Egy közelmúltban végzett amerikai felmérés szerint sok munkavállaló böngészget, illetve intézi magánügyeit az interneten munkaidőben. Kevesen tudják azonban, hogy a munkaadók sok helyen figyelik őket.
A CareerBuilder éves jelentése szerint a munkavállalók jelentős része használja munkahelyi internetkapcsolatát privát ügyeinek intézéséhez, kikapcsolódás jellegű böngészgetéshez. Érdemes azonban átgondolniuk az ezzel járó kockázatot is, hiszen sok munkaadó ellenőrzi a dolgozók tevékenységét, és ha úgy érzi, hogy szükség van rá, fel is lép a nem munkához kapcsolódó tevékenység ellen – tudhattuk meg az ELTE Társadalomtudományi Karának hírleveléből.
A kutatás szerint ötből legalább három munkavállaló használja nem szigorúan a munkához kapcsolódó tevékenységhez az internetet, s a beosztottak kétharmada magánjellegű leveleket küld és fogad munkaidőben. Összességében a dolgozók 21 százaléka minimum egy órát – vagy akár ennél is többet – tölt el személyes böngészéssel.
A CareerBuilder szerint ugyanakkor a munkaadók jelentős része alkalmaz valamilyen internetezési korlátozást a munkavállalóival szemben. Mintegy felük letiltatott bizonyos oldalakhoz való hozzáférést, 50 százalékuk pedig rendszeresen figyeli dolgozói internetezési, e-mailezési és üzenetküldési szokásait. A vezetők 20 százaléka rúgott már ki alkalmazottat nem munkához kapcsolódó internetezés miatt, sőt nyolc százalékuk konkrétan magánjellegű levélváltás okán bocsátott el valakit.
A közösségi portálok egyre nagyobb szerepet töltenek be mind a privát, mind az üzleti életben. A kutatás szerint a teljes állásban dolgozók 61 százaléka rendelkezik egy vagy több ilyen oldalon saját profillal; több mint a felük ráadásul munkaidőben is be-belép a honlapokra, hogy ellenőrizze
az üzenőfalát, vagy megossza gondolatait az ismerőseivel. A felmérés szerint a közösségi portálok tagjainak több mint a negyede a munkahelyére vonatkozó megjegyzéseket is közzé tesz, míg a blogoló kollégák 13 százaléka nemritkán a munkájára is utal bejegyzéseiben.
A munkaadók 37 százaléka rendelkezik valamilyen irányelvvel arra vonatkozóan, hogy a dolgozók milyen kontextusban tehetnek közzé információt munkahelyükről, 21 százalékuk pedig konkrétan tiltja, hogy az alkalmazottak a cégről kommunikáljanak. Összességében viszont csupán a vállalkozások 16 százaléka ellenőrzi a dolgozók profilját, és mindössze 14 százalékuk az általuk írt blogokat.