A Valeant ajánlatot tett a Cephalonra

A Valeant Pharmaceuticals bejelentette, hogy részvényenkénti 73 dolláros, összességében mintegy 5,7 milliárd dolláros áron meg kívánja venni a Cephalon nevű amerikai biotechnológiai céget. Valamivel korábban a Cephalon is közölte, hogy felvásárolná, illetve opciót jegyezne be a ChemGenex Pharmaceuticals mintegy 163 millió dollár értékű részvényére, vagyis mindazon értékpapírokra, amelyek még nincsenek a tulajdonában.
     A Cephalon még aznap elutasította a kérõt, jelezve, hogy az ajánlat nem nyerte el a részvényesek tetszését. A cég sejthetõen többre értékeli magát, ami érthetõ, hiszen portfóliójába tíz, a klinikai tesztek végsõ stádiumában járó molekula is tartozik. Az összesen hat indikációra kifejlesztett gyógyszereket az elkövetkezõ három évben kívánják piacra vinni, s közülük nem egy nagyobb bevételek elérésére hivatott.  