Ha ilyen álmot él meg, kipihentebben fog ébredni

Olasz kutatók szerint az álmok befolyásolhatják, mennyire érzi magát kipihentnek az ember.

Számtalan tanulmány született már azzal kapcsolatban, hogy az ember hogyan tudja magát a legjobban kipihenni. Ezeknek köszönhetően tudhatta meg a világ például azt, hogy már lefekvés előtt sem érdemes a kijelzőt nézni, és azt is, hogy a kipihentséghez a rózsaszín zajnak is lehet köze.

A témában most az olaszországi IMT School for Advanced Studies Lucca kutatói végeztek vizsgálatot, és érdekes megállapításra jutottak. A szakemberek 44 egészséges felnőttet vontak be a kutatásukba, és 196 éjszaka alvásából gyűjtöttek adatokat, miközben méréseket és megfigyeléseket végeztek egy alváslaboratóriumban.

Fotó: 123rf.com

A résztvevőket rendszeresen felébresztették az „álommentes alvás” fázisaiban az éjszaka folyamán, és megkérdezték őket álmaikról és arról, hogy mennyire érezték magukat kipihentnek.

A válaszok és az adatok alapján a kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy az álmok élénksége összefüggésben állhat azzal, hogy az ember mennyire érzi magát kipihentnek az ébredéskor. Eredményeiket a PLOS Biology című tudományos lapban mutatták be.

Giulio Bernardi, a tanulmány szerzője szerint a mentális tevékenységek különböző módon hathatnak az alvó emberre. Az eredmények alapján úgy látja, az álomélmény minősége, különösen az, hogy mennyire immerzív, kulcsfontosságúnak tűnik. A szakember szerint az álmodás átalakíthatja az agyi aktivitás értelmezését: minél elmélyültebb az álom, annál mélyebbnek tűnik az alvás is.

Ez elsőre furcsának tűnhet, hiszen a logika azt diktálná, hogy minél mélyebb az alvás, annál „csendesebb” az agy, és az alvás annál pihentetőbb lesz. A korábbi kutatások azonban már kimutatták, hogy az alvás REM (gyors szemmozgásos) szakasza – amelyben intenzív az álmodás – következetesen összefügg azzal, hogy az ember mélyebb, pihentetőbb alvásról számol be – írja a Science Alert.

A kutató ebben az esetben a non-REM fázis 2. stádiumára koncentráltak, ami az alvás 50 százalékát teszi ki, és amely során a szemmozgás megszűnik. Úgy vélik, hogy az élénk álmodás egyfajta pufferként működhet, amely kiegyenlíti az agyi aktivitás ingadozását, és azt a benyomást kelti az emberben, hogy mélyen alszik, még akkor is, ha az idegi aktivitási adatok egyébként ennek ellenkezőjét mutatják.

Ez a puffer a reggelhez közeledve is működik. A vizsgálatok kimutatták, hogy az alvás iránti fiziológiai szükséglet csökkenésével az álmok élénksége és a mélyebb alvás érzése is nőtt.

A kutatók úgy vélik, vizsgálatuk eredménye segíthet abban, hogy az alvásproblémákkal küzdő emberek számára hatékonyabb terápiákat fejlesszenek, illetve azt a kérdést is segíthet megválaszolni, hogy miért álmodik az ember.