A magyar gyógyszergyártás világszínvonalú

A magyar gyógyszergyártás világszínvonalú, a gazdaság húzóágazata, fontos szerepe van a versenyképesség javításában – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének (Magyosz) elnökségi ülésén tartott beszédében.

A jövő egyik komoly lehetőségét jelenti az ágazat, amely 14 ezer dolgozót foglakoztat közvetlenül, közvetetten pedig 34 ezer ember foglalkoztatását biztosítja – mutatott rá. A gyógyszergyártás az egyik leginnovatívabb iparág, a magyar kutatás-fejlesztési (k+f) kiadásokból 40 százalékkal részesedik, k+f tevékenységre a nemzetgazdasági átlag nyolcszorosát költik el a gyógyszergyártók. Amit Magyarországon előállítanak, az a világon bárhol megállja a helyét.

Az iparág teljesítménye mind a termelékenységet, mind a hozzáadott értéket, mind pedig az exportot tekintve kiemelkedő. Az ágazat képviselői évek óta kezdeményezők az ipari és akadémiai kutatás összekapcsolása, a szakképzés fejlesztése, az innováció eredményeinek gyorsabb alkalmazása terén és mindez egybeesik a kormány szándékaival.

A kormány támogatni kívánja a gyógyszeripari vállalatok fejlődését az ágazatra vonatkozó szakképzés és felsőfokú képzés rendszerének kibővítésével, az exporttámogatási rendszer fejlesztésével, a beszállítói fejlesztési program kiterjesztésével, valamint a szellemi tulajdon védelmét szolgáló és szabadalmi eljárásokra vonatkozó jogszabályi környezet felülvizsgálatával.

Magyarországon a k+f költésekből minden ötödik forintot a gyógyszeripar használ fel, és minden ötödik kutatói helyet is a gyógyszeripar ad. A miniszter gratulált a gyógyszergyártók innováció területén elért jelentős eredményeihez, az ágazat szereplői az elmúlt két évtizedben 20 innovációs díjat nyertek, és három innovációs nagydíjban részesültek.

Greskovits Dávid, a Magyosz elnöke, a Meditop Gyógyszeripari Kft. ügyvezető igazgatója felidézte: a 27 éve működő szövetségnek Magyarországon 35 tagvállalata, közöttük 18 gyártó vállalata van, a készítményeik a világ 70 országába jutnak el. A Magyosz-tagvállalatok éves kibocsátása több mint ezermilliárd forint, a leginnovatívabb feldolgozó iparág, ahol a profit jelentős része magyarországi beruházásokban hasznosul.

A gyógyszeripar legnagyobb kihívása, hogy 2019 februártól uniós jogszabály szerint csak az egyedi azonosítóval ellátott gyógyszerek kerülhetnek forgalomba. Az új szabályozás bevezetése jelentős terhet jelent a gyártóknak, mintegy 5 milliárd euró beruházást igényel. A leginkább érintettek a magyar generikus gyártók, de eltérően sújtja az iparági szereplőket, így a kkv-knak 20-40 százalékos eredménycsökkenést okozhat, ami a k+f beruházásaikat évekre visszaveti.

 

Szóljon hozzá!

(Kötelező.)

(Kötelező - nem jelenik meg.)

(Nem kötelező.)

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>