Támogatott függetlenség

Franchise-modell a gyógyszer-kiskereskedelemben

Önállóan, mégis rendszerben. Talán így lehet a legtömörebben összefoglalni, mit is jelent a franchise. A magyar patikapiacon egyelőre még nem terjedt el a szisztéma, így nem árt közelebbről is megismerkednünk vele.

Ha egy vállalkozás – jelen esetben gyógyszertár – hálózathoz való csatlakozásáról van szó, a legtöbben önállóságuk elvesztésétől tartanak. Holott a franchise (ejtsd: frencsájz) nem erről szól. A lényeg éppen az, hogy a vállalkozások úgy kapnak segítséget, támogatást mindennapi működésükhöz, hogy eközben megőrizhetik szuverenitásukat. A patikákra „lefordítva” mindez azt jelenti, hogy a gyógyszerésznek több ideje, energiája marad a saját hivatására, hiszen a franchise-t átadó cég számtalan feladatot, terhet levesz a válláról. Egy jól működő franchise-rendszerben a felek egy csónakban eveznek, és a siker is mindig közös.

Az elmúlt évek gazdasági változásai, kihívásai számos hálózat, vállalkozó figyelmét irányították rá a franchise-modellre. Évről évre mind több üzletember próbál kapaszkodót találni, egyre többen nyitnak a franchise irányába, és – akár átvevőként, akár rendszergazdaként – ebben a modellben látják a biztonságos gazdasági növekedést nyújtó vállalkozás lehetőségét. Ennek eredményeként az elmúlt esztendőkben más iparágakban is jó néhány új hazai franchise-hálózat kezdte meg működését. 

Bevált módszerek, sokéves tapasztalat

Vajon miben tér el a gyógyszertárakra kidolgozott franchise-modell az egyéb területeken, például az étteremláncoknál vagy a kereskedelmi hálózatoknál megismert szisztémáktól?

„A gyógyszertárakra kidolgozott franchise alapvetően ugyanúgy működik, mint máshol – segít a megértésben dr. Mandel Katalin, a Magyar Franchise Szövetség főtitkára. – A franchise-ban az átvevő nem csupán egy bevezetett márkanevet és egységes arculatot vesz át, hanem a rendszergazda által kidolgozott üzleti koncepciót (know-how), tudást és tapasztalatot is, ami egyfajta garanciát jelent a számára. A franchise-hálózatokban az egyes gyógyszertárak tulajdonosai számos más előny mellett a közös marketing- és PR-tevékenység nyújtotta előnyöket is élvezhetik.”

A nyugat-európai országokban és az Egyesült Államokban működő gyógyszertárak túlnyomó többsége valamelyik nagy gyógyszertárhálózathoz tartozik. Németországban például a patikák háromnegyede tagja a meghatározó láncok egyikének. A megváltozott gazdasági környezetre reagálva, az utóbbi években Magyarországon is elkezdtek hálózatokba szerveződni a gyógyszertárak. A két nagy franchise-lánc mellett a beszerzési- és értékesítési szövetségek, valamint egyéb, lazább szerveződések is megjelentek.  

A franchise-modell előnyei

  • Az eredményesen működő üzleti koncepció átvétele csökkenti a kockázatot és a bizonytalanságot, amit egy új vállalkozás indítása okozhat;
  • az átvevő viszonylag alacsony tőkebefektetéssel használhat egy már bevezetett és ismert márkanevet;
  • a franchise gazdája segíti az üzlet megnyitását;
  • az átvevő a franchise-hálózat tagjaként jobb feltételeket kap a beszállítóktól;
  • az átadó nem csupán betanítást biztosít franchise-partnerének, hanem folyamatos segítségnyújtást és további képzéseket is;
  • a bevezetett márkanév használata különböző előnyökhöz juttatja használóját, a franchise átvevőjét;
  • a rendszergazda folyamatos támogatást nyújt a saját promócióban és marketingben, illetve központi marketingtevékenységet is folytat;
  • az üzlethelyiségek külső megjelenése és belső berendezése előre megtervezett, meghatározott, így ezzel az átvevőnek nem kell foglalkoznia;
  • a franchise-hálózathoz csatlakozó gyógyszertár a rendszergazda által bevezetett újdonságokat, kutatási eredményeket, termékinnovációt, valamint szolgáltatásokat is élvezheti;
  • az átvevő önállóan működteti saját patikáját, egy nagyobb, biztonságot nyújtó hálózat „védőszárnya” alatt.

Kódexmásolók

Magyarországon jelenleg nem létezik franchise-törvény, ezért csupán azokhoz a jogszabályokhoz kell alkalmazkodni, amelyek minden más vállalkozóra, hálózatra is vonatkoznak. Hazánkban az etikusan működő franchise-hálózatok ezen a téren a Magyar Franchise Szövetség Franchise Etikai Kódexét tartják irányadó dokumentumnak.

Péter Barnabás