Felejtsük el a kiskapukat!
A „mindent szabad, ami nem tilos” a rendszerváltozás idején vált sok ember jelszavává. Ma, amikor hivatásunk morális megújulása a tét, az eddigiektõl gyökeresen eltérõ szemléletmód kialakítására van szükség.
A múlt század utolsó évtizedének kezdetekor, az akkori rendszerváltozáshoz kapcsolódóan a napi közbeszéd részévé vált a mondás, miszerint „mindent szabad, amit nem tilos”. Ez a megközelítés akkor – különösen az újjáéledõ szabadságjogokhoz kapcsolódóan – természetesnek tûnt és meghatározóvá vált. A pártállami diktatúra rendjének lebontása persze nem tartott lépést az emberek szabadságvágyának növekedésével, a „tiltott gyümölcsök” élvezeti ízét pedig csak fokozta, hogy azok sok esetben a hatalmi renddel és a fennálló szabályokkal szemben nyertek teret.
Ez a szemlélet – jól emlékszünk – nemcsak a régóta áhított szabadságjogokhoz kapcsolódóan vált elfogadottá, hanem az élet számtalan területén is megjelent, majd tovább „fejlõdött”, amikor a „mindent szabad, csak rajta ne kapjanak” szlogen az ügyeskedés és az önérdek-érvényesítés jelszavává válhatott. Sõt, ez a szemlélet azokra is ráragadt, akiknek a feladata lett volna, hogy a jogalkotás keretei között szabják meg az együttélés új szabályait.
Számos történet kering ma is a tudatosan lyukasra sikeredett jogszabályokról, amelyek a mindennapokban igazolták József Attila híres verssorait: „s láttam, a törvény szövedéke / mindig fölfeslik valahol”. Ha pedig a jogalkotás idõnként „cinkelt lapokkal” folyt, ehhez igazodott a jogalkalmazás – a hatósági tevékenység és a napi gyakorlat – is. Az „eredeti tõkefelhalmozás” magyarországi folyamatában kart karba öltve folyt a lyukas jogszabályok gyártása és a szabályszegõ magatartás: a normakerülés normává vált. Ez a folyamat – ma már jól láthatóan – súlyos társadalmi és morális válsághoz vezetett.
„Nem tartom helyesnek, de…”
Az elmúlt két évtizedben a gyógyszerellátásban is végigéltük ennek a szemléletnek a megjelenését, pedig a gyógyszerészet mindig is szigorú normák által meghatározott hivatás volt: ezt kívánta meg a betegek biztonsága, illetve a gyógyszerbiztonság szavatolása. Már évszázadokkal ezelõtt sem engedték, hogy a gyógyszertár és a gyógyszerész megfelelõ szabályok és kontrollmechanizmusok nélkül mûködjön: az engedélykötelezettség, a szabályozás, a hatósági kontroll, a gyógyszerkönyvek és az árszabások alkalmazása, valamint a gyógyszerészi eskü (!) idejekorán kereteket szabott a gyógyszertárak és a gyógyszerészek tevékenységének.
A mögöttünk hagyott évtizedekben azonban a fentebb említett szemlélet térhódítása, a félremagyarázható jogszabályok sora, a politikai keretektõl (is) függõ szakmai követelmények és az etikai szabályozás következetlenségei az alapokig hatóan írták felül a gyógyszerészet évszázados belsõ normáit. A liberalizációs szabályozás pedig olyan új jogi, gazdasági, szakmai és etikai kereteket állított, amelyek még a normakövetésre leginkább kondicionált gyógyszerészeket is gyakran (a már eleve fellazított) normarendszer figyelmen kívül hagyására kényszerítették.
Számtalan példát tudunk a jogszabályi elõírásokat tudatosan kikerülõ tulajdonosi és patikairányítási struktúrákról, a vényköteles gyógyszerek vénynélküli árusításáról, a patikamûködtetés és az expediálás személyi feltételeinek figyelmen kívül hagyásáról, a generikus szabályozással ellentétes gyakorlatról, vagy éppen a marketingszabályok „kreatív” értelmezésérõl.
Vajon hányszor hallottuk az utóbbi években, hogy „nem tartom helyesnek, de ha nem igazodom a másik patika gyakorlatához, bezárhatom a gyógyszertáramat”? Amikor a jogi, szakmai és etikai normákat nem csupán az ügyeskedés, hanem az egzisztenciális kényszer is egyre gyakrabban felülírja, nagyon erõs hivatástudatra és morális elkötelezettségre van szüksége annak, aki a szabályoknak ilyen körülmények között is meg akar felelni.
Jogi, szakmai és hivatásetikai normák
A gyógyszerészet jogi, szakmai és etikai normarendszer által behatárolt hivatás. A jogi normákat az állami hatalom állapítja meg. Ezek célja a társas együttélés szabályozása és a társadalmi/gazdasági élet feltételeinek a biztosítása. Megtartásukat és megtartatásukat az állam a maga szervezeteivel kényszeríti ki, megszegõivel szemben adminisztratív gazdasági és büntetõszankciókat alkalmaz.
A szakmai szabályok a szakma mûvelésének legalapvetõbb szabályait összegzik, betartásuk biztosítja a kor tudományos színvonalának és követelményeinek megfelelõ és jó minõségû szakmai tevékenységet. A szakmai szabályok szintén írásban (tankönyvekben, módszertani levelekben, publikációkban) rögzítettek, betartásukat hatósági jogkörrel felruházott szervezetek és személyek ellenõrzik. A szakmai (minõségi) szabályok megsértõivel szemben a szankciók többnyire államigazgatási eljárás keretében realizálódnak, de a szabályok megszegése (súlyának vagy következményeinek a függvényében) akár polgári vagy büntetõjogi peres eljárást is maga után vonhat.
Az etikai normákat többnyire a közvélemény formálja, a szankciókat a társadalom, a környezet, a család, a szakma és az etikai bizottságok hozzák meg. Az általános etikai normák rendszerint nem írottak, a szakmai etika viszont írásban rögzített. A szakmai etika (hivatásetika) mindig az aktuális erkölcsi rendnek van alárendelve, választott testületek õrködnek felette és megszegésük szankcionálható.
A jogi, szakmai és hivatásetikai normák az idõben változnak, sõt egymással nem egyszer átfedésben is vannak: a szakmai szabályok jogi normává válnak (vagy fordítva), a jogszabályi elõírások az etikai szabályok között is megjelennek. Például az expediálás szakmai szabályainak jelentõs hányadát miniszteri rendelet rögzíti, a titoktartás õsi etikai követelményét pedig törvény szabályozza. Hasonlóképpen változásban és egymással átfedésben lehetnek a kontrollmechanizmusok is: a kamara például szakértõként vehet részt szakhatósági eljárásokban, és az etikai bizottságnak is feladatot adhat a jogi vagy szakmai elõírásokat vétkesen megszegõ gyógyszerész.
A változásokat és következményeiket jól nyomon követhettük az elmúlt években. Nem véletlen, hogy a liberalizáció évei után szigorúbb jogi szabályozás lépett életbe, és folyamatban van a szakmai/minõségi normák megerõsítése, továbbá elõkészítés alatt áll a gyógyszerészet etikai intézmény- és normarendszerének megújítása is.
A szabályok szövegének és szellemiségének betartása
A kialakult és még formálódó új jogi keretek lehetõséget adnak arra, hogy a gyógyszerészi hivatás szakmai/minõségi színvonala emelkedjen, és a gyógyszerészet morálisan megújuljon. A kívánt változások bekövetkezése most már elsõsorban rajtunk múlik: szervezeteink hozzáállásán és mindannyiunk mindennapi tevékenységén. A szakmai megújulásra vonatkozóan már számos kezdeményezés indult (például gyógyszerészi gondozás), és – standardok, protokollok formájában – több javaslat elõkészítése is megtörtént. Az új etikai norma- és intézményrendszer kialakításának szakmai vitája is elkezdõdött. Ennek keretében több új elem bevezetésének a gondolata is felmerült. Ilyen például az etikai forródrót és az etikai audit is.
Ezekrõl az elkövetkezõ idõben nyilván sokat fogunk vitázni. Azonban a megújulás legfontosabb feltételének a szemlélet megváltozását tartom. Egészségpolitikusokkal a közelmúltban folytatott beszélgetéseken többször is elhangzott: elképedve tapasztalták, hogy az egyértelmû szabályozás igényével megfogalmazott új jogi kereteket a régi szemlélettel hogyan forgatják ki egyesek az eredeti jelentésükbõl. Lehetett-e a jogalkotás során józan ésszel például arra számítani, hogy patikában arra hivatkozva adnak (egyébként tiltott) kedvezményt, mert a beteg nem kér szatyrot? Vagy, hogy a személyi jogos gyógyszerész új menedzsmentkötelességeinek ismeretében is megpróbálnak egyesek kibújni az elõírások betartása alól – talán arra számítva, hogy a hatósági ellenõrzés nem veszi észre, vagy éppenséggel nagyvonalú lesz velük szemben.
A gyógyszerészek jelentõs hányada – a társadalom többségével és a politikai akarattal egybehangzóan – várta a változást! Azonban az új jogi keretrendszer, a megújuló szakmai normák és az elõkészítés alatt álló új etikai intézmények csak akkor fogják megváltoztatni a mindennapok gyakorlatát, ha a lakossági gyógyszerellátás rendszerében a normaszegés normája helyett a normakövetés válik általánossá. A „mindent szabad, csak rajta ne kapjanak” szemléletét magunk mögött kell hagyni. A kiskapuk keresése helyett a szabályok szövegének és szellemiségének betartása az, ami a gyógyszerészi hivatás lényegébõl fakad. Hatására pedig a gyógyszerészek közötti bizalom is helyreállhat, hiszen a több ezer éve ismert aranyszabály megvalósulását segítheti elõ: „Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek
velük!” (Mt 7, 12). Az elkövetkezõ lapszámokban ehhez a megújuláshoz szeretnék néhány gondolattal hozzájárulni.
dr. Hankó Zoltán,
a Magyar Gyógyszerészi Kamara alelnöke