Betegségeink a csontjainkban rejtőznek?

Oszteopátia és kiropraktika

Az oszteopátia és a kiropraktika sok szempontból egymásra nagyon hasonlító alternatív gyógyító eljárás, melyek egyes elemei valóban hatásosak lehetnek, de gyógyítási filozófiájuk nem alátámasztott.

Az oszteopátia a betegségek okát a csont, az izmok és a kötôszövet harmóniájának megbomlásában véli felfedezni. A gyógyulás útját az öngyógyító folyamatok csontokon keresztüli, kézzel végzett terápiájával igyekszik erôsíteni. A kiropraktika a betegségeket elsôsorban a gerinc és a gerincbôl kilépô idegek, valamint az ízületek és a csontok elmozdulására vezeti vissza, de a helyükrôl elmozdult ízületeket és csontokat is helyre teszi, így a csontkovácsolás ôsi mesterségét is magába foglalja. A betegek szempontjából az egyik legjobban érzékelhetô különbség a két módszer között, hogy fájdalmas beavatkozás csak a kiropraktikában fordulhat elô, az oszteopátiában kerülni kell mindenféle fájdalommal járó kezelést.

Az oszteopátia módszerét egy amerikai orvos, Andrew Taylor Still (1828-1917) fejlesztette ki, aki apja nyomdokain kívánta folytatni az orvoslást. Emellett nagyon jó technikai érzéke volt és kedvelte a gépeket. Tíz évet szánt új módszerének kidolgozására. Úgy gondolta, hogy az ember Isten „gépe”, a betegség pedig a gép meghibásodása, amiben a csontok és az izomzat változásai a meghatározóak. Így lényegében ô az emberi „biomechanikába” igyekezett beleavatkozni.
A kiropraktika atyja Daniel David Palmer (1845-1913) autodidakta gyógyító volt, aki arra a következtetésre jutott, hogy a csigolyák úgynevezett szubluxációja (részleges ficama) okolható valamennyi betegségért, és ha a csigolyák helyreállíthatóak, akkor rajtuk keresztül a betegségek is meggyógyíthatók.

Manuális módszerek
Az oszteopátia manuális módszerekkel dolgozik, a kezelô ujjai érzékeli a csontokat, a szöveteket és az ízületeket, elsô lépésként a mozgatásra adott válaszokat értékeli. Ennek során a terapeuta megvizsgálja, hogy az adott mozgatási ingerre az adott testrész milyen hômérsékleti, tónus vagy alakváltozással reagál (minden változást kézzel „mérnek”).
Gyakran alaposan kikérdezik a beteget, illetve megfigyelik mozgását, különös tekintettel a panaszos területre. Az oszteopata orvosi eszközöket is használhat (sztetoszkóp, reflex kalapács, röntgen, vizelet- és vérképvizsgálat). A fô cél az úgynevezett oszteopátiás „léziók” (hiányok) megtalálása és kijavítása. Az oszteopátiás lézió a gyógyítási filozófia szerint egy mechanikai hiba az ízületben vagy a csigolyák közt, mûszaki nyelven úgy is értelmezhetô, mint az „ember-gép lengéscsillapítási” rendellenessége. Valójában azt tartják, hogy ilyenkor a csigolyák vagy ízületek helyzetében történik minimális elváltozás, amit csak az oszteopata érzékel az ujjaival. Leggyakrabban a kezelés a gerincoszlopra irányul, de emellett lényegében minden ízületet szóba jöhet. A kezelés során úgymond korrekciót hajtanak végre különféle manuális technikák alkalmazásával.
A kiropraktikában a betegek alapos kikérdezése után a kiroprakter manuálisan megvizsgálja a gerinckörnyéki területet szubluxáció után kutatva. Manapság a módszer gyakorlói kisízületi blokknak is nevezik a szubluxációt. Ezeket az állítólagos eltéréseket elsôsorban az egyes területek hômérsékletének érzékelésébôl próbálják felfedezni, ami szintén hasonlít az oszteopátiás felfogáshoz. Vannak, akik erre mûszereket is használnak, sôt röntgenfelvételeket is készítenek, amely természetesen a komolyabb csontrendszeri rendellenességeket is jól mutatja. A betegeket minden esetben álló testhelyzetben is megvizsgálják, alaposan tanulmányozzák testtartását, mert tapasztalatuk szerint a csontrendszeri elváltozásokat és a feltételezett szubluxáció helyét is így lehet a legjobban felfedezni és behatárolni. Törekednek a nem megfelelôen mûködô ízületek mûködésének helyreállítására, amit ízületi fixáció korrekciónak neveznek.

Mi érez a gyógyító?
Az oszteopátia teljes megalapozottságával szemben több aggály is felmerül. Egyrészt a betegségek mechanikai okairól szóló elméletet semmilyen tudományosan megbízható tény nem támasztja alá és sok esetben teljesen ellentmond a bizonyított anatómiai-élettani kór okoknak.

Másrészt a betegségek oszteopátiás gyógyítók által gondolt fô oka, az oszteopátiás lézió semmilyen modern képalkotó eljárással (röntgen, CT, MRI, ultrahang, stb.) nem mutatható ki, azt csak a kezelést végzô személy érzékeli a kezével, ami nyilvánvalóan erôsen kétségessé teszi a létezését, illetve teljesen bizonytalanná a mérését.
Hiszen ki tudja ellenôrizni, hogy mit érez az oszteopátiás gyógyító, illetve ugyanazt a „léziót” egy másik hasonló gyógyító milyen mértékben érzékeli ugyanúgy, vagy eltérôen? Harmadrészt a módszer diagnózist állít fel, az oszteopátiás léziók, egyben a betegség részleteinek feltárására is szolgálnak. Könnyen belátható, hogy egy megfoghatatlan jelenségbôl nem szabad betegségekre következtetni, mert nagy a tévedés lehetôsége.
Negyedrészt az oszteopátia úgy kecsegtet a teljes gyógyulás reményével, hogy a betegségek okait meglehetôsen szûk területre korlátozza, ami nagyon sok hibás következtetésre vezethet. Ötödrészt pedig manapság gyakran kombinálódik a keleti filozofikus gyógymódok elemeivel, amelyek még misztikusabbá teszik az eljárást.

Aggályok a kiropraktikával szemben
Nem sokkal kevesebb aggályt lehet felsorolni a kiropraktika alkalmazásával kapcsolatban sem. Egyrészt a klasszikus orvoslás, az anatómiai és élettani ismertek birtokában a kiropraktika gerincoszlopra való túlzott fókuszálása a betegségek oka és kezelése kapcsán nem indokolt, mert azt a hibás alternatív gyógyászati elvet alkalmazza, hogy minden betegségnek egy oka van és ezért egyféle kezeléssel mindenféle, vagy legalábbis sokféle bajt lehet orvosolni. Másrészt a kiroprakterek által kulcsfontosságúnak tartott szubluxációkat általában semmilyen modern képalkotó eljárással nem lehet kimutatni (hasonlóan az oszteopátiás léziókhoz), csak a kezelôszemély érzékeli, illetve olyan egyszerû mûszeres méréseket végez (pl. bôrhômérséklet), melynek adatai tudományosan nem támasztják alá az abból levont következtetések helytállóságát.
Harmadrészt, szintén az oszteopátiához hasonlóan az eljárás manapság gyakran kombinálódik más bizonytalan, vagy elutasított módszerekkel (csakrák, különféle energiák, kineziológia, stb.). Ez persze talán nem is csoda, hiszen már Daniel David Palmer is misztifikálta az eljárást azzal, hogy egyrészt azt vallotta, hogy egy meghalt ember szellemétôl kapta az instrukciókat a módszer kifejlesztésére, másrészt pedig furcsa, úgynevezett „bioteológiát” alkotott a szubluxációk kapcsán. Azt gondolta, hogy minél több szubluxáció található valakinek a gerincén, annál több bûnt követett el az illetô személy…
Mindkét eljárásra elmondható, hogy habár az ízületek és a gerincoszlop manipulálása terápiás értékû lehet, így mindkét eljárás manuálterápiás része valóban segíthet a betegeken, mégis a mögöttük húzódó filozófiai elvek, hiedelmek és a betegségek meghatározására való törekvés egyik eljárást sem teszi teljes mértékben elfogadhatóvá. Ha kiiktatjuk a filozófiai elemeket, ha nem akarjuk ezen eljárások segítségével megtudni, hogy milyen betegségeink vannak, csak pusztán kihasználjuk a módszer mûvelôinek manuálterápiás tapasztalatát, akkor például alsó háti fájdalmakban, ízületi problémákban akár hasznosak is lehetnek.
Dr. Gáspár Róbert
intézetvezetô egyetemi docens, SZTE

Szóljon hozzá!

(Kötelező.)

(Kötelező - nem jelenik meg.)

(Nem kötelező.)

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>