Szakmaiság kontra üzleti érdek
A tulajdonosi és mûködtetõi funkciók szétválasztása sok esetben hátrányosan érinti a gyógyszertár vezetésével megbízott gyógyszerészt. A gyógyszer-gazdaságossági törvényt is többen kritizálták amiatt, hogy az új szabályozás eredményeképpen a személyi jog intézménye jelentõs mértékben sérül, kiüresedik. Valóban így van-e?
Az internetes álláshirdetéseket böngészve egyre szembetûnõbb, mennyi gyógyszertár és patikalánc keres gyógyszerészeket, elsõsorban pedig személyi jogos gyógyszerészeket. Az ok persze érthetõ: bár a gyógyszer-gazdaságossági törvénynek köszönhetõen bárki, bárhol nyithat patikát, – aminek mûködtetéséhez azonban találnia kell egy (jó) személyi jogos gyógyszerészt, s az egymás után nyíló patikák esetében gyakran ez ütközik a legnagyobb akadályba.
Az ÁNTSZ a személyi jog révén igyekszik garantálni azt, hogy a szakmai munka, s ezáltal a betegek érdeke ne sérüljön a patikában. Ám ha megnézzük az érem másik oldalát, több fontos kérdés is felmerül: eladható-e a személyi jog? Általa mennyire lehet érvényesíteni a szakmai szempontokat egy-egy láncnál? Azaz: mennyit ér ma a személyi jog?
Az aggályok életre kelnek
A jelenlegi gyógyszer-gazdaságossági törvényt (Gyftv.) több esetben is támadták azzal az alkotmányossági aggállyal, hogy az új szabályozás eredményeképpen a személyi jog – mint az alkotmányos tulajdonvédelem tárgya – jelentõs mértékben sérül, kiüresedik.
Az Alkotmánybíróság szerint a jogalkotó csupán átalakította a személyi jog tartalmát. A jelenlegi konstrukcióban a gyógyszerész tulajdonosi (vállalkozói) minõségének jelentõsége kisebb lett, de a gyógyszertár vezetésében betöltött szerepe megmaradt.
A gyógyszertár vezetõje felelõs a szakmai munka felügyeletéért, szakmai ellenõrzési és utasításadási joggal rendelkezik.
A gyógyszertárat mûködtetõ gazdasági társaság a gyógyszertár szakmai vezetését, irányítását nem befolyásolhatja, a patika vezetõjét gyógyszerellátással kapcsolatos kérdésekben (különösen tekintettel a gyógyszerek kiadására, eltartására és a betegtájékoztatási tevékenységre) nem utasíthatja. Ennek betartását azonban lehetetlen ellenõrizni, a sajtóból pedig néha a fentiekkel szöges ellentétben álló példák olvashatók.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a személyi jog elértéktelenedése, vagyoni értékének megszûnése a 2006. évi változásokkal nem következett be, mivel annak „értéke” a piacra lépõ új gyógyszertár-mûködtetõk tõkeerõsségétõl és magának
a személyi jogosnak a piaci magatartásától is függ. A jelenlegi jogszabályok mellett is meghatározó szerep jut a személyi jogosnak, hiszen a gyógyszer-gazdaságossági törvény fõszabálya szerint közforgalmú gyógyszertár vezetésére kizárólag személyi joggal rendelkezõ gyógyszerész jogosult.
Az MGYK üdvözölné annak a tervezetnek a megvalósulását, amely szerint a hosszabb távon felelõs vezetõként mûködõ gyógyszerésznek meghatározott idõtartamú szakmai gyakorlatot lenne kötelezõ felmutatnia. Nem ritka ugyanis az olyan eset, hogy a patikát öt évnél rövidebb szakmai gyakorlattal rendelkezõ gyógyszerész vezeti, míg a személyi jogot egy másik gyógyszerész nevére kérik ki.
A parlament 2009. december 14-én fogadta el az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, így most már hatvan napon túl felelõs vezetõ csak a személyi jog követelményeinek megfelelõ gyógyszerész lehet. Nem lett része viszont a törvénynek a személyi jogos gyógyszerészek menedzsmentjogának megerõsítése.
Érdekes „kiskapukkal” azonban már a privatizáció után is lehetett találkozni. Az 1994. évi LIV. törvény szerint a személyi jogot csak országos pályázat alapján lehetett szerezni, amit vagy a gyógyszerész, vagy az önkormányzat kezdeményezett, esetleg a Kamara írt ki hivatalból. Azóta tartja magát a személyi jog „nem eladható, nem átruházható” volta. A személyi jog átengedését azonban ismerte a jogszabály: más, alkalmas gyógyszerésznek az OTH engedélyével, pályázat nélkül átadható volt a patika. Mivel a 1994-es törvény az országot jól meghatározott ellátási körzetekre osztotta (a mindenki által jól ismert ötezer lakos, a másik gyógyszertártól mért 300 méteres távolság még sokakban él), szinte lehetetlen volt új mûködési körzetet találni. A liberalizáció elõtt is elõfordult olyan eset, amikor a személyi jogos megfelelõ „lelépési pénz” ellenében engedte át egy másik gyógyszerésznek a patikát, illetve körzetét.
A létesítési gátak feloldásával, 2006 után megfordult a helyzet: most már nem a patika helyének megtalálása okozza a legnagyobb gondot, hanem a vezetõ személye. A személyi jogos sokat ér a nyíló patikáknak, olyannyira, hogy hirdetéssel is találkozhatunk, amelyben a gyógyszerész a személyi jogát adja nyíló gyógyszertárhoz: mintegy pénzzé téve e jogosítványát, és vállalva azt a rizikót, hogy a neve alatt a mindennapokban más vezeti a gyógyszertárat. Ezért természetesen jövedelmet is kap.
Változó tulajdonosi viszonyok között
A korábbi jogszabály alapján a személyi jogos egyéni vállalkozóként vagy betéti társaság beltagjaként mûködtethetett patikát, s beltagként a tulajdoni részesedésének meg kellett haladnia az 50 százalékot, a kültag pedig nem lehetett gyógyszerek elõállítására, illetve nagykereskedelmi célú forgalmazására jogosult gazdálkodó szervezet.
A Gyftv. a további tõkebevonás érdekében lehetõvé tette, hogy a tulajdonos bármilyen gazdasági társasági formában mûködtethessen gyógyszertárat. Feltételként csak azt szabta meg, hogy a gyógyszertár szakmai vezetését ellátó személyi jogos gyógyszerésznek tulajdoni részesedéssel kell rendelkeznie a vállalkozásban. A jogszabály azonban nem határozza meg, hogy ez a részesedés hány százalékos legyen.
A problémák ismételten abból erednek, hogy a mai patikai piacon szétvált a szakmai vezetõ és a befektetõ személye. A közforgalmú gyógyszertárat személyi jog alapján mûködtetõ gyógyszerész – ide nem értve azt az esetet, amikor a személyi jog jogosultja gazdasági társaság tagja – a társadalombiztosítási és a pénzügyi jogszabályok alkalmazása során az egyéni vállalkozóval esik azonos tekintet alá.
Amíg ugyanis az egyéni vállalkozó a tevékenységébõl eredõ kötelezettségeiért a teljes vagyonával – azaz a vállalkozás vagyonával és személyes vagyontárgyaival is – korlátlanul felel, addig kft. esetén a társasággal szemben a tagok kötelezettsége csak a társasági szerzõdésben vállalt vagyoni hozzájárulás szolgáltatására terjed ki, a társaság tartozásaiért nem felelnek.
Tovább bonyolíthatja a helyzetet, ha a kft. ügyvezetõjének vagy a bt. beltagjának a személyi jogos gyógyszerészt teszik meg, aki valójában anyagilag nem, csupán a szakmai munkájával járul hozzá a gyógyszertár mûködéséhez. Megjegyzendõ, hogy a liberalizációs törvény módosítása után sem kötelezõ, hogy a személyi jogos legyen a kft. ügyvezetõje. Ezzel azért is érdemes tisztában lenniük a személyi jogos gyógyszerészeknek, mert a patika mûködtetése során a szakmai hiányosságok és a szabályszegések kivizsgálása az ÁNTSZ, a gyógyszercégekkel való összefonódások kivizsgálása pedig az Egészségbiztosítási Felügyelet feladata, s ezek az ügyvezetõn kérhetõk számon.
A törvény a személyi jogost védi?
A személyi jogos egyelõre kulcsszerepet játszik a patika szakmai vezetésében. Ugyanakkor felmerülhet a kérdés: amenynyiben a gyógyszertárak kínálatukat tekintve az angolszász drugstore-ok mintáját követik, valóban szükség van-e a személyhez kötött felelõsségre. Három évvel a liberalizáció után láthatóvá vált, hogy a hazai gyógyszerészet az asszisztensi munkaerõ mind szélesebb körû alkalmazása és az egy gyógyszerészes patikák világa felé tolódott el, ami látványos változást jelent az 1994. évi LIV. törvény szellemiségéhez képest.
A másik, amit szem elõtt kell tartani, hogy egy valóban jó személyi jogos gyógyszerész továbbra is felelõsséggel tartozik a betegeknek, valamint a kollégáinak. Egy innovatív gondolkodású, a gazdasági helyzethez jól alkalmazkodó személyi jogos egy-egy döntésén a patikai vállalkozás sikere is múlhat, ami jelen helyzetben életbevágó lehet a hazai gyógyszer-kiskereskedelemben.
Gyógyító és kereskedelmi szemlélet
A gyógyszerészet történetében többször is megtörtént, hogy a patikatulajdonos és a gyógyszertármûködtetõ személye szétvált.
A középkorban például a fõurak a birtokukon lévõ gyógyszertárat – az azt magában foglaló házzal együtt – egy meghatározott összeg megfizetése ellenében eladták a kezelõ gyógyszerésznek. Ezekbõl alakultak ki az úgynevezett reáljogú gyógyszertárak, amelyek szabadon eladhatók, örökölhetõk és hagyományozhatók voltak. Reáljogú patikát bárki – természetes vagy jogi személy is – vehetett, csupán a vezetésére kellett teljes jogú gyógyszerészt alkalmaznia.
Az 1876. évi XIV. tc. szüntette meg a reáljog adományozását, s ettõl kezdve a gyógyszertári jogosítványokat „ad personam” adták ki, azok tehát személyre szóltak. Ugyanakkor a patikát át lehetett ruházni gyógyszerészeti képesítéssel rendelkezõ személyre, az „üzleti jog” (azaz a haszon) pedig egyes csoportok vagyonosodását segítette elõ (gyakran társ- vagy résztulajdonosi, esetleg csendestárs formában, haszonélvezeti jogként).
A két világháború körüli idõszakban, egészen 1950-ig – inkább a tiltó rendelkezések hiánya miatt – lehetett megfigyelni azt, hogy egy kezdetben személyi jogú patikát a tulajdonos halála esetén a nem szakmabeli örökösök mûködtették tovább. A hozzá nem értõ tulajdonosok sok esetben „üzleti ellenérveiket” szegezték szembe a mûködtetõ gyógyszerész szakmaiságával, ami a munka minõségének romlásához vezetett.
1950. július 28-a ezt az állapotot írta felül: az államosítás után már senki nem vezethette a saját patikáját. A hazai gyógyszerészetbõl átmenetileg kihalt a merkantil szellem.
Dr. Molnár Zsuzsa
gyógyszerész
Hasznos linkek, források:
Dr. Kata Mihály – Dr. Papp János:
Gyógyszerészi etika (Szeged, 1993.)
1994. évi LIV. tv.
2006. évi XCVIII. törvény