Szakmailag indokolt lenne valamennyi gyógyszerkörben bevezetni az egységes árakat – nyilatkozta még szeptember elején Hankó Zoltán a Magyar Nemzetnek. A Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke szerint a változással a betegek jó része is egyetértene, a hivatalos kezdeményezéshez azonban a gyógyszerpiac valamennyi szereplőjének egyetértésére szükség van. Hankó hozzátette, csak akkor javasolnának ilyen változást, ha a gyógyszerészek garanciát kapnának arra, hogy az ágazat árrés-bevételei nem csökkennek.
A patikai dobozforgalom körülbelül 11 százaléka származik vény nélkül is kapható készítményekből. Egy-egy termék árai között patikánként akár 20-25 százalékos különbség is lehet.
Horváth Sziklai Attila, a kamara hivatalvezetője a Klubrádiónak úgy nyilatkozott, a hatóságilag szabályozott gyógyszerár drágulást, illetve árcsökkenést is hozhat. Míg előbbivel a patikák, utóbbi esetben a betegek járnának jobban.
Az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkárságánál jelenleg nincs napirenden a nem támogatott gyógyszerek egységes árának bevezetése – nyilatkozta a Népszabadságnak a szaktárca illetékese.