A Takeda is leépít

A japán gyógyszergyártó óriás bejelentette, hogy a 2015-ös üzleti év végéig világszinten körülbelül 2800 fővel kívánja csökkenteni munkatársainak létszámát. Az elbocsátások háromnegyedére Európában, a többire az Egyesült Államokban kerül majd sor. A karcsúsítás mindenekelőtt a kutatás-fejlesztés, az értékesítés, az üzemeltetés és a központi adminisztráció területét érinti. A Bloomberg hírügynökség információi szerint a leépítések mindenekelőtt Németországot érintik, ahol a cég 1200 alkalmazottjától válna meg, elsősorban a konstanzi kutató-fejlesztő bázison.

A vállalat ezzel párhuzamosan jelezte, hogy kutató-fejlesztő intézetei számát is csökkenteni kívánja. E tevékenységének célpontjai az egyes akvizíciókat követően feleslegessé váló, illetve a veszteségesen működő, elsősorban európai egységek lennének. A Takeda úgy számol, hogy a fentiek eredményeként a 2011 és 2015 közötti üzleti időszakban megtakarításai a 2,6 milliárd dollárt is elérhetik.

Az ügyvezető igazgató, Yasuchika Hasegawa mindezt azzal magyarázta, hogy a Nycomed felvásárlása a Takeda számára nem csupán szélesebb körű és erősebb globális jelenlétet eredményezett, hanem számos piaci átfedést is, ami bizonyos szerkezeti, működésbeli változásokat tett szükségessé.

A japán gyógyszervállalat azt is elárulta, termékportfólióját azáltal kívánja sokrétűbbé tenni, hogy annak középpontjába a korosabb, nagy forgalmú termékek helyett új készítményeit helyezi.