Csak az OTP-nél és néhány takarékszövetkezetnél igényelhető patikahitel

Egyelőre csupán hat takarékszövetkezetnél, a Magyar Takarékszövetkezeti Banknál, valamint az OTP-nél igényelhetnek hitelt a gyógyszerészek patikájuk tulajdonrészének megvásárlásához – derül ki a Magyar Fejlesztési Bank honlapjáról.

Mint ismeretes, a hitelt 2016 végéig kérhetik a gyógyszerészek. A kölcsön kamata 6,7 százalék, amihez az állam 3,7 százalékos kamattámogatást ad.

Nyíri János, az MFB szóvivője elmondta, a hitelhez már most is hozzá lehet jutni, bár „előfordulhat, hogy egy kicsit körülményesebben, mint más hitelprogramok esetében”. A szóvivő szerint bankja bízik abban, hogy a programhoz idővel további pénzintézetek is csatlakoznak majd – közölte a hvg.hu.

A Patika Hitelprogramhoz csatlakozott pénzügyi intézmények listája:

  • OTP Bank Nyrt.
  • Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.-vel a hitelprogramra szerződött takarékszövetkezetek/bankok
  • Eger és Környéke Takarékszövetkezet
  • Endrőd és Vidéke Takarékszövetkezet
  • Hungária Takarék Takarékszövetkezet
  • Mecsek Takarék Szövetkezet
  • Partiscum XI Takarékszövetkezet
  • Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet

(Forrás: mfb.hu)