MarketingPirula Live! Konferencia 2013 program

MarketingPirula Live! Konferencia 2013

Cím: Üzenetek a jövőből

Alcím: Régi korlátok – új lehetőségek

2013. május 16. csütörtök, 9:00–15:00 – Experidance Ház, Budapest

Több szempontból is rendhagyónak ígérkezik az idei Marketingpirula Live! konferencia. Először is, minden eddigi rendezvénynél jobban fókuszálunk a jövőre, vagyis a közelmúlt történései helyett az előttünk álló időszakot vesszük szemügyre. Azon belül pedig külön hangsúlyt fektetünk az elektronikus eszközök és az internet által kínált kommunikációs, illetve promóciós lehetőségek feltérképezésére.

Rendhagyó továbbá, hogy (egy kivételtől eltekintve) az iparág képviselői helyett ezúttal kizárólag külső szakembereket hívtunk meg előadónak, hogy az objektivitás lencséjén keresztül mutassák meg az esetleges hiányosságokat és a lehetséges kitörési pontokat.

A harmadik változás, hogy az idén több, rövidebb előadással kívánjuk színesíteni az egyébként is tartalmas programot. S végezetül, de nem utolsósorban: ezen a napon ünnepeljük meg a Marketingpirula szaklap tizedik születésnapját.

Még több információ, még több ötlet – változatlan áron!

9:00 – 9:30 – Regisztráció

9:30 – 9:40 – Megnyitó: dr. Nagy Gabriella, a Marketingpirula/Pirulatrend főszerkesztője

Előadók:

Lantos Zoltán 9:40–9:55 – Dr. Lantos Zoltán, a GfK Global termékigazgatója:
Betegközpontú működés – De akkor mivel keresünk pénzt?

A gyógyszeripar gyökeres átalakulást él meg, az államok, a biztosítók és a betegek egyre kevesebb összeget hajlandóak költeni a gyógyszerek legnagyobb részére. Egyre nő a nyomás, veszélyben a nyereségesség és a megszokott működés. Bár sok szó esik a betegközpontúság fontosságáról, a jól működő pénzforrásokhoz még kevesek férnek hozzá. Az előadás bemutatja a trendeket és ígéretes üzleti fejlesztéseket.

Dr. Kató Bálint Dr. Kató Bálint, a Pharmatrainer Kft. ügyvezető igazgatója:
A gyógyszerpromócióban rejlő lehetőségek – a szakemberek betegkommunikációján keresztül

Az orvosi praxisban és a gyógyszertári munkafolyamatokban nap mint nap megrögzött rutinfeladatok sokasága zajlik. A gyógyszer-promóció végcélja, hogy ezekbe a folyamatokba olyan változást ültessen, ami az adott termék felírását, ajánlását, expediálását helyezi előtérbe. Ennek egyik alapköve a szakember és a beteg között zajló kommunikációs folyamat, amelynek leghatékonyabb támogatása, fejlesztése a területi képviselőkön keresztül történik. Az előadás során ehhez adunk támpontokat.

Mihálszki ZsuzsaMárkus Ádám Mihálszki Zsuzsa, a Kantar Media kommunikációs vezetője
és
Márkus Ádám, az IMS Health Magyarország OTC-vezetője
(közös előadás):
A gyógyszerreklámok hatékonysága – Nagyobb tévés költés = magasabb patikai értékesítés?

A vény nélküli gyógyszerek kommunikációjában kitüntetett szerepe jut a televíziónak. De vajon tényleg olyan hatékony ez a médium, mint amilyen közkedvelt? A Kantar Media és az IMS Health részletes információinak segítségével utánajártunk, milyen hatással van a médiaválasztás a reklámozott termékekre, fogyasztókra, gyógyszerészekre.

Dr. Pénzes János Dr. Pénzes János, a Richter Gedeon nemzetközi e-marketing menedzsere:
Mobilalkalmazások a gyógyszeripari marketingben – Hazai tapasztalatok

Megalapozatlan hype, vagy valódi üzleti érték? Hogyan tarthat lépést a marketinges gyakorlat a technológia fejlődésével, és miként igazodhatunk el a rendelkezésre álló információk rengetegében? Hogyan használhatók a különböző mobilalkalmazások a marketing eszközeként? Áttekintés és hazai példák.

Kiss Katalin Kiss Katalin, a Szinapszis Kft. kutatási vezetője:
Hol tart ma a gyógyszeripari marketing? – Az orvosok megmondják

A nemzetközi trendek és a hazai egészségpolitikai lépések komoly hatással vannak az orvosok felé irányuló gyógyszeripari marketing alakulására. De hogyan látja a helyzetet a szakma, és mennyit érzékel a gyártói aktivitás változásából? Egyáltalán: milyen jövőt jósolnak a gyógyszercégek kommunikációjának? Az előadás egy, az orvosok körében frissen készült piackutatás eredményeit ismerteti a hallgatósággal.

Jávor Emese Jávor Emese, a Millward&Brown OTC- és Rx stratégiai kutatásainak vezetője:
Kommunikációja hatásairól, mellékhatásairól kérdezze meg piackutatóját, tanácsadóját! – Mitől működik a healthcare kommunikáció? Lehet-e kreatív az OTC-reklám?

A Millward Brown Healthcare kutatói az elmúlt évek során csaknem 6 ezer reklámot teszteltek világszerte a gyógyszeripar számára. A cég OTC és Rx stratégiai kutatásainak vezető kutatója több mint ezer európai gyógyszeripari reklám adatain alapuló elemzésében arra keresi a választ, hogy mi jellemzi a szektor hirdetéseit, illetve mik lehetnek egy gyógyszermárka sikeres kommunikációjának kritériumai.

Kovács Dóra Kovács Dóra, az OmnicomMediaGroup business directora:
Kampányreceptek – Médiakommunikációs specialitások az OTC-szektorban

A kommunikációs stratégia kialakítása mindig összetett feladat, ami tervezést és valódi csapatmunkát igényel. Időt, energiát kell rá fordítani, és nem árt egy kis kurázsi is, ha valami egyedi megoldással szeretnénk kitűnni a tömegből. Az előadás a bevett gyakorlatokra hívja fel a figyelmet, és bemutat pár elgondolkodtató lehetőséget is.

Korvin Bence Korvin Bence, a Magyar Telekom senior üzletfejlesztési menedzsere:
Az eHealth és a magyar realitás – Egészségügyi megoldások a Magyar Telekom kínálatában

Hogyan erősíthetik a gyógyszergyártó és fogyasztó kapcsolatát, a beteg-együttműködést a különböző mobilalkalmazások? Milyen gyakorlati tapasztalatok vannak, és milyen lehetőségek rejlenek ezen a területen?

Szabo Erik Szabó Erik, a Carnation Group vezérigazgató-helyettese:
Online közösségi marketing – Mindenre gyógyszer?

A YouTube ma Magyarország harmadik legnézettebb tévécsatornája. Mérhető és kimutatható, hogy az ott futott kampányok jelentős recallt eredményeznek, az online hirdetések legalábbis vetekszenek, de gyakran meg is haladják a televízió és egyéb ATL csatornák mozgósító erejét. A sajtóban elköltött hirdetési büdzsé évek óta csökken, ugyanakkor a Facebook vagy a LinkedIn felületein a márkák egyre aktívabban vannak jelen. Az a generáció kerül lassan döntéshozó pozícióba, amelyik már nem látott kazettát, bármilyen információnak a mobiltelefonján néz utána, és a vásárlásait interneten intézi. Az előadás röviden bemutatja, milyen lehetőségeket rejt ez a megváltozott környezet a gyógyszeripar számára.

Csepeli Csaba Csepeli Csaba, az AFF Group ügyvezető igazgatója:
A te problémád az én problémám is – eMarketing kontra fejlesztői dilemmák a gyógyszeriparban

Napjainkban rendkívül gyorsan változik az elektronikus felhasználói kultúra, a technológiai lehetőségek is egyre jobban bővülnek – miközben a vállalati felhasználók, a betegek és az orvosok is lassan tanulnak. Holott egyre fontosabb lenne mérni a munka, a kommunikáció hatékonyságát. Óriási mennyiségű adat keletkezik, amit gyorsan kell elemezni. Az előadás a modernizálás népszerű külföldi és itthoni példáit mutatja be.

 

14:15 –  A konferencia zárása

14:15 – 15:00 – Kötetlen beszélgetés a kávézóban

A nap moderátora: Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője

Konferencia program (PDF)