Nem változna a gyógyszer-támogatások összege

A gyógyszerkassza valószínűleg nem lesz több a jövő évi költségvetésben, mint az idei volt, de az Egészségügyi Minisztérium arra törekszik, hogy ne is csökkenjen – mondta Medgyaszai Melinda szakállamtitkár a közelmúltban egy sajtótájékoztatón. 
Medgyaszai Melinda kifejtette, hogy az ártámogatások csökkentése miatt 2006-ról 2007-ra betegterhek dobozonként átlagosan kétszáz forinttal nőttek, idén stagnálnak, és a közeljövőben sem számolnak gyógyszerár-növekedéssel. Ennek oka, hogy sok originális gyógyszernek lejár a szabadalmi védettsége, ami lehetővé teszi a generikus utángyártást, így olcsóbbá téve a patikaszert.
A kormány a jövő évi költségvetés tervezetét szeptemberben nyújtja be a parlamentnek, és a büdzsétervezetről a szakmai szervezetekkel is egyeztetnek. A hír a gyártók szempontjából negatívan értékelhető, hiszen arra utal, hogy az idei évet követően jövőre is feszültségek várhatóak a gyógyszerkasszában. Márpedig, amennyiben deficitessé válik a kassza, a hiányt a gyártóknak sávosan kell állniuk.
Sajtóértesülések szerint a 2010-es költségvetés jelenlegi tervezetében a kispatikák állami támogatása sem szerepel. Erre a célra idén 600 millió forintot különítettek el. Ha valóban igaznak bizonyul a hír, Horváth Tamás, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke szerint körülbelül 700, főleg kis falvakban működő patika, az összes hazai gyógyszertár egyharmada tönkre mehet.

Forrás: portfolio.hu