Amire mindenki vevő (lehet)

Tanácsok a rovarcsípés elleni szerek expediálásához

Ha valami, akkor a rovar- és a kullancscsípések kezelése abszolút szezonális feladatnak számít a patikában. A meleg nyári napokon még a nagyvárosokban is elkerülhetetlen a méhekkel és a darazsakkal való találkozás, a kirándulni indulóknak pedig a kullancsok támadására kell felkészülniük. S mivel a tavaszi esős időjárás igencsak kedvezett a szúnyogok szaporodásának, idén e vérszívók jelenlétére is fokozottan lehet számítani.

Gyógyszertárunkban az elkövetkező hetekben, hónapokban várhatóan tömegesen jelennek meg olyan vásárlók, akik meg kívánják védeni magukat a fent említett ízeltlábúak okozta kellemetlenségektől, vagy a már megtörtént csípések okozta viszketést, duzzanatot szeretnék csökkenteni. Éppen ezért, a gyógyszertárvezetőnek mind szakmai, mind eladástechnikai szempontból érdemes felkészítenie dolgozóit e szerek expediálására, illetve biztosítania a megfelelő készleteket azokból a készítményekből, amelyekben ő maga hisz, amikről tudja, hogy hatásosak, és amiket – az előző évek tapasztalata alapján – sokan fognak keresni.

Megelőzés

A gyógyszertári kínálatban mindenekelőtt olyan spray formátumú készítmények állnak a vásárlók rendelkezésére, amelyek 2, 4, 6 órán keresztül tartják távol a kellemetlenkedő vérszívókat. Míg egyes termékeket kifejezetten a szúnyogok, másokat pedig a kullancsok ellen ajánlják, olyan készítmény is akad, amelyiket mindkét állatcsoport ellen be lehet vetni. A gyógyszerésznek nem csupán annyi a szerepe, hogy felhívja a vásárló figyelmét ezek használatára; azt is el kell mondania, hogy ha az illető erdőben kirándul a családjával, mindenki viseljen zárt ruházatot, továbbá – a kullancs mielőbbi felfedezése és eltávolítása érdekében – hazatérve, lehetőleg még a fürdés előtt vizsgálják át egymás testhajlatait, hajas fejbőrét stb.  

Hagyományos, különösen az idősebb vásárlók körében kedvelt megoldás a B-vitamin-tartalmú tabletták alkalmazása, amelyek illatanyagai a bőrön át elpárologva állítólag távol tartják a vérszívó rovarokat. E szerek hatásossága azonban nem bizonyított egyértelműen! Annál inkább a vakcinációé: a hozzánk fordulók figyelmét mindenképpen hívjuk fel a kullancs elleni védőoltás fontosságára. Az ezt a célt szolgáló készítményt ugyan az orvosukkal kell felíratniuk, viszont jó esetben majd nálunk váltják ki.

Az expediálás során ne elégedjünk meg azzal, hogy kiadjuk a vásárló által kért vagy az általunk ajánlott rovarriasztó spray-t! Társítsunk hozzá kullancskiszedő kanalat, ragtapaszt, sebfertőtlenítőt, hiszen ha a vásárló szülő, és gyerekkel megy az erdőbe, a kicsi bizony könnyen szerezhet majd karcolást vagy horzsolt sebet. Sőt, egy kézfertőtlenítő vagy törlőkendő is jól jöhet a kirándulás közben megejtett étkezés előtt. Azaz, gondoljuk végig, hogy a vásárlónk hová megy, és ott milyen váratlan – vagy éppenséggel várható – esetek fordulhatnak elő. De ne csak a szülőkre és a gyermekeire gondoljunk: az állattartóknak kutyanyakörvet, bőrön alkalmazható csepegtetőt is ajánlhatunk, amelyek használatával az élősködők akár hosszabb ideig, két-három hónapon át is távol tarthatók.  

Miből következtethetünk arra, hogy a vásárlónk olyan helyre utazik, ahol ki lesz téve a szúnyogok és a kullancsok csípésének? Például, ha naptejet vesz, úti patikát állít össze, vagy közli is, hogy vízpartra vagy erdőbe készül. Vagyis, nemcsak a rovarriasztó mellé ajánlhatunk egyéb termékeket, hanem fordítva is. A páciensünk hálás lesz, ha felhívjuk a figyelmét a lehetséges veszélyekre, és a nyaralása alatt nem kell időt töltenie azzal, hogy egy gyógyszertárban vár a sorára a szükséges készítményekért. Az is fontos, hogy aki ilyen vásárlási szándékkal tér be hozzánk, ne csak egyszeri adagot vigyen, hiszen előttünk a nyár, szeptember-október végéig bármikor szüksége lehet rovarriasztóra vagy a csípések tüneteit csökkentő szerre. 

Kezelés

Bár rovarcsípés esetén látszólag egyértelmű a helyzet, a problémafeltáró kérdéseket ilyenkor is fel kell tennünk. Milyen rovar csípte meg? Mennyi idővel ezelőtt? Kiszedte-e, méh esetében a fullánkot, ha pedig kullancsról van szó, akkor magát az állatot? Érzékeny, allergiás-e a szóban forgó ízeltlábú csípésére?

Nagyon ritkán előfordulhat, hogy az illető olyan tünetekkel érkezik a patikába, amelyek okozóját sem ő, sem mi nem tudjuk beazonosítani. Ilyenkor első lépésben adjunk neki kalciumot, utána pedig küldjük orvoshoz. 

Szúrás, csípés esetén a leginkább magától értetődő egy olyan antihisztamin-tartalmú kenőcs vagy gél alkalmazása, amely a csípés helyére kenve hatékonyan csökkenti az ödémát, a duzzanatot, illetve magát a kellemetlen viszkető érzést. Az ilyen készítmények általában nem csupán hűsítenek, hanem helyi érzéstelenítő hatást is kifejtenek.

Ha a vásárló érzékenyebb a csípésekre, vagy nagyon megijed, mert darázs szúrta meg, kalciumot szoktunk neki javasolni. Ez az ásványi anyag csökkenti a szervezet túlzott reakcióját, illetve a gyulladást kiváltó faktorok számát. Az orális antihisztaminokat pedig a szélsőségesen érzékeny személyek alkalmazhatják, akár megelőzésre is.

Mit tegyünk, ha valaki a bőrében kullanccsal fordul hozzánk? Ilyenkor több megoldás lehetséges. Vagy orvoshoz irányítjuk, vagy egy kullancscsipesz segítségével mi távolítjuk el az állatot. A vérszívót beletesszük egy kis műanyag tasakba, az illető pedig eldönti, hogy egy, a patikában kapható kullancs-gyorsteszt segítségével maga deríti ki, hogy az állat tartalmazza-e a Lyme-kórt kiváltó baktériumot; vagy elviszi egy olyan helyre, ahol hivatalosan vizsgálják be a vérszívót. Ha egyik lehetőséggel sem kíván élni, feltétlenül mondjuk el neki, hogy figyelje a csípés helyét, és ha néhány hét múlva megjelenik ott egy körülbelül húszforintos nagyságú, piros folt, feltétlenül forduljon orvoshoz, mivel a kullancs nagy eséllyel fertőzött volt.   

Legyen szem előtt

Nyáron szinte minden vásárlónak el lehet(ne) adni egy szúnyogriasztó spray-t. A többségük azonban mégsem a patikában veszi meg ezt a készítményt, hanem egy bevásárlóközpontban vagy drogériában. Hogy miért? Mert valószínűleg nem is tudják, hogy a gyógyszertárban ilyen termék is kapható. Hogyan hívhatjuk fel erre a figyelmüket? Például a kirakatba, a tárára történő kihelyezéssel. A szezonra ilyen módon is érdemes előre felkészülnünk. Ha így teszünk, előfordulhat, hogy a készítményből kétszer-háromszor annyi fogy majd, mint az előző évben.

Dr. Kovács Zsolt