Nyárra ígérnek újdonságokat az egészségügyben

Az illetékes államtitkár szerint párbeszéddel lehet változtatásokat elérni

Az egészségügyben várható változtatásokról a nyár közepéig stratégiai anyagokat készítenek az egészségügyi háttérintézmények és a minisztériumi apparátus, és megosztják a Magyar Orvosi Kamarával, a kórházszövetséggel, a háziorvosok szervezetével – ígérte Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára a Magyar Kórházszövetség kongresszusán.

Első lépésként tavaly meghatározták a finanszírozás lakosságarányos kereteit, biztos, hogy még a nyáron folytatják a munkát – közölte Takács Péter. Azt is mondta, hogy a finanszírozási rendszer 15 éve vár ráncfelvarrásra, azóta a keretváltozások “nem feltétlenül követték” a területi ellátási kötelezettségeket.

123rf.com

A különböző kórházcsoportok finanszírozása között jelentős különbségek vannak, semmi nem indokolja például, hogy két hasonló portfólióval bíró megyei kórház egyikében a finanszírozás alapját jelentő súlyszám 5,2, a másiknál 13,2 legyen. Vannak jobban és kevésbé jól finanszírozott orvosi szakmák, aminek az az oka, hogy bizonyos szakmai lobbicsoportok erősebbek voltak a homogén betegségcsoport (hbcs) alapú finanszírozás terén – mondta az államtitkár. Ma két-három jól finanszírozott orvosi szakma eltartja a kevésbé jól finanszírozottakat, az a kórház azonban, ahol csak fül-orr-gégészet, traumatológia és gyermekgyógyászat van, biztosan adósságot halmoz fel – tette hozzá.

Három lépcsőben tervezik kivezetni az egészségügyi intézmények átlagfinanszírozását. Elsőként a járóbeteg-ellátás és az egynapos sebészetet, utána az aktív betegellátás, végül a krónikus betegellátás esetében szüntetik meg ezt a finanszírozási formát. (MTI)