Korlátozások és tilalmak

Uniós küzdelem az antimikrobiális rezisztencia ellen

Az uniós tagállamok megszavazták az Európai Bizottság javaslatát, amely az antimikrobiális szerek használatának visszaszorítását szorgalmazza. Bizonyos antibiotikumokat az emberi használatra korlátoznak, hogy megőrizzék a hatásosságukat. Eva Zamora Escribano, a bizottság állatgyógyászati készítményekkel foglalkozó egységének vezetője nyilatkozott arról, mi az intézkedés jelentősége.

Az EU július 20-án tette közzé azoknak az antimikrobiális szereknek a jegyzékét, amelyeket ezentúl kizárólag a humángyógyászatban lehet alkalmazni. Miért volt szükség erre a listára?

A bizottság az antimikrobiális szerek humán- és állatgyógyászati használata tekintetében az egységes egészségügyi megközelítést követi, egyúttal a környezetvédelmi szempontokat is figyelembe veszi. Létfontosságú, hogy az antimikrobiális szereket körültekintőbben használjuk. Ezen intézkedés révén az EU hozzájárul ahhoz, hogy a humángyógyászatban nélkülözhetetlen antimikrobiális szerek megőrizzék hatékonyságukat. Ezt úgy érjük el, hogy a jegyzékbe felvettek alkalmazását a humánegészségügyre korlátozzuk, ami azt jelenti, hogy az EU-ban ezeket a szereket nem használjuk többé állat-egészségügyi célokra.

123rf.com

Az elmúlt években milyen eredményeket sikerült elérni az antimikrobiális rezisztencia elleni küzdelem terén, és mik a további célok?

Az állatgyógyászati antimikrobiális szerek értékesítése már az elmúlt évtizedben is több mint 40 százalékkal csökkent. Ez nagyon biztató, de ennél többet is tehetünk. Az állatgyógyászati készítményekről szóló új uniós rendelet, amelyet idén januártól kell alkalmazni, korszerűsíti a jogi keretrendszert és biztosítja, hogy az állatgyógyászati készítményeket jobban, biztonságosabban és felelősségteljesebben használjuk. A legfontosabb intézkedések: az antibiotikumok preventív használatának betiltása, a növekedés előmozdítására vagy a hozam növelésére használt antimikrobiális szerekre vonatkozó tilalom kiterjesztése, szigorú feltételek meghatározása a vények kiadására, valamint annak előírása, hogy a tagállamok gyűjtsenek adatokat e szerek értékesítéséről és állatfajonkénti felhasználásáról. Ezek az intézkedések segítenek majd megvalósítani A termelőtől a fogyasztóig néven ismert stratégiában kitűzött célt, mely szerint 2030-ig a felére kell csökkenteni az EU-ban a haszonállatoknak szánt és az akvakultúrában használt antimikrobiális szerek értékesítését.

A kereskedelemben milyen korlátozásokra kell számítani?

A rezisztencia terjedését nem tartóztatják fel az országhatárok, ezért tiszteletben kell tartani bizonyos előírásokat. Nem szabad az Európai Unióba behozni olyan, emberi fogyasztásra szánt állatot és állati eredetű terméket, amelyet növekedést előmozdító, hozamot növelő vagy olyan antimikrobiális szerekkel kezeltek, amelyek használatát az EU a humángyógyászat területére korlátozta.

Melyek a következő lépések az új uniós rendelet végrehajtása során? 

Jelenleg a bizottság azon dolgozik, hogy részletekbe menően szabályozza, milyen követelményeket kell a nem uniós országoknak teljesíteniük az antimikrobiális szerek használatában ahhoz, hogy emberi fogyasztásra szánt állatokat és állati eredetű termékeket exportálhassanak az EU-ba. Emellett készül egy új javaslat, amely azokat az antimikrobiális szereket hivatott összegyűjteni, amelyeket nem, vagy csak bizonyos feltételekkel lehet a forgalombahozatali engedélyükben foglaltaktól eltérően használni. A tagállamok új kötelezettsége, mely szerint adatokat kell gyűjteniük az értékesítésről és felhasználásról, lehetővé teszi a célzottabb intézkedések meghozatalát. Az adatgyűjtés támogatására 32,4 millió euró áll rendelkezésre a 2027-ig tartó időszakban.

Milyen további lépésekkel lehet felvenni a harcot az antimikrobiális rezisztencia ellen? 

A törekvés 50 millió eurónyi támogatásban részesül majd az EU az egészségért elnevezésű 2022-es cselekvési program forrásaiból, amely a saját nemzeti cselekvési terveik kidolgozásában és aktualizálásában segíti a tagállamokat. A bizottság tanácsi ajánlásokra irányuló javaslaton is dolgozik, melyben tagállami és uniós szintű cselekvést szorgalmaz. Indítványozza továbbá az Egészségügyi Világszervezet 2015. évi globális cselekvési tervének felülvizsgálatát.

(Europa.eu)

Megjelent a Marketingpirula 2022. októberi számában