Védõoltások a XXI. században – I. rész
Nincs még egy olyan egészségügyi technológia, amely annyi embert érintene közvetlenül, mint a védõoltás. Merre tart a vakcináció: melyek a fejlesztések fontosabb csapásirányai, és mik jelentik a legnagyobb kihívást az ágazat számára az elkövetkezõ 10–15 évben?
Különleges áru
Mitõl különlegesek a védõoltások? Elõször is, kiemelkedõ közegészségügyi hasznuk okán: tudvalévõ, hogy a vakcinák a tisztított ivóvíz után a második legnagyobb egészségnyereséget hozták a XX. században az emberiség számára.
A járványok és a járványügyi helyzet megint csak különleges fontosságot ad a védõoltásoknak. Járvány esetén csupán katonai jellegû, nagyon fegyelmezett intézkedéssorozat tudja ezt a szükséghelyzetet kezelni, s ennek az egyik eszköze a védõoltás. A járványok idején szélsõségesen felfokozott érdeklõdés tapasztalható a vakcinák iránt. A H1N1 kapcsán – a járvány tetõpontján – csupán a Google keresõ 67 millió találatot adott ki.
A pandémia és a vakcináció is olyan, mint a foci: mindenki „ért hozzá”, és el is mondja a maga véleményét, ami kiváló táptalaja a különbözõ tévhiteknek. A védõoltások kapcsán idõrõl idõre komoly mozgalmak indulnak pró és kontra, fõleg Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban, ami egyre intenzívebb kommunikációt igényel a szakemberek, a gyártók és a laikusok között, hiszen az utóbbiak számos esetben megkérdõjelezik ennek a technológiának
a hasznosságát. „A vakcinák megmérgezik a gyerekeket”-típusú szlogenek is mutatják: nagyon sokan vannak azon az állásponton, hogy inkább tartsuk távol magunkat a védõoltásoktól.
A vakcina legfõbb különlegességét azonban mégis az adja, hogy egy olyan termékrõl van szó, amely lehet, hogy csak valamikor a jövõben, a méhnyakrák esetében akár 30–40 év múlva „hasznosul” egy mai tinédzser számára. Az a döntés, amit ma kell meghoznia a szülõnek, hogy kifizet-e sok ezer forintot egy védõoltásra azért, hogy évtizedek múlva megóvja egy nagyon súlyos betegségtõl a kislányát, nagyon különbözik attól, amikor egy antibiotikumra kiadunk néhány ezer forintot, aminek a haszna rövid távon látható.
Ha megnézzük a védõoltások piacát, hihetetlen mértékû bõvülést tapasztalhatunk. Igaz ugyan, hogy e szegmens globálisan csupán két százalékkal részesedik a gyógyszerpiac összforgalmából, ám a növekedése duplázást jelent az elmúlt pár évhez képest, és a forgalom 2020-ra várhatóan megháromszorozódik ezen a területen.
Vakcinák kontra gyógyszerek
Bár az oltóanyagok is a gyógyszerpiacon jelennek meg, több szempontból is különböznek a hagyományos gyógyszerektõl. Az egyik ilyen a kutatás-fejlesztés területe, ahol a vakcinák esetében jóval hosszabb ciklusokkal kell számolni. Gondoljunk csak a malária elleni védekezésre, ahol már 25 éve próbálják megtalálni a hatékony megoldást, vagy a HIV-vírus elleni védõoltásra, ahol még mindig nem jártak eredménnyel, holott több évtizede keresik a választ a problémára. Ugyanakkor, ha egy védõoltás eljut a fázis II-es vagy a fázis III-as szakaszba, onnantól jóval magasabb a sikerráta, mint egy hagyományos gyógyszer esetében. A kritikus szakasz itt tehát a preklinikai, valamint az I-es és a II-es fázis.
Gyártási szempontból is nagy különbségek tapasztalhatók: vakcinák esetében jóval hosszabb idõ egy gyártóhely létrehozása és beüzemelése, szemben mondjuk egy gyógyszertablettázó üzemmel. A GSK 2003-ban kezdte építeni zöld mezõn azt a gödöllõi üzemét, ami csupán tavaly kezdett el exportra termelni. Vagyis a gyártóknak mind a fejlesztési intenzitás, mind a gyártás szempontjából igen magas a belépési korlátjuk erre a piacra.
Ha megnézzük, hogyan adják el a védõoltásokat a világban és Magyarországon is, két, egymástól markánsan elkülönülõ piacot találunk. Egy magasabb áron történõ értékesítést (a privát piacot) – ide tartozik például a méhnyakrák vagy a rotavírus elleni vakcina, amelyek patikai forgalomban, magasabb térítési díj ellenében kaphatók –, illetve egy közbeszerzésen keresztül történõ eladást, ahol nagy mennyiségekrõl és jóval alacsonyabb árakról beszélhetünk. A fejlõdõ világ esetében szinte kizárólag ez jellemzõ: az oltások ott széles körû WHO-programok keretében történnek, amelyekkel azokat a betegségeket elõzik meg, amelyek nagy részét Európában már rég elfeledték, mert hosszú ideje oltással védekeznek ellenük.
További látványos különbség, hogy a védõoltások esetében megengedõbbek a laikus kommunikáció szabályai, és nemcsak a betegséggel kapcsolatban: nagyon sok országban akár márkázottan islehet védõoltást hirdetni.
Az egészség ára
Tíz évvel ezelõtt még állóvízhez hasonlított a szegmens. Akkor a vakcinapiac jövõképe még nem volt olyan rózsás, mint most: a nagy gyógyszervállalatok nem véletlenül vásároltak fel az elmúlt idõszakban védõoltásgyártó potenciállal bíró cégeket (a Pfizer a Wyeth-et, a Novartis a Chiront). Õk is nagy fantáziát látnak ebben a piacban, amiben persze az anyagi vonzerõt sem szabad figyelmen kívül hagyni. Míg az 1970-es, 1980-as években a DiPerTe oltás egy-két euróba került, ma már 100 euró költségû védõoltásokról beszélünk, vagyis az a pénz, amit a fejlettebb országokban elkérnek a védõoltásért, az utóbbi idõszakban meghatványozódott.
Ugyancsak látványos változás, hogy ma jóval több oltást alkalmaznak, viszont antigénszámban – és ez tudatos iránya a fejlesztéseknek – hihetetlen csökkenést tapasztalunk. Míg az 1980-as években a legfontosabb oltásokkal körülbelül háromezer antigént juttattak be a gyermekek szervezetébe, ma ez a szám 100–200 körül van. (Köszönhetõ ez többek között a szamárköhögés elleni vakcina korszerûsödésének, ami korábban igen nagy antigénszámmal bírt.)
Természetesen nemcsak az oltások száma nõtt, hanem a fejlesztési költségei is, és ezzel párhuzamosan a vakcinák egyre nagyobb hozzáadott értékkel bírnak. Az új technológiák bevezetése ezért az elkövetkezõ években igen jelentõs többletterhet ró az érintett országok egészségügyi költségvetésére. Az Egyesült Királyságban például a méhnyakrák és a pneumococcus elleni vakcina bevezetése megháromszorozza a kiadásokat, Mexikó vagy Thaiföld számára pedig a rotavírus elleni védõoltás bevezetése jelent látványos költségnövekedést.
Leitner György,
a GlaxoSmithKline ügyvezetõ igazgatója
(A cikk második része lapunk következõ számában olvasható.)