Lemondott a szakállamtitkár

2010. február 22-i határidővel lemondott megbízatásáról Medgyaszai Melinda, az Egészségügyi Minisztérium egészségpolitikai szakállamtitkára, akinek feladatait a továbbiakban helyettesítéssel fogják ellátni. Ezt a pozícióját 2008 májusában, Székely Tamás egészségügyi miniszter kérésére foglalta el. 
    Medgyaszai Melinda pályafutását korábbi munkahelyén, a Közép-dunántúli Regionális Egészségbiztosítási Pénztár igazgatójaként folytatja, ahol szakállamtitkári kinevezését megelőzően 15 évig köztisztviselőként, majd pedig igazgatóként dolgozott.
    Emellett 2010. február 23.-tól június 10.-ig miniszteri megbízottként az Európai Unió egészségügyi ágazatában a spanyol-belga-magyar elnökségi trió magas szintű nemzetközi koordinációs feladatait látja el.