Patikák start! Kilátások 2015-ben

A gyógyszertárak helyzete a kormány, a kamara és a patikusok szerint

Folyamatosan nő a patikák forgalma, még ha a növekedés nem is olyan látványos, mint az ezt megelőző években. A kamara szerint az egészségpolitikai döntések a biztonságot, a kiszámíthatóságot célozzák, a patikusok mégis aggódva figyelik, hogy a javulás döntően a kormánytámogatásokból adódik. Hogyan látja a startot a kormány, a szakmai szervezet és maguk a gyógyszerészek?

Egyértelműen látszik: a kormány fenn akarja tartani az eddig megkezdett irányt, ahogy Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár fogalmazott: „Az utóbbi években kialakított modell megőrzésére kell törekedni”, s ugyanezt tükrözik Balog Zoltán emberi erőforrások miniszterének szavai, aki arról beszélt, hogy a többségi gyógyszerészeti tulajdon a cél. Új patikát csak többségi gyógyszerészi tulajdonban álló vállalkozás létesíthet, a gyógyszerészi tulajdonnak 2014-re meg kellett haladnia a 25 százalékot és 2017-re meg kell haladnia az 50 százalékot. Az átláthatóság biztosítása érdekében az off-shore cégek tulajdonszerzését is visszaszorították.

És ahogyan a gyógyszerészek látják

A helyzetet azonban nem látja feltétlenül ennyire optimistán mindenki. Több, neve elhallgatását kérő gyógyszerész is aggódva figyeli a kormányzat és a kamara tevékenységét. Arról számoltak be, hogy minden szinten érezhető az ágazat kiszolgáltatottsága. Szerintük soha nem látott mértékű az állami szerepvállalás. A forgalom – ezzel együtt a nyereségnövekedés döntő részét a generikus készítmények adják – az állami támogatásokból tevődik össze.

A kormány árletörő intézkedései, valamint az új készítmények húzódó befogadása miatt jelentősen csökkennek a gyógyszercégek bevételei a vényköteles orvosságok piacán, amely hosszú távon erősen rontja az ágazat kilátásait.

A teljes cikket elolvashatja a Pirulatrend 2015/1. számában