A legvégső megoldás?

Variációk hatóságiár-bevezetésre

Damoklész kardjaként lebeg a hazai gyógyszerpiac felett a hatósági ár bevezetésének lehetõsége. Az árak egységes és drasztikus csökkentésére akkor kerülhet sor, ha a jelenlegi költségtakarékossági intézkedések nem váltják be a hozzájuk fûzött reményeket.

 

A hatósági ár bevezetése elsõ ízben egy olyan átmeneti állapotként került szóba, amely stabil körülményeket biztosít a hazai gyógyszerár-támogatási rendszer teljes átalakításához. Ez az interregnum nagyban hasonlított volna a gyógyszer-kiskereskedelmi piac újraszabályozását megelõzõ patikaalapítási moratóriumhoz.
     Kezdetben (ez év februárjában-márciusában) még egy-másfél éves idõszakról beszéltek. Aztán április 7-én, a gyógyszergyártókkal és a nagykereskedõkkel folytatott tárgyalás után Nagy Anna kormányszóvivõ úgy nyilatkozott, elvetették a hatósági árak bevezetését. Ehhez képest a költségcsökkentési intézkedéseket magában foglaló kormánytervezetben még mindig ez olvasható: „szükséges napirenden tartani a hatósági ár bevezetésének lehetõségét arra az esetre, ha az eltérõ piaci mechanizmusok miatt az intézkedések nem hoznák meg a kívánt egyenlegjavító hatást.”
     Kérdés persze, hogy mi számít eredménynek. Lesz-e türelme a kormányzatnak megvárni a 2012 végére elõirányzott 83 milliárd forintos gyógyszerkassza-csökkenést, vagy már akkor is lép, ha az idénre tervezett bevételnövelõ és kiadáscsökkentõ intézkedések nem járnak a remélt 26 milliárdos egyenlegjavító hatással. Ahogy az sem egyértelmû, sikerként vagy kudarcként értékelnének-e egy 50–60 milliárdos – a szakemberek által reálisnak tartott – megtakarítást.  

 

A termelõi árak és a térítési díjak csökkentése 

A hatósági árak bevezetésére az egészségügyi kormányzat három lehetõséget vázolt fel. A következõkben ezeket vesszük sorra.
     Az elsõ esetben a termelõi árakat egységesen 35 százalékkal csökkentenék, amivel a számítások szerint (változatlan gyógyszerforgalom mellett) éves szinten százmilliárd forint támogatás-kiáramlás spórolható meg. Ebben a változatban az árcsökkenés végigvonul a rendszeren, vagyis nemcsak a nagy- és kiskereskedelmi árak, hanem az állami támogatás mértéke, valamint a lakosság által fizetendõ térítési díjak is alacsonyabbak lesznek. A tervezet ugyanakkor azzal is számol, hogy az olcsóbbá vált készítmények a gyógyszerforgalom esetleges növekedését eredményezhetik. Márpedig ez ütközik azzal a kormányzati célkitûzéssel, miszerint csökkenteni kell a lakosság indokolatlanul magas gyógyszerfogyasztását.

 

A termelõi ár csökkentése, a térítési díjak változatlanul hagyása mellett

Ez a változat csupán annyiban különbözik az elõzõtõl, hogy a csökkentett termelõi árak mellett változatlanul hagyná a térítési díjakat, ami várhatóan nem járna forgalomnövekedéssel, ugyanakkor majdnem teljes mértékben kompenzálná a kiesõ gyártói bevételeket. Ezzel a variációval – elvileg – éves szinten biztosítható lenne a 83 milliárd forintos megtakarítás.
     Csakhogy, mivel ebben az esetben a kormány sem a gyártói befizetésekkel, sem az eredetileg tervezett mértékû  orvoslátogatói díjjal nem számol(hat), ez az intézkedés éves szinten csupán 48 milliárd forint egyenlegjavulást hozna.
    Ráadásul e beavatkozások mindegyike több kockázatot is rejt magában. Az egyik, hogy számos európai állam számára hazánk is referenciaországnak számít. Ha a gyártók nálunk – akár kényszer hatására is – csökkentik az áraikat, ezt más – akár sokkal nagyobb – piacokon is meg kellene tenniük. Ez profitjuk látványos csökkenését eredményezné, amit a legkönnyebben úgy tudnak kivédeni, ha kivonulnak a lavinát elindító, nemzetközi viszonylatban nem is túl jelentõs forgalmú (jelen esetben a magyar) piacról.
     A másik veszély az így kiesõ nagykereskedõi és patikai árréstömeg. Elõbbiek vélhetõen a kórházi rabatt csökkentésével kompenzálnák veszteségeiket, ami a fekvõbeteg-ellátó intézmények mûködésének még nehezebbé válását eredményezné. A tovább csökkenõ patikai árréstömeg pedig újabb gyógyszertárak rentábilis mûködtetését teszi lehetetlenné, és elõbb-utóbb csõdhullámot eredményez. 

 

Kvázi hatósági ár: a gyártói befizetések további emelése

Harmadik lehetõségként, a gyártók nem csökkentenék az áraikat, így a nagy- és kiskereskedelmi árrés, valamint a térítési díjak is változatlanok maradnának. Viszont ebben az esetben az állam által nemkívánatosnak tartott támogatás-kiáramlást a gyártóknak további befizetésekkel kellene „megváltaniuk”.
     E koncepció szerint a gyógyszerkassza tervezett csökkentésének eléréséhez 2012-ben – az orvoslátogatói díjból és a támogatásvolumen-szerzõdésekbõl származó bevételek mellett – összesen 134 milliárd forintos gyártói befizetésekre lenne szükség. Ami annyit jelent, hogy a júliustól megszavazott 20 százalékos befizetési kötelezettséget körülbelül 50 százalékra kellene emelni.
S bár a legkisebb mértékû jogszabályváltozást ez a verzió igényli (hiszen csupán a Gyftv.-ben kell módosítani a befizetés mértékét), a szaktárca azt is jelezte, a mostani körülmények között nem reális egy ilyen mértékû befizetés elõírása.

 

Elvi referenciaár: egy lehetséges kompromisszum?

A hatósági árat az úgynevezett elvi referenciaár bevezetése válthatja ki. Eszerint a kormányzat csökkentené a készítmények árához adandó támogatást, a betegek pedig csak akkor nem fizetnének többet a gyógyszerekért, ha a gyártók állnák a régi és az új támogatás közötti különbséget. A szakértõk szerint ez a cégek számára is elfogadható kompromisszum lehet, a gyógyszerkassza kiadásait pedig ilyen módon (az orvoslátogatói díjak növelésével együtt) éves szinten 130–150 milliárd forinttal lehetne csökkenteni.
   Vagyis ez utóbbi változat a támogatási kulcsok csökkenését jelentené, a lakossági gyógyszerkiadások drámai növekedésének pedig csupán a gyártók „jóindulata” (hosszú távú, jól felfogott üzleti érdeke) szabhatna gátat. Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete mindenesetre eddig mindenféle hatóságiár-csökkentési kísérletet elutasított, jelezve: a magyar piacon már most is jóval az európai átlagár alatt adják a termékeiket, miközben még extraadót is fizetnek.
     A hatósági ár bevezetésénél is nagyobb kérdés azonban annak a „kivezetése”. Akárcsak a gyártói extraadók esetében, eredetileg itt is átmeneti idõszakról volt szó, azonban nehéz elképzelni, mi történik a normál piaci mechanizmusokhoz való visszatérés esetén. Ha a hatósági ár bevezetése a térítési díjak csökkenésével járt, a központi árszabályozás megszûnésével ismét a korábbi szintre ugranának vissza a gyógyszerek árai? Az államnak pedig ismét egy jóval magasabb támogatás-kiáramlással kell számolnia? Félõ, hogy az állami árkontroll egyfajta radikális és végleges megoldás lenne arra az esetre, ha az irreálisan magasra tett lécet a több, egymás hatását erõsítõ piaci szabályozó segítségével sem sikerülne átugrani.

 

TT