Felturbózná a kormány a k+f-re és innovációra szánt pénzeket

2030-ig GDP-arányosan megduplázzák a forrásokat – ígéri az új miniszter

Magyarország a jelenlegi GDP-arányos 1,6 százalékról 2030-ra 3 százalékra növeli a kutatás-fejlesztésre és innovációra szánt forrásokat – mondta Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter a 31. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny díjainak átadásán.

A Magyar Innovációs Szövetség tájékoztatása szerint a 31. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyre 122 pályázat érkezett, ebből 10 határon túli magyar fiataloktól. A zsűri 63 pályázatot fogadott el és javasolt kidolgozásra, határidőre 53 pályamunkát dolgoztak ki. A bírálóbizottság 3 első, 3 második és 4 harmadik díjat ítélt oda, 12 pályázatot kiemelt dicséretben, további 27 pályázatot pedig dicséretben részesített.

Csák János kultúráért és innovációért felelõs miniszter (fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Az első helyezettek közül kettő is egészségügyi tematikájú: Kovács Viktória és Tóth Regina, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium tanulóinak rákdiagnosztikai eszközfejlesztése („Újrahasznosítható reagensrendszer fejlesztése humán testfolyadékokban jelen lévő kisméretű RNS-ek azonosítására”), valamint Barna Benedek László, a Budapesti Szent István Gimnázium diákja élettani és gyógyszertudományi kutatása („UV megvilágító berendezés fejlesztése fotokémiai ligand kapcsoláshoz”).

Az elsődíjas pályázók megkapták a lehetőséget a bíráló bizottságtól, hogy Magyarországot képviseljék az Európai Unió 2022 szeptemberében Leidenben megrendezendő 33. Fiatal Tudósok Versenyén, amelyen 37 ország fiataljai versenyeznek a 3500-7000 eurós díjakért. (MTI)