Hatszáz embert bocsát el a Lundbeck

A Lundbeck gyógyszergyártó bejelentette, körülbelül 600 pozíciót fog megszüntetni, elsősorban Európában. Utóbbi szerves részét képezi a vállalat regionális működése átstrukturálásának, amelynek révén a cég már ebben az évben körülbelül 85 millió dollárt tud megtakarítani.

A dán vállalat ügyvezetője, Ulf Wiinberg elmondta, a piac rendkívül gyorsan változik, miközben a Lundbeck éppen néhány új terméket vezetne be Európában. A cég azt is jelezte, a szerkezeti átalakítás célja, hogy egy olyan, az eddigieknél rugalmasabb kereskedelmi infrastruktúrát hozzon létre, amely a gyakorló orvosok igényeit maximálisan figyelembe veszi.