A bennem élő vezető

A siker kulcsa az önazonosság

Létezik olyan, hogy vezetőnek születik valaki? Válaszunk akár igen, akár nem, mindannyian őrzünk emlékeket olyan ismerősökről, akik számára egyszerűbb vállalni a vezetői feladatot, mert a környezetük könnyebben elfogadja irányításukat. De mi van a többiekkel, a többséggel, akik nem ilyenek? Akik nem „született” vezetők, mégis a helyzet, a szervezet, a család, de legtöbbször saját ambíciójuk arra készteti őket, hogy vállalják a vezetői szerepet. Mit tehetnek ők? Miként képesek olyan vezetőkké válni, akik nem csupán eredményesek a feladataik ellátásában, hanem közben még jól is érzik magukat a saját bőrükben?

 

Sokan sokféleképpen írják le, mit és hogyan kell tennie egy sikeres vezetőnek – a vezetőnek általában. De mit tegyen az, aki úgy gondolja, hogy nem rendelkezik a megfelelő képességekkel ahhoz, hogy valós helyzetekben is alkalmazni tudja a frappánsnak tűnő menedzsmentmódszereket? Aki úgy érzi, hogy ehhez ki kellene bújnia a saját bőréből, ugyanakkor a félelmei nem engedik meg, hogy változtasson a megszokott viselkedésén. Akitől régről hozott mondatai olyan autoriter módon követelnek meg viselkedési módokat, hogy közben észre sem veszi: nem a maga által választott módon cselekszik, nem a saját életét éli.
Számukra nem marad más, mint hogy megkeressék saját vezetői működési módjukat, azt, hogy miként tudják erősségeiket, gyengeségeiket, habitusukat, attitűdjüket a vezetői kihívás irányába állítani, azaz végső soron hogyan találnak rá a bennük élő vezetőre. Arra a belülről jövő magatartásformára, ami az önmotiváció energizáló hatására, a megvédendő saját értékekre és a személyes tehetségre épül. Mindenkinél más és más alapokon jön létre az a vezetői létforma, ami az ő számára természetes, magabiztos és stresszmentes működést biztosít.

 

Lehetőségeink és korlátaink felismerése

Ahhoz, hogy képesek legyünk kapcsolatba kerülni a bennünk élő vezetővel, sok akadályt kell leküzdenünk: félelmeinket, hiedelmeinket, önmagunkat korlátozó belső mondatainkat. Gyakori félelmek például a következők: „Elfogadnak-e a munkatársaim?”, „Fiatal korom ellenére komolyan vesznek-e az ügyfelek?”, „Mi lesz, ha a hozzászólásom nem sikerül olyan frappánsra, mint másoké?”
Gyakran át sem látunk saját hiedelmeink szövevényén: „Nem bízhatok a munkatársaimban.”, „Addig nem mehetek haza, amíg nincs minden rendben.”, „Főnökként nem mutathatom meg a saját érzelmeimet.” Önkorlátozó mondataink gyakran olyan életstratégiát táplálnak, amit tudattalanul követve csak későn vagy soha nem ismerünk fel: „Nem vagyok elég jó.”, „Mindig sikeresnek kell lennem!”, „Nem állhatok le, mindig tennem kell valamit.”, „Nem törekedhetek többre, mint a többiek.”
Sokat jelenthet, ha képesek vagyunk mindezeket a belső korlátokat tudatosítani önmagunkban. Gyakran segíthet ebben egy személyes visszajelzés, egy mélyebb beszélgetés, vagy akár egy olyan vezetőfejlesztő folyamat, mint a szupervízió vagy a coaching egyéni vagy csoportos formája. Ahogy Feldmár András mondta egyszer egy előadásán: „Sokáig úgy hittem, hogy az önismerethez le kell ülnöm és bele kell néznem magamba. Aztán rájöttem, hogy valójában különböző szituációkba kell tennem magam, ahol fogalmam sincs, hogyan fogok reagálni.” Ha képesek vagyunk eljutni erre az önismereti pontra, és rálátunk a lehetőségeinkre és a korlátainkra, közel kerülünk ahhoz a célhoz, hogy saját magunkra szabhassuk vezetői működésünket.

 

Idő az önmegfigyelésre

A bennünk élő vezető feltárásának a legkézenfekvőbb módja, ha tanulunk saját tapasztalatainkból. Általában pazarlóan bánunk a tapasztalatainkkal. Nem adunk lehetőséget magunknak, hogy megálljunk és megfigyeljük, mi is történik a környezetünkben és önmagunkban. Nem engedjük meg magunknak ezt a rendkívül értékes „luxusidőt”. Sokszor talán meg is ijedünk, amikor mégis leragadunk önmagunk megfigyelésénél, attól tartva, hogy már „pszichológiai esetek” vagyunk.
A vezetők fejlődését támogató szakemberekként az a tapasztalatunk, hogy valaki akkor képes változni, ha meg tudja figyelni saját működését, egyfajta külső szempontból és ítéletektől mentesen képes magára nézni, elfogadva azt, hogy olyan, amilyen. Igazából csak ekkor tudja egyértelműen kijelölni a fejlődési irányokat, és ekkor képes energiát mozgósítani azok eléréséhez.
Amikor ezek a feltételek együtt állnak, akkor indulhat el az ember saját fejlődési útján. Olyannak alakíthatja ki magát, amilyen igazán, legbelül. Vállalhatja, hogy más, mint a „Tökéletes Vezető”. Pontosabban: olyannak tökéletes, amilyen önmaga, erősségeivel és gyengeségeivel együtt. Lehet távolságtartó, barátkozó, csendes szavú, dinamikus, elemző, csapongó, lelkes, melankolikus… Lehet bármilyen, ha a vezetői működése illeszkedik a saját egyéniségéhez. Természetesen éppen az önelfogadás ereje biztosítja, hogy azonosítani tud magában olyan fejlesztendő területeket, amelyekre oda kell figyelnie.
Az önazonos vezető hitelesen képviseli önmagát. Vezetői erőnlétét nem pusztítja a megfelelési kényszer terhe. Energiáját belülről, folyamatosan újratöltődő erőforrásokból meríti. Letisztult látásmódjának köszönhetően sokkal tudatosabban képes megbirkózni az állandóan változó üzleti élet naponta jelentkező kihívásaival.

 

Bognár Nándor és Martin Hajdu György,
a www.BennemEloVezeto.hu
kezdeményezés elindítói

Szóljon hozzá!

(Kötelező.)

(Kötelező - nem jelenik meg.)

(Nem kötelező.)

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>