Mikola István Magyarország OECD-nagykövete

Orbán Viktor miniszterelnök Mikola Istvánt, a Parlament Egészségügyi Bizottságának elnökét nevezte ki hazánk OECD-nagykövetének (Organisation for Economic Co-operation and Development – Gazdasági Együttmûködési és Fejlesztési Szervezet). Errõl elsõként az Index hírportál számolt be. A Fidesz egészségpolitikusa Gottfried Pétert váltja a poszton, aki a nyár elején Orbán Viktor fõtanácsadója lett.
A legfejlettebb ipari országok gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi tevékenységének összehangolására létrejött szervezet központja Párizsban van. Tanácsában a tagországokat a nagykövetek által vezetett delegációk képviselik.
A korábbi egészségügyi miniszter régóta dédelgetett elképzelését valósíthatja meg a világ egyik legjelentõsebb nemzetközi szervezetében. „Hosszú ideje foglalkozom népegészségügyi kérdésekkel, és mindig is azt mondtam, hogy a fenntartható fejlõdés alapja az emberi erõforrás testi-lelki-mentális kondíciója. Fontosnak tartom, hogy ezt a stratégiai irányt a legmagasabb szintû gazdasági fórumon is képviselhetem, különösen a közép-európai térség fölzárkóztatásának érdekében” – közölte a politikus a Magyar Hírlappal.
Mikola István legkorábban január közepén foglalhatja el helyét az OECD párizsi központjában. Kinevezése négy évre szól. Az Egészségügyi Bizottságban megüresedett posztjára elvileg Pesti Imre a legesélyesebb, ám a Népszava úgy értesült, a jelenlegi alelnöknek Orbán Viktor magasabb kormányzati megbízatást szán.