Javuló pozíciók

Gyógyszercégek az elitben

A magyar gazdaság 50 legnagyobb vállalatának egytizede a gyógyszerszektorból került ki 2020-ban – derül ki a HVG 32. számában megjelent összeállításból. Az ágazat képviselői többnyire feljebb léptek a rangsorban.

Az árbevételt nézve relatíve jó év volt a tavalyi a magyarországi gyógyszeripar és -kereskedelem vezető vállalatai számára. A magyar gazdaság legnagyobb játékosainak 50-es listájára odaférő 5 cég mindegyike képes volt növelni a bevételét 2019-hez képest (ez az elitrangsor kétötödének nem sikerült), és ezzel feljebb lépni (1. ábra). Az ágazati első Richter így az összesített 15. helyre kapaszkodott fel, és a 12 százalékos éves növekedése is kimondottan jó: mindössze 11 ennél jobb adatot találunk a listán. Hasonlóan szerepelt az iparág a külföldi értékesítésben. Ebben az összevetésben is 5 vállalat fért be a legjobb 50-be, rendre jobb helyen, mint egy évvel korábban, és egy kivétellel (Celltrion Healthcare) bővülést is fel tudtak mutatni (2. ábra).

A legszűkebb élboly

Árnyalja a képet a legnagyobb adózott eredményű cégek rangsora, melyek közül szintén minden tizedik a gyógyszerszektorban tevékenykedik (3. ábra). Hárman előrébb állnak, mint tavalyelőtt, de csak a Richternek és a Sanofi-csoportnak nőtt a nyeresége – előbbi 100 milliárd forint fölött keresett, ezzel a közvetlen élmezőnybe ugrott. Be is került abba a szűk körbe, amelybe a valamennyi figyelembe vett szempont szerint kiemelkedő cégeket sorolta a HVG – az Audi Hungária, a BorsodChem, a Magyar Telekom, a Mercedes-Benz Hungary és az állami MVM mellé.

A legnagyobb adózott profitot termelők mezőnyében az eredmény éves változása alapján kalkulált belső sorrendben szintén elég jól áll a Richter, összesítésben a 9. Utána a Sanofi-csoport következik a 32. helyen, majd az Egis (32.), a Teva (45.) és a Bausch Health Magyarország (47.)

Érdekes az árbevétel-arányos nyereség alapján felállított sorrend. Itt a Bausch Health a szektor ásza, olyan vállalatok mögött szorul a 7. helyre, mint Csányi Sándor vagyonkezelője, a Bonitás 2002 vagy a Mészáros Építőipari Holding. A Teva nem sokkal lemaradva a 13., a Richter a 21., az Egis és a Sanofi pedig egymást követi a 31. és 32. helyen. Van egyébként még egy kategória, amelyben nem a Richter az éllovas a magyarországi gyógyszeripari szereplők közül: saját tőkével a Teva áll a legjobban, 1000 milliárd forint feletti összeggel (4. ábra). A sajáttőke-arányos nyereség alapján számított belső listán mind az öt szereplő a mezőny első felében van – a Sanofi egyenesen a 2., a Richter a 8., a Teva a 16., a Bausch Health a 19., az Egis a 20.

Nagy foglalkoztatók

A foglalkoztatottak száma alapján számolt ranglistára értelemszerűen a két legnagyobb hazai gyógyszergyártó fért fel. A Richter a 8. a maga csaknem 13 ezer alkalmazottjával, míg az Egis a 26. bő 4300 munkavállalóval. A legnagyobb hazai foglalkoztatók körén belül is összeállított a hetilap két belső listát, eszerint az egy főre jutó árbevétel alapján a Richter a 24., az Egis a 26., az egy főre jutó nyereséget nézve pedig az előkelő 6. és 12. pozícióban van a két vállalat.

1. ábra: Összbevétel

Cég 2020-as helyezés 2019-es helyezés Bevétel (milliárd Ft) Változás év/év (%)
Richter 15. 17. 566,8 12
Hungaropharma 21. 25. 372,8 7
Sanofi-csoport 23. 26. 360,7 4
Phoenix Pharma 25. 30. 346,2 7
Teva 41. 50. 224,0 1

Forrás: HVG

 

2. ábra: Külföldi árbevétel

Cég 2020-as helyezés 2019-es helyezés Külföldi bevétel (milliárd Ft) Változás
év/év (%)
Richter 8. 11. 524,9 12
Sanofi-csoport 14. 16. 299,0 5
Teva 24. 31. 188,1 2
Egis 35. 48. 141,1 11
Celltrion Healthcare 40. 44. 121,2 -7

Forrás: HVG

3. ábra: Adózott eredmény

Cég 2020-as helyezés 2019-es helyezés Adózott eredmény 2020-ban (mrd Ft) Adózás előtti eredmény 2020-ban (mrd Ft)
Richter 5. 11. 106,1 115,2
Teva 6. 3. 77,1 88,2
Sanofi-csoport 17. 19. 38,1 41,6
Egis 33. 42. 19,8 22,2
Bausch Health 50. 31. 13,3 15,3

Forrás: HVG

4. ábra: Saját tőke

Cég 2020-as helyezés 2019-es helyezés Saját tőke 2020-ban (milliárd Ft) Változás év/év (%)
Teva 6. 6. 1049,1 8
Richter 8. 8. 813,9 12
Egis 21. 23. 297,5 3
Bausch
Health
43. 35. 151,7 -32
Sanofi-csoport 49. 130,4 15

Forrás: HVG

Megjelent a Marketingpirula 2021. szeptemberi számában.