Még sincs új a nap alatt?

Az 1929-es és a mostani gazdasági válság hatása a gyógyszerészetre

Patikán kívüli gyógyszerárusítás, vevõcsalogatás különbözõ akciókkal, a gyógyszertárak számának emelkedése, fizetés- és hitelképtelenség, a szakmai szabályok áthágása – mindez egy gazdasági világválság közepette. A hazai gyógyszerészet az 1930-as évek elején egyszer már átélt hasonlót. A történelmet és a szakma múltját ismerõket éppen ezért nem érhették váratlanul az elmúlt idõszak történései.

 

1929 nyarán recesszió kezdõdött, õsszel tõzsdepánik tört ki az Egyesült Államokban. Októberben néhány nap alatt csaknem ötvenmilliárd dolláros veszteséget szenvedett el a New York-i értékpapírpiac, majd novemberben újabb hetvenmilliárdot. A válság elsõ hónapjai akkor kevésbé sújtották Magyarországot, mint most, 2008 õszén. Utána viszont lassabban, de mélyebbre zuhant az ország gazdaságilag, mint napjainkban. Kormányválsággá is csak 1931-re fajult a helyzet, ekkor mondott le Bethlen István.
Tavaly szeptember közepén jelentett csõdöt a Lehmann Brothers, október elején indultak mélyrepülésnek a világ tõzsdéi, köztük a budapesti is. Hét hónappal a válság kirobbanása után lemondott Gyurcsány Ferenc, mivel miniszterelnökként nem vállalta a válság kezeléséhez, a költségvetés egyensúlyban tartásához szükséges radikális intézkedéseket.
Az ellentétek dacára sok párhuzam is fellelhetõ az 1929-es és a mostani válság között. Érdemes gyógyszerészi szemszögbõl is végigtekinteni, milyen mértékben ismétli magát a történelem, mennyire hasonlítanak az akkori kérdések a mai problémákhoz, és mily mértékben esett ugyanazokba a hibákba a gyógyszerpiaci liberalizáció után az ország, mint csaknem 80 éve.

 

Az 1929-es világgazdasági válság hatása a magyarországi gyógyszerészetre
A patikák gazdasági gondjait a drogériák elõretörése mellett a gyógyszertáraknak az 1920-as évek végétõl megugró száma, az emelkedõ rezsiköltségek, az alacsony munkadíjak, az állami intézmények gazdasági válsága, valamint az eladósodás okozta, okozták. Érdemes áttekinteni az egyes kérdéseket, és sok esetben érezhetõ a párhuzam a hazai gyógyszerpiac 2006-végi átalakítása óta felmerült problémákkal.

 

A drogisták „gyógyszerkülönlegességeinek” forgalmazása
A gyógyszertárak gazdasági leromlását annak idején (hasonlóan a külföldi példákhoz) itthon is abban látták, hogy a „drogisták” is elkezdtek specialitásokat forgalmazni.
A probléma „mai megfelelõje” a gyógyszer-gazdaságossági törvényhez köthetõ: az egyes OTC-készítmények patikán kívüli árusításának engedélyezése.
„A drogistakérdés mindig fenyegetõ árnya mindent elsöprõ veszedelemmé fejlõdött a különlegességek elszaporodása következtében. A közönség mind nagyobb rétege vásárolja ezen elkészített gyógyszereket a drogériákban, és amilyen arányban emelkedik a különlegességek száma, éppen ilyen arányban nõ a drogériák eme illegitim forgalma és csökken a gyógyszertárak bevétele és jövedelme.”1
A gyógyszertárak anyagi helyzetén az rontott a legtöbbet, hogy a „gyógyszerkülönlegességeken” kevesebb volt az árrésük, mint a saját magisztrális készítményeiken. A gyógyszertárak forgalma, fekvéstõl függõen, 50–60 százalékban (sõt volt, ahol 70–75 százalékban) gyógyszerkülönlegességekbõl állt.
Mivel érezhetõen csökkent a receptúra mennyisége, igyekeztek a patika személyzetét is ehhez igazítani: olcsóbb, úgynevezett technikai segédekkel dolgoztattak. Ez nyílván csökkentette az ellátás színvonalát, de „ez a fejlõdésnek egyik iránya, amelyhez alkalmazkodott – sajnos – az orvos, a gyógyszertár és a közönség egyaránt.” 1
Hasonlót tapasztalunk ma is: egyre nehezebb gyógyszerészi jelenlétet biztosítani a gyógyszertár teljes nyitvatartási idejében: a régi patikákból kilép a munkaerõ, az újakba viszont nehezen találnak gyógyszerészt. Ezzel ellentétben viszont nõ az asszisztensképzõ helyek száma, így ma már jóval több asszisztens keres munkát kevesebb bérért, viszont kevesebb tanulás után.

 

A gyógyszertárak számának emelkedése
„Csonka-Magyarországon” 1921. december 31-én 980 gyógyszertár állt a betegek rendelkezésére, 1925. december 31-én 1120, s ez a szám 1929. december 31-ére már 1251-re emelkedett. Vagyis az elsõ nyolc évben átlagosan évente 34, míg 1929-ben 41 új gyógyszertár felállítását engedélyezték. Ezekkel konkuráltak a drogériák és az illatszertárak is, háttérben a csökkenõ lakossági vásárlóerõvel. Sõt, az említett években bõkezûen adományozták a házi és a kézi gyógyszertárak létesítési jogát is. Mindez oda vezetett, hogy 1925 végén a mûködõ 1120 patika közül 523 még munkatárs tartására sem volt képes.
Budapesten 1910-ben 100 gyógyszertár összesen 380 gyógyszerésszel dolgozott (a lakosságszám ekkor 791 748 volt). 1922-re az akkor már 120 patikában a számuk 340-re csökkent, majd 1930-ban az akkori 163 gyógyszertár már csak 240 gyógyszerészt foglalkoztatott (ekkor Budapestnek 960 000 lakosa volt). A városban 14 olyan patika is mûködött, amely egy állandó gyógyszerész foglalkoztatására sem nem volt képes.
Ismeretes az is, hogy gyógyszertárakat leginkább a belvárosokban létesítettek: Szegeden a Kiskörúton belül tíz patika is mûködött, míg a külvárosokban alig lehetett gyógyszertárat találni.2
Gaál Endre (országgyûlési képviselõ, a Magyar Gyógyszerész Egyesület és a Budapesti Gyógyszerész Testület elnöke) 1931 júliusában országosan 200 felesleges gyógyszertárról írt, egy budapesti gyógyszertár-tulajdonos, Róth Manó pedig ezen a területen is a „numerus clausus”-t, azaz a pályára lépés korlátozását követelte.
A gyógyszer-gazdaságossági törvény hatályba lépése óta 2009. január végéig az ÁNTSZ körülbelül 400 új gyógyszertár mûködését engedélyezte. Ezek négyötöde olyan településen nyílt, ahol korábban is már legalább öt patika mûködött, azaz – az elõzetes várakozásoknak megfelelõen – a nagyvárosokban, városközpontokban létesültek új gyógyszertárak.

 

A percentezés
A gyógyszer az egyetlen áru, amelynek már 200–400 éve hivatalos ára van Európában. A taxa medicamentorumok 1500–3500-féle gyógyszer árát írták elõ.
A taxánál olcsóbb áron történõ eladás, mint az egymással versengés egyik módja, szintén régi keletû: a „percentezés” az a néhány százalékos árengedmény a hivatalos árból, ami arra szolgál, hogy a vevõket az adott gyógyszertárba csábítsa.3 A fõvárosban és az olyan vidéki nagyvárosokban, ahol több patika is mûködött, ennek már 1929-ben is nagy veszélyét látták:
„Ezért van az, hogy a legkisebb árengedményben (percentezésben) megnyilvánuló verseny már magában hordja a verseny elfajulásának csíráját, és a legcsekélyebb engedmény az esetek legtöbbjében maga után vonja a percentezések valóságos lavináját.”4
Nem egy olyan eset ismert, amikor az egymással versengõ patikák folyamatosan egyre nagyobb kedvezményeket adtak, ami a korabeli vélemények szerint is „az egész kar létalapjának aláásására alkalmas”.4
Az akciózó patikák esete ma is ismert: a pontszerzõ lehetõségektõl kezdve az árkedvezményeken át a nyereménytárgyakig széles a paletta. Egyre több gyógyszertárban kap vissza a beteg bizonyos összeget meghatározott számú recept beváltása esetén. Ez utóbbi különösen érdekes jelenség…

 

A rezsiköltségek
Az üzleti rezsiköltségek az 1930-as évek elején elérték a bevétel 23–25 százalékát. Tetézte ezt a tõkék kamatozása is, ami a szigorú hatósági elõírásoknak való megfelelési kényszerrel és a sokszor raktáron maradó gyógyszerkészletekkel együtt szintén versenyhátrányt jelentett a kis alapterületû, olcsóbb alkalmazottakkal dolgozó drogériákkal szemben. A gyógyszerészek persze kifogásolták, hogy béreiket egyszerû rezsiköltségként kezelik a tulajdonosok, és leépítésekkel, „minimum alatti fizetésekkel”, valamint kizsákmányolással (éjjeli inspekciókkal, záróra-hosszabbításokkal) védekeznek a növekvõ költségekkel szemben.
„A fizetés olyan, hogyha egy-egy szolid, magába zárkózott és sorsába beletörõdött nõtlen kollega ki is húzza belõle hónap végéig, addig a szintén szolid, de családot alapító kartárs bizony alapos finánczsenivel kell, hogy megáldva legyen, ha be tudja osztani.” 1

 

Az állami intézmények gazdasági válsága
Az 1930-as évek elején az is gyakran elõfordult, hogy az államkincstár, illetve egyes törvényhatóságok hónapokon, vagy akár fél éven át nem fizették ki tartozásaikat a gyógyszertárak felé. A MÁV Betegbiztosító 1931-ben csak a Magyarországi Gyógyszerész-Egyesület és a Budapesti Gyógyszerész Testület ismételt sürgetésére kezdte rendezni gyógyszerszámláit, más esetben viszont a gyógyszerészszervezetek a népjóléti- és a pénzügyminiszter közbenjárását kellett, hogy kérjék a problémás ügyek rendezésében. Ráadásul a gyógyszertárak forgalmi adóját éppen ekkor emelték kettõrõl három százalékra.

 

Az eladósodás
Az 1920-as évek második felében a magyar gyógyszerészi kar 8–10 millió pengõ adósságot halmozott fel: rendbe hozták a régóta elhanyagolt patikákat és fejlesztették árukészletüket. Ennek a bõséges hitelekkel jellemezhetõ idõszaknak a végét jelentette a világválság. A nagykereskedõk immár nemhogy nem hiteleztek, de igyekeztek kintlévõségeiket behajtani. Ekkor tûnt ki, hogy a patikák nagy része hitelképtelen, mert az áruhiteleken kívül más hitelek törlesztésére és rendezésére sem személyi hitelt, sem a gyógyszertárukra megfelelõ kölcsönöket felvenni nem voltak képesek. Készpénzhitelt tehát nem kaptak, áruhitelüket kimerítették. A potenciális hitelezõk nem szívesen nyújtottak hitelt a gyógyszertáraknak, mert a kölcsönt a személyjogú patikáktól nem tudták behajtani. A személyi jog csak másik okleveles gyógyszerészre, közös kérvénnyel volt átruházható, míg a patika berendezési tárgyait a törvény védte az üzemmenet zavartalanságának érdekében.
Az eladósodottság felszámolása és a hitelképesség visszaszerzése érdekében számtalan elképzelés született (bevonva a gyárakat és a nagykereskedõket is), de a válság idõszakában ezek egyike sem jutott el a megvalósulás stádiumába.
Napjainkban – nagykereskedõk beszámolói alapján – csak az elmúlt két év alatt több mint kétszeresére emelkedett a patikák határidõn túli tartozása, ami rámutat a gyógyszertárak likviditási problémáira is.

 

A szakmai szabályok áthágása
1931-ben nagy szenzációt jelentett a tisztifõorvos fõvárosi közgyûlésen elhangzott beszámolója, miszerint a mérgekkel történt öngyilkosságokból megállapítható volt, hogy a gyógyszertárak jelentõs része az erõs hatású szereket orvosi rendelvény nélkül adja ki. Csak a fõváros területén legalább 30–35 olyan patikát találtak, ahol a Veronalt, az Allonalt, a Domatrint mindennemû korlátozás nélkül meg lehetett vásárolni. A tisztifõorvos erre felhívta a gyógyszerésztestület figyelmét, hozzátéve, hogy ha nem tudnak rendet teremteni, akkor a kormány legszigorúbb intervencióját fogja kérni.
A forgalom csökkenése és a szaporodó patikák mellett ezt a problémát akkor is (és ma is) meg lehetett érteni.

 

A válság megoldása – létezik recept?
Magyarországon igazán nagy gazdasági válság az 1920-as évek elsõ felében volt, ezt Bethlen István adóemeléssel, elbocsátásokkal, fizetéscsökkentéssel, nemzetközi kölcsönnel kezelte. Miután véghezvitte intézkedéseit, 1930-tól az ország emelkedõ gazdasági pályára állt. Bethlen úgy gondolkodott, hogy a népszerûségvesztés miatt átmenetileg visszavonul a hatalomtól, átengedi helyét egy olyan politikusnak, aki végrehajtja az elkerülhetetlenül szükséges restriktív intézkedéseket, õ pedig néhány év múlva visszatérhet. A számításába azonban hiba csúszott: Károlyi Mihálynak egy ponton elege lett abból, hogy a döntõ szót mindig Bethlen mondja ki, mivel a kormánypártot továbbra is õ irányította. S bár Károlyit egy erõs ember, Gömbös Gyula követte, a válságot mégis inkább az oldotta meg, hogy megváltoztak a nemzetközi körülmények, aminek eredményeként az 1930-as évek második felére Magyarország kilábalt a válságból.
Kérdés, hogyan fog az ország a mostani válságból talpra állni? Ahogy napjainkban, úgy a harmincas évek elején is a költségvetési egyensúly megbomlásán volt a hangsúly. Amennyiben egy országnak fizetési nehézségei támadnak, két dolgot lehet tenni: az adókat növelni, a kiadásokat pedig csökkenteni kell. Utóbbi az állami szférában döntõen fizetéscsökkentéseket és elbocsátásokat jelent, viszont az is nyilvánvaló, hogy hosszabb távon a gazdaságot kell élénkíteni és a pénzügyi stabilitást megteremteni.
És hogyan fog kilábalni a jelenlegi krízishelyzetbõl a gyógyszerészet? A liberalizáció után kialakult helyzet – mint látható – nagymértékben hasonlít az 1920-as években elõállt szituációhoz. Az viszont már a szakmai szervezeteken, az állami döntéshozókon és talán egy kicsit az összefogás megvalósulásán vagy elmaradásán is múlik, hogy mennyire esünk ugyanazon hibákba, mint az 1930-as, az 1940-es, esetleg az 1950-es években.

 

A nagy gazdasági világválság
Az elsõ világháború után kialakult új gazdasági rendszerben az egész világ az Egyesült Államok rövidlejáratú kölcsöneitõl függött. 1928 januárjában
a Federal Reserve (az USA jegybankrendszere) 3,2-rõl 5 százalékra emelte az alapkamatot. Ennek hatására az Egyesült Államokba áramlott a tõke, amire válaszul a többi országban is felemelték az alapkamatot, ami deflációhoz vezetett.
Mindezt tovább tetézte az 1929 augusztusában kezdõdõ gazdasági recesszió. Világszinten túltermelés alakult ki, hatalmas mennyiségû árucikk vált eladhatatlanná. Mindezek után, 1929. október 24-én, a „fekete csütörtökön” kezdetét vette a részvénypiaci recesszió is. Ekkor a New York-i tõzsdén eladási láz tört ki, aminek eredményeképpen a részvények árfolyama hihetetlen mértékben zuhanni kezdett. Az igazi mélypont október 28-án következett be: ekkorra 19 százalékos csökkenés mutatkozott, ami hozzávetõlegesen 50 milliárd dollárnyi veszteséget jelentett.
Magyarország eladósodási folyamata már az 1920-as évek elején megkezdõdött. Az ország az elsõ világháború után súlyos anyagi helyzetbe került: a hiányokat csak külföldi hitelekkel tudták kompenzálni, s így a jegybank is kénytelen volt felélni arany- és devizatartalékait. A válság alatt hazánkban az ipari termelés csaknem 20 százalékkal esett vissza.

 

Irodalom:
1. Löcherer Tamás: A gyógyszertárak gazdasági helyzete (Gyógyszerészi Hetilap, 36–37., 1930.)
2. Dr. Kata Mihály – Dr. Papp János: Gyógyszerészi etika (Szeged, 1993.)
3. Dr. Grabarits István: Ismét percentezünk? (Gyógyszerészi Hírlap, 2005/7.)
4. Dr. Nagy Dezsõ Bálint: A tisztességtelen verseny és a gyógyszerészet (Gyógyszerészek Zsebnaptára, 1929.)
 

Molnár Zsuzsa
szakgyógyszerész,
Belvárosi Gyógyszertár, Gyula