Megtalálhatták a gyógyszert, ami kezeli az egyik legsúlyosabb alvászavart

Az alvási apnoét is kezelheti egy rohamgátló gyógyszer, állapították meg svéd kutatók.

Az alvási apnoé egy rendkívül veszélyes probléma. Az ebben szenvedőknek alvás közben felületessé válik a légzésük, vagy akár ki is hagyhat. A dolog hátterében a légutak elzáródása áll.

Emberek milliói szenvednek ettől, de lehet, hogy most megtalálták rá a gyógyírt – méghozzá egy olyan gyógyszer formájában, ami már eddig is a piacon volt a rohamok megelőzésére. Svéd tudósok – más országok kutatóival együttműködve – a rohamgátló szultiám gyógyszert vizsgálták az obstruktív alvási apnoé kezelésére.

Fotó: 123rf.com

A II. fázisú klinikai vizsgálatok azt mutatták, hogy a készítményt szedők betegeknél jelentősen javultak az alvási apnoéhoz kapcsolódó tünetek, valamint az alvás minősége is – szemben azokkal, akik csak placebót kaptak.

A The Lancet című tudományos folyóiratban megjelent eredmények arra utalnak, hogy a szultiám hatékony lehet a probléma kezelésében, főleg azoknál, akik nem tolerálják a pozitív légúti nyomásterápiás (CPAP) készülékeket. Ráadásul csak napi egyet kell bevenni a gyógyszerből – írja a Gizmodo.

A készítményt először az 1960-as években kezdték alkalmazni a rohamok megelőzésére. Manapság is sok európai országban használják, az Egyesült Államokban azonban azonban sosem kapott zöld lámpát.

A gyógyszer a szénsav-anhidráz enzim gátlásával váltja ki a hatását – ez a légzésszabályozásban játszik szerepet. Arra már a korai kutatások is rávilágítottak, hogy a készítmény stabilizálhatja az alvási apnoéban szenvedő emberek légzését.

A II. fázisú klinikai vizsgálatokban 298 kezeletlen, közepes vagy súlyos alvási apnoéban szenvedő beteg vett részt. A 15 hetes vizsgálati időszak alatt az alanyok fele placebót, míg a többi ember szultiámot kapott alvás előtt. A kutatók megállapították: utóbbi csoport tagjainál látható csökkenés volt az apoés epizódok számában. Javult továbbá az alvásminőségük és a nappali álmosságuk is.

A leglátványosabb javulás azoknál volt megfigyelhető, akik a legnagyobb dózist kapták: náluk az apnoés események száma 47 százalékkal csökkent.

Hogy mikor és milyen formában alkalmazhatják majd a készítményt a probléma kezelésére, az egyelőre nem ismert. A kutatók most arra várnak, hogy az eredményeket megerősítsék hosszabb távú és nagyobb tanulmányokkal is.