Jóból is megárt a sok

Ásványi anyagok és nyomelemek I. rész

Az emberi szervezet normális működése szempontjából – a vitaminokhoz hasonlóan – az ásványi anyagok és nyomelemek, mint esszenciális mikrotápanyagok, fontos szerepet töltenek be. Ezek az anyagok olyan kémiai elemek, melyek ionos formában szabadon, illetve vegyületek, enzimek részeként a szervezet felépítésében, biokémiai folyamataiban vesznek részt. Előállításukra az emberi szervezet nem képes, ezért megfelelő szintjük biztosítása táplálék- és folyadékbevitel útján lehetséges.

Az ásványi anyagok és nyomelemek között megkülönböztetünk a szervezet számára nagyobb mennyiségben szükséges ásványi anyagokat (ezek az úgynevezett makroelemek: kálium, klór, nátrium, foszfor, kalcium és magnézium) és csak néhány milligrammos mennyiségben szükséges nyomelemeket (ezek az úgynevezett mikroelemek: vas, cink, mangán, réz, jód, króm, molibdén, szelén és kobalt). Míg az elôbbiek fôként a szervezet folyadék- és elektrolit-háztartásában, a csontok és fogak felépítésében, valamint anyagcsere és jelátviteli folyamatokban vesznek részt, addig az utóbbi csoport tagjai jellemzôen valamilyen komplex vegyület vagy enzim részeként specifikusabb szerepet töltenek be. Kétrészes sorozatunk elsô cikkében a makroelemekkel foglalkozunk.

Kevés is elég
Mikrotápanyagokról lévén szó, az ásványi anyagok és nyomelemek ajánlott napi beviteli mennyisége viszonylag alacsony. Ezt a mennyiséget jelöli az amerikai FDA (Food and Drug Administration) által közzétett napi beviteli referencia érték (Nutrient Reference Value, NRV), ami az ásványi anyagok esetében néhány ezer milligramm, míg a nyomelemek esetében – a vitaminokéhoz hasonlóan – ez az érték egy-két nagyságrenddel kisebb. A szükséges beviteli mennyiség nemtôl, életkortól és egészségi állapottól is függ, ezért egyénenként változhat. Egy felnôtt napi ásványi anyag és nyomelem szükséglete nagyobb egy gyermekéhez képest, és ugyancsak nagyobb mennyiségû bevitel szükséges terhesség és szoptatás idején, mint általában. Alultápláltság vagy betegség miatt kialakuló, illetve gyógyszeres kezelés által indukált hiányállapotok szintén megnövelt bevitelt tesznek szükségessé. Ez a megnövekedett szükséglet enyhébb esetekben étrendi változtatásokkal is fedezhetô, jelentôsebb hiányállapotok azonban csak étrend-kiegészítôk, illetve gyógyszerek alkalmazásával kezelhetôk hatékonyan.

Az ásványi anyagok és nyomelemek túlzott bevitele az egészségi állapot romlásához, bizonyos esetekben akár a folyadék- és elektrolit-háztartás egyensúlyának felborulásához is vezethet. Több makro- és mikroelem esetében is meghatározták azt a legfelsô biztonságos beviteli szintet (Tolerable Upper Intake Level, UL), ami napi rendszerességû, tartós alkalmazás esetén sem okoz még egészségkárosodást.
Ez az érték az NRV-hez hasonlóan ugyancsak egyéntôl és egészségi állapottól függ. Tekintve, hogy az elfogyasztott táplálék is jelentôs mennyiségben tartalmazhatja ezeket a szervezet számára szükséges anyagokat, egészséges egyének esetén az étrend-kiegészítô termékeket nem célszerû a napi ajánlott mennyiséget meghaladóan alkalmazni.

Kálium
Az ásványi anyagok közül a kálium (K+) bevitelére van legnagyobb mennyiségben szükség. Ez jellemzôen zöldségek és gyümölcsök fogyasztásával biztosítható, gyógyszeres kálium-pótlást csak hipokalémiával járó állapotok (például kálium-vesztést okozó vízhajtó kezelés) tesznek szükségessé. Konyhasó helyettesítésére kálium-klorid formájában használják, alkalmazása azonban óvatosságot igényel, ugyanis csökkent vesefunkció, illetve bizonyos gyógyszerek (például a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszerre ható szerek) egyidejû alkalmazása könnyen túladagoláshoz, hiperkalémia és szívritmuszavarok kialakulásához vezethet.

Nátrium és klór
A nátrium (Na+) és a klór (Cl-) megfelelô bevitele a táplálék részét képezô konyhasó (NaCl) formájában rendszerint biztosított. Hiányállapot ritkán alakul ki, jelentôs elektrolit-vesztéssel járó állapotokban (például erôs izzadás okozta sóvesztés vagy hányás okozta gyomornedv-ürülés esetén) fordulhat elô. A tartósan magas sóbevitel, a túlzottan sós ételek fogyasztása magas vérnyomás kialakulásához, szív-
érrendszeri betegségekhez vezethet.

Foszfor
A foszfor (foszfát, PO43-) a csontok és fogak felépítésében, továbbá nukleinsavak és enzimek alkotójaként vesz részt, valamint fontos szerepet játszik a fehérje-, szénhidrát- és zsíranyagcserében, illetve a sejtszint energiaraktározásban. Élelmiszerekben széles körben elôfordul (például a savanyító adalékanyagként alkalmazott foszforsav formájában), hiányállapota ezért nem jellemzô.

Kalcium
Az emberi szervezetben levô kalcium (Ca2+) mintegy 99 százaléka a csontokban található, a maradék 1 százalék pedig az extracelluláris térben. Koncentrációját a vérben (a foszfát ionokéval együtt) a parathormon és a D-vitamin szabályozza. Nélkülözhetetlen szerepet tölt be a csontok és fogak felépítésében, a jelátviteli folyamatokban és az izommûködés szabályozásában. A kalciumot csontritkulás (oszteoporózis) megelôzésére és kezelésére, valamint kalciumhiányos állapotok esetén alkalmazzák kalcium-karbonát, -citrát vagy -glükonát formájában.

Az étrend-kiegészítôk többségében a karbonátos formával találkozhatunk, melybôl a kalciumionok felszabadulásához és hatékony felszívódásához gyomorsavra van szükség, ezért az ilyen készítményeket célszerû étkezés közben bevenni. A felszívódás mértéke az 500 mg-nál kisebb dózisok alkalmazása esetén a legnagyobb, ezért az ajánlott napi kalciumbevitelt (1000 mg) érdemes két részletben adagolni a jobb biohasznosulás végett.
Kalcium-karbonátot egyes savcsökkentô gyógyszerek (antacidumok) is tartalmaznak, melyek a gyomorsavat semlegesítve enyhítik a kellemetlen tüneteket. Kalcium-tartalmú készítményeket óvatosan kell alkalmazni tiazid-típusú vizelethajtókkal, kortikoszteroidokkal, szívglikozidokkal, illetve tetraciklin-típusú antibiotikumokkal együtt.

Magnézium
A magnézium (Mg2+) ugyancsak meghatározó építôköve szervezetünknek: mintegy 60 százalékban a csontokban, 40 százalékban pedig az izmokban fordul elô. Fontos szerepet játszik számos enzim mûködésében, továbbá a kalcium-csatornákat gátolva befolyásolja az ingerület-átviteli folyamatokat. Magnézium-tartalmú készítményekkel többféle indikáció kapcsán is találkozhatunk.

A szerves magnézium sókat (magnézium-laktát, -citrát, -orotát) jellemzôen magnézium-hiányos állapot, illetve az ahhoz társuló izomgörcs, idegesség, ingerlékenység kezelésére alkalmazzák. Ezeket az organikus sókat gyakran forgalmazzák B6-vitaminnal kombinációban, ez utóbbi ugyanis elôsegíti a magnézium felszívódását. A magnézium szervetlen sói (magnézium-hidroxid, -szulfát) közismert hashajtók, ugyanis rossz felszívódásuk miatt a vizet a béllumenben visszatartják, a szervezettôl vizet vonnak el, továbbá fokozzák a kolecisztokinin elválasztását is. A magnézium-oxid, -hidroxid és -karbonát sók a gyomorsav semlegesítése által antacidumként használhatók. Együttes alkalmazásuk vastartalmú készítményekkel, tetraciklin-típusú antibiotikumokkal, bifoszfonátokkal és nátrium-fluoriddal nem ajánlott, ugyanis a magnézium gátolhatja azok felszívódását.
Dr. Csábi József
gyógyszerész

Szóljon hozzá!

(Kötelező.)

(Kötelező - nem jelenik meg.)

(Nem kötelező.)

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>