Távozik Leitner György a GSK éléről

Leitner György 21 év után hagyja ott az egyik legnagyobb gyógyszergyártó magyarországi leányvállalatát. A MedicalOnline információja szerint a szakember május végéig marad a GSK élén.

Úgy tudni, az igazgató, aki 18 éven keresztül elsőszámú vezetője volt a cégnek, nem vállalta az anyacég által hozott stratégiai döntés lebonyolítását, amelynek értelmében gyakorlatilag megszűnik a GSK magyarországi önállósága. Közép-európai régiós központot hoznak létre, amihez 5 ország (Ausztria, Csehország, Szlovákia, Szlovénia és Magyarország) tartozik majd.

Leitner György jelenleg az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) elnöki posztját is betölti. A szervezet szabályzata szerint kizárólag hivatalban lévő cégvezető állhat az innovatív gyógyszeripari cégeket tömörítő érdekképviselet élén, ezért itt is elkerülhetetlen a tisztújítás.  Az elnök mellett további három elnökségi tag mandátuma is lejár, így most pénteken négy elnökségi pozícióért indulhatnak a jelöltek.