Jelentősen zsugorodott a reklámtorta 2020-ban

Majdnem 16 százalékos a csökkenés, csak a digitális média tudott nőni

A hirdetők összességében 401,9 milliárd forintot fordítottak reklámozásra Magyarországon tavaly, ez 15,8 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben. A befolyó reklámbevétel 240 milliárd forint volt, 2,8 százalékkal csökkent az előző évihez képest – közölte a Magyar Reklámszövetség (MRSZ).

A tavaly márciusban kezdődött koronavírus-válság a teljes kommunikációs iparágra is erősen negatív hatást gyakorolt, legmarkánsabban a második negyedévben. A nyári nyitás és az év végi kevésbé korlátozó gazdasági körülmények ellenére sem tudott a piac magára találni – írja a közleményben Gulyás János, az MRSZ elnöke.

123rf.com

Az elmúlt öt évben a platformok sorrendjében nem történt változás, a legnagyobb szeletet (44,7 százalék) továbbra is a digitális terület hasítja ki a reklámbevételekből, a második helyen a televízió áll (26,7 százalék), a harmadik helyet pedig a sajtó foglalja el (15,4 százalék).

Csaknem minden médiaszegmens reklámbevételei jelentősen csökkentek 2020-ban. A legnagyobb, 59 százalékos esést a mozi szenvedte el, a második legnagyobb, 11 százalékos csökkenést a rádiós piacon tapasztalták. A nyomtatott sajtó reklámbevételei 10,6, a közterületi reklám bevételei 10,2, a televízióéi 3,8 százalékkal mérséklődtek.

Egyedül a digitális reklámpiacon volt enyhébb növekedés. A digitális média az előző évekhez képest megtorpanó mértékben, de 5,5 százalékos növekedést tudott felmutatni. (MTI)