Milliókat érő egészség

A tavalyi sikeres program folytatásaként, idén is elindítja Egészségváros elnevezésű, jótékonysági akcióval összekötött országos szűrőprogramját a Richter Gedeon. Az akció különlegessége, hogy a város lakosai részvételükkel növelik a Richter által a helyi kórház számára felajánlott adomány összegét.
    Ebben az évben hét városba látogat el a program, amelynek szlogenje: „Egészség ezreknek, milliók a kórháznak”. Május 8-án Baján, május 29-én Győrben, június 5-én Karcagon, június 12-én pedig Zalaegerszegen kerül megrendezésre az Egészségváros, amely az ingyenes szűrővizsgálatok mellett egészségügyi tanácsadással, előadásokkal, tornával, fitnesz- és gyermekprogramokkal várja a fiatalokat, felnőtteket és időseket egyaránt. Szeptemberben Keszthely, Vác és Gyula ad majd otthont a rendezvénysorozatnak.
    A 10 és 18 óra között zajló programokon többek között prosztata-, csontritkulás- és bőrgyógyászati szűrést, koleszterinszint- és vérnyomásmérést végeztethetnek el szakemberekkel a rendezvényre látogatók. A szűrések mellett Alzheimer-kór-, reflux betegség-, onkológiai- és nőgyógyászati témában felmerülő kérdésekre kaphatnak választ, de dietetikus, gyógytornász és gyógyszerészek is az érdeklődők rendelkezésére állnak. A tanácsadás mellett gyógytorna gyakorlatokat tanulhatnak és végezhetnek az érdeklődők, valamint véradáson és elsősegélynyújtás bemutatón is részt vehetnek a legaktívabb lakosok.
    Az esemény védnöke Rudolf Péter, aki a rendezvények helyszínén személyes példával bíztat az egészséges életmódra. Katus Attila aerobic világ- és Európa-bajnok gyakorlati útmutatót is ad: szórakoztató fitneszprogramra várja a fiatalokat és az idősebbeket, a tornaóra után pedig személyre szabott fitnesz- és életmódtanácsokkal segíti az érdeklődőket. Az esemény háziasszonya Jaksity Kata műsorvezető. A családi rendezvényt helyi sportegyesületek és tánccsoportok bemutatkozása színesíti.
    A Richter Egészségváros célja, hogy mindenki egyszerre tehessen valamit saját maga egészségéért és városa egészségügyének fejlesztéséért. A gyógyszergyártó ennek érdekében minden városban kétmillió forint adományt ajánl fel a helyi kórház számára, amit minden látogató személyesen növelhet a programok bármely elemében való részvételével, például a helyszínen elvégeztetett szűrővizsgálatokért vagy a meghallgatott előadásokért kapott adománypontok alapján.
    A kezdeményezés tavaly szép sikert hozott: a Richter felajánlását a résztvevők a hét helyszínen összesen 13,8 millió forinttal egészítettek ki pusztán azzal, hogy részt vettek az egészségügyi szűrővizsgálatokon, előadásokon vagy tanácsadásokon, így a hét kórház összesen közel 27,8 millió forint támogatást kapott a gyógyszergyártótól.
    A huszonegyezer résztvevőből minden második ember részt vett legalább egy szűrővizsgálaton, aminek hasznos eredménye is lett: a hét nagyvárosban összesen 3100 esetben találtak figyelmeztető eredményt a szakorvosok.
    A Richter Egészségváros Programban tavasszal részt vevő egészségügyi intézmények: a Bajai Stent Rókus Kórház, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, a karcagi Kátai Gábor Kórház és a zalaegerszegi Zala Megyei Kórház.
    A részletes programról, a kampányhoz kapcsolódó érdekességekről a rendezvénysorozat teljes ideje alatt a www.egeszsegvaros.hu honlapon olvashatnak bővebben az érdeklődők, javaslataikat vagy észrevételeiket pedig az info@egeszsegvaros.hu címre küldhetik el.