Átadták a Richter debreceni biotechnológiai üzemét

Magyar sikertörténetnek nevezte Orbán Viktor miniszterelnök a Richter Gedeon vállalat történetét a gyógyszeripari cég új biotechnológiai üzemének avatásán, Debrecenben.

Bogsch Erik vezérigazgató utalt arra, hogy a 2008-ban elindított zöldmezős beruházás összességében mintegy 25 milliárd forintba került és 120 új munkahelyet teremtett. Hozzátette, a debreceni biotechnológiai üzem megfelelő infrastruktúrával ellátott, könnyen megközelíthető ipari övezetben, kormányzati támogatással valósult meg. A Richter a beruházás megvalósításához egyedi kormánydöntés keretében 1,384 milliárd forint állami támogatást kapott, amely összeg teljes körű folyósítása 2012. december 31-ig bezárólag megtörténik. 

A minimális környezetterheléssel működő üzemben az első két évben klinikai vizsgálatokhoz szükséges mintákat fognak előállítani. A piacon is megjelenő, rendkívül magas hozzáadott szellemi és technológiai értékkel bíró termékek gyártása pedig előreláthatóan 2014-ben kezdődik. Ezek a gyógyszerek bioreaktorokban tenyésztett emlőssejtek fehérje-termékei, például rákellenes és krónikus gyulladások elleni antitestek – ismertette a vezérigazgató.