A tyúk meg az aranytojás esete

Kísérletek a magyar gyógyszerellátás kínzó problémáinak megoldására

Ha nem érkezik pluszforrás a hazai gyógyszerellátás rendszerébe, az egyes szereplők csak mások kárára járhatnának jól. Amit viszont a „pórul jártak” nem fognak hagyni. Csiki-csuki. Helyben futás – kifulladásig.

Eredetileg egyetlen cikket szerettem volna írni, végül sorozat lett belőle. Ennek legfrissebb darabját olvashatják a tisztelt olvasók. Írásaim ugyanazt a témát járják körül, nem megkérdőjelezve a folyamatban részt vevők jó szándékát: a vészesen és végzetesen forráshiányos gyógyszerellátási piac problémakörét, azon belül is a kormányzat által hozott intézkedések várható kockázatait kívánom véleményezni. A múlt havi, aktuálpolitikai kitérő után jutottam el az eredetileg tervezett, árrés-megosztás problematikájának elemzéséig, amit az alábbiakban osztok meg önökkel.

Kisebb torta, ugyanannyi éhes száj

Az emberi erőforrások minisztere 10/2012. (VII. 19.) EMMI rendelete módosította a társadalombiztosítási támogatással rendelhető gyógyszerek kereskedelmi árréséről szóló 5/2007. (I. 24.) EüM rendeletet. A módosítás nem rendelt pótlólagos erőforrásokat a gyógyszerellátási rendszer egyébként súlyos tőkehiánnyal küzdő szereplőihez, hanem átcsoportosította az árréseket, vagyis a nagykereskedelmi árrés rovására emelte a kiskereskedelmi árréseket.

A jogalkotók szándéka világos volt, s le is írták, hogy a jelenleg érvényes nagykereskedelmi engedmények rendszerét kívánják átalakítani, mégpedig úgy, hogy ne csak a nagy forgalommal rendelkező gyógyszertárak részesüljenek ezekből a kedvezményekből, hanem a magyar gyógyszer-kiskereskedelem résztvevői szélesebb körben és transzparens módon osztozzanak ezeken az engedményeken.

A legnagyobb problémám ezzel kapcsolatban az, hogy a rendelkezést a gyógyszerár-támogatási rendszer változtatásával párhuzamosan vezették be, vagyis csökkenő forgalmak mellett osztották újra a tortát. A módosítás nyilvánvaló és legnagyobb vesztesei a gyógyszer-nagykereskedelemmel foglalkozó cégek, de a gyógyszertárak „virtuális” nyeresége sem garantált, mert bár lehet, hogy százalékban nőtt a nyereségük, ám árréstömegük a forgalom visszaesése miatt szintén csökkenhet. És ez csak a jéghegy csúcsa.

A nagy forgalmú gyógyszertárnak kell jól járnia

Véleményem szerint a magyar gyógyszerellátás egészét a gyártó/forgalmazó–nagykereskedő–gyógyszertár–fogyasztó (ez utóbbiba az állam, a kórház, az orvos és a beteg is beletartozik) egymásra épülő kapcsolatrendszere határozza meg. Ezek a résztvevők egy rendkívül érzékeny egyensúly mentén alkotnak egy szisztémát, amit a biztonságos gyógyszerellátás rendszerének hívunk, s amelynek fenntartásában valamennyi résztvevő alapvetően érdekelt. Ha bármelyik résztvevőt egyik vagy másik szereplő kárára juttatják előnyhöz, az a kényes egyensúlyi rendszer megbillenéséhez, végső soron pedig az egész struktúra hibás működéséhez vezethet.

Ugyanakkor azt is el kell ismernünk, hogy e viszony- és kapcsolatrendszer jelentős része üzleti alapon szerveződött meg. A szereplők számlákat írnak és egyenlítenek ki – vagy sem, s bár az egy más jellegű probléma, a nagy rendszeren belül ugyanúgy működési nehézségekhez vezethet. Nyereséget termelnek, hogy vevőiknek minél magasabb szintű szolgáltatást tudjanak nyújtani.

Természetesen, ha ez a nyereség nagyon lecsökken, a szolgáltatási szint is mérséklődik, mivel nincs miből beruházni. Ha a nagykereskedő elveszti eddigi, egyébként százalékosan nem túl magas árrésének egy részét, annak jelentős nyereségtömege miatt kompenzálni kényszerül, ami az általa nyújtott szolgáltatások drágulásában fog megjelenni. Magyarul, az árrésveszteséget elszenvedő gyógyszer-nagykereskedő természetes módon, azonnal és jelentősen csökkenti az utólagos nagykereskedelmi engedmény mértékét.

A tőle rendelő gyógyszertár-tulajdonos pedig meglepődve konstatálja, hogy bár emelkedett az egyes termékeken realizált árrése, a haszna összességében nem nőtt, mivel alacsonyabb az utólagos nagykereskedelmi engedménye. Nyilvánvaló, hogy a gyógyszer-nagykereskedőnek is körültekintően kell eljárnia, mivel ha „transzparensen” alakítja át engedménypolitikáját, vagyis figyelmen kívül hagyja a forgalom alapján kiszámolt engedménytáblákat, veszteséget termel, hiszen a vidéki kis patikába történő szállítás költsége – alacsonyabb forgalom mellett is – jóval magasabb. Ennek megfelelően, ha nyereséges akar maradni, bár alacsonyabb szinten, de ugyanúgy kiemelt kedvezményt kell adnia a nagyobb forgalmú gyógyszertáraknak.

Nincs ingyenebéd!

Nagyon leegyszerűsítve: a fenti relációban a gyógyszertár és a gyógyszer-nagykereskedő egymás aranytojást tojó tyúkjai, és egyik fél sem érdekelt a másik levágásában. Összességében megállapítható, hogy ismételten igazolódik a „nincs ingyenebéd” tétel (ha már tyúkokról beszélünk), vagyis, ha nincs új forrás, akkor nincs plusznyereség, s ezért nincs emelt szintű szolgáltatás sem.

Végezetül ismételten meg kell fogalmaznom kételyeimet a vizsgált intézkedést illetően, mivel úgy látom, hogy hatásait tekintve ez sem segíti kellőképpen a magyar gyógyszerellátás hatékony és biztonságos működését, és a vidéki kispatikák sorsát sem befolyásolja pozitív módon.

Korodi Karolina,
a Hálózati Gyógyszertárak
Szövetségének elnöke