A normakövetés normái

Tévhitekkel és vádaskodásokkal szemben

A gyógyszerészi etikával foglalkozó sorozatom* második részét azzal zártam, hogy a gyógyszerészet megújulásának egyik elõfeltétele a gyógyszerészek személyes elkötelezettsége. A harmadik rész elsõsorban a személyes elkötelezettség fontosabb aspektusairól, valamint a gyógyszerész felelõsségérõl szól, amelyek a megalkotandó etikai kódexnek is fontos elemei lehetnek.

 

A gyógyszerészi etika három pilléren nyugszik: a gyógyszerészi eskün, a gyógyszerész személyes elkötelezettségén és a szakmai magatartási-etikai normákon.

 

Az eskürõl

A gyógyszerészi eskü szövege magasztos követelményeket fogalmaz meg, veretes nyelvezettel. Esküvel fogadtuk az élet védelmét, a lelkiismeretességet, a betegérdek elsõdlegességét, a tudományosan megalapozott szakmai tevékenységet, a folyamatos továbbképzést, a titoktartást, a gyógyszerészi hivatás társadalmi megbecsülésének elõmozdítását. És arra is felesküdtünk, hogy „mindenkor a hivatáshoz méltó magatartást” tanúsítunk.

     Az eskü – tömörsége ellenére is – jól körülírható követelményeket támaszt a gyógyszerészi hivatás gyakorlásával és a magánélettel kapcsolatban egyaránt. Tisztában vagyok azzal, hogy az eskü súlya és számonkérhetõsége minden korban és minden közösségben más: posztmodern világunkban az esküt sokan tartják avítt dolognak. Azt azonban nem téveszthetjük szem elõl, hogy a gyógyszerészetet önként választottuk, és ma is életre szóló hivatásként tekintünk rá. Az esküben foglaltak ezért ma is egyértelmûek mindazok (a döntõ többség) számára, akik az egyetemen nemcsak a szakmát, hanem annak az „ethoszát” is elsajátíthatták, az esküjükhöz hûen dolgoznak és gyógyszerészként évek, évtizedek óta állnak szemben azzal a beteggel, aki a gyógyszerészben a gyógyulás reményét látja. Nem kell tehát azoknak az értetlenkedésével foglalkozni, akik nem ismerik a gyógyszerészi esküt, vagy részletes jogi definícióját követelik egy-egy általános erkölcsi normának.

 

A személyes elkötelezettség pillérei

A gyógyszerészet (pontosabban a lakossági gyógyszerellátás) egyszerre tartozik az úgynevezett „gazdálkodó” és a „segítõ” hivatáscsoportba. A lakossági gyógyszerellátás kereskedelmi körülmények között végzett egészségügyi szolgáltatás. Ez a definíció a két szempontrendszer közötti rangsorolást is tartalmazza: a szakmai tevékenység során úgy kell figyelembe venni a vállalkozásokkal szembeni elvárásokat, hogy azok garantálják a betegeknek nyújtott minõségi szolgáltatásokat. Örvendetes, hogy az Európai Bíróság gyógyszerészettel kapcsolatos döntései, valamint a gyógyszer-gazdaságossági törvény legutóbbi módosításai megteremtik a betegellátó és a kereskedelmi funkció közötti szintézis lehetõségét. Ehhez járulhat hozzá a szakértelem–szolgáltatás–szolgálat hármas követelményrendszerének az elõtérbe állítása.

     1. A gyógyszerhez a gyógyszerész ért a leginkább: az õ személye a garancia az elvárások teljesítéséhez. Õ a gyógyszer és a gyógyszeralkalmazás szakértõje, a gyógyszerbiztonság legfõbb õre. A társadalom elõtt õ garantálja a gyógyszer minõségét, a gyógyszerhasználattal kapcsolatos döntésekben pedig segítenie kell az orvost és a beteget is. Tevékenységének arra is ki kell terjednie, hogy felismerje a gyógyszeres kezelés (vagy a kezelés elmaradásának) kockázatait, és megakadályozza az egészségkárosodások kialakulását. Ebbe a szakértelembe vetett bizalommal fordul a beteg (a társadalom) és az orvos is a gyógyszerészhez.

     Ezt a szakértelmet a gyógyszerésztársadalomnak nem privilégiumként kell értelmeznie, hanem felelõsségként, ami tökéletes szakismeretet, folyamatos továbbképzést és lelkiismeretes feladatvégzést követel meg. Nem a gyógyszerész privilégiuma alapozza meg a piacszabályozást, hanem a felelõsségként értelmezett szakértelem az alapja a tevékenységi monopóliumok meghatározásának (például expediálás, gyógyszertár-mûködtetés) és a gyógyszertárakra vonatkozó szabályozásnak.

    2. A patikai szolgáltatások céljai és eszközei lényegi vonatkozásokban térnek el a kereskedelmi szolgáltatásokétól. A gyógyszertárak egészségügyi szolgáltatók. Ezért a gyógyszertárral kapcsolatos legfontosabb építészeti, tárgyi és személyi feltételeket, valamint a szolgálati renddel kapcsolatos elõírásokat jogszabályok és hatósági határozatok rögzítik, miközben a szolgáltatás szakmai tartalmáért elsõdlegesen a gyógyszerészek felelõsek. A gyógyszerésznek a „fogyasztói” elégedettség növelése mellett a gyógyszerválasztás és -alkalmazás kockázatainak csökkentésére, a gyógyítás társadalmi költségeinek mérséklésére, továbbá a compliance javítására is törekednie kell. Mindezen elvárások a patikai marketing korlátait is megszabják.

     3. A gyógyszerészi tevékenységnek vannak humanitárius, közösségi és társadalmi vonatkozásai is. Munkánk során kiszolgáltatott emberek tömegével találkozunk, akiknek a szakmain túl emberileg is segítenünk kell: a tevékenységünket át kell, hogy hassa az emberi segítségnyújtás, a gyógyszerellátásban pedig érvényesülnie kell a szolidaritás és a közjó elvének, illetve a társadalmi igazságosság iránti igénynek. A szó nemes értelmében vett szolgálatot végzünk. Mások által át nem vállalható felelõsséggel vagyunk felruházva: a gyógyszerésznek segítenie kell a beteget, a gyógyszerész-társadalomnak pedig a betegek szószólójává (is) kell válnia.

      A gyógyszerésznek tehát egyszerre kell a jól képzett és lelkiismeretes egészségügyi dolgozóval, a vállalkozásáért (munkahelyéért), befektetõtársaiért (munkatársaiért) felelõs vállalkozóval (vezetõ státuszú alkalmazottal), valamint a társadalom által elismert, példaadásra kötelezett értelmiségivel szembeni követelményeknek megfelelnie. A gyógyszerész felelõs önmagáért, a betegéért, a gyógyszertárért, a gyógyszerészetért (a gyógyszerészek közösségéért) és a közvetlen környezetéért.

 

Közösség és felelõsség

A felelõsségi viszonyok elemzése tisztázhatja, hogyan viszonyuljon a gyógyszerész más gyógyszerészek jogszabálysértõ vagy etikátlan magatartásához. A felelõsség háromtényezõs viszonyrendszert jelent: valaki (vagy valami), valakiért (vagy valamiért), valakinek (vagy valaminek) felelõs. Az az autoritás, ami elõtt a felelõsség tárgyáért felelõsséget vállalunk, a hitünknek, a világról és magunkról alkotott felfogásunknak megfelelõen más és más. A hívõ embernek a legfõbb autoritás az Isten, másoknak a saját lelkiismeretük vagy a társadalom értékítélete a mérce.
Az esküvel a gyógyszerész egy olyan közösség tagjává vált, amely évszázadok óta létezik, és azok után is hivatásrend marad, hogy aktív éveinket követõen mások veszik át a feladatainkat. Ennek a közösségnek vannak hagyományai, van (kell, hogy legyen!) közös értékrendje, továbbá vannak feladatai és céljai. A közösség tagjának pedig vannak jogai és kötelességei, amelyek a közösség funkció szerinti mûködését és fennmaradását szolgálják. Ezek egy részét jogszabályok és szakmai szabályok rögzítik, egy jelentõs hányadát pedig maga a közösség formálja a kamara etikai kódexében.

    Tény, hogy korunk individualista szemlélete és a közönyösség nem segíti a közösségi gondolkodást. Tény az is, hogy az elmúlt évek liberalizációs nyomása is hátráltatja a közösségképzést, mert a gyógyszerészeket „egymás farkasává” tette. És az is tény, hogy azok az egzisztenciális kihívások, amikkel szembe kell nézni, a gyógyszerészek energiáit elsõsorban az önérdekvezérelt túlélõ módszerek alkalmazására mozgósítják. Ugyanakkor az is tény, hogy a jogszabálysértõ vagy etikátlan magatartás „hasznát” a normasértõ élvezi, az árát viszont a beteg, a versenytárs, a munkatárs és a gyógyszerésztársadalom viseli. Minél több és minél nagyobb horderejû a normasértés, annál nagyobb az ára és annál többen viselik. Ezért a közösség érdeke, hogy a normasértõ gyakorlat feltárásra kerüljön, a feladata pedig az, hogy megvédje azokat, akik a feltárásban való részvétel miatt erre rászorulhatnak. Ugyanakkor el kell kerülnie, hogy felelõtlen vagy rosszindulatú vádaskodással bárkit is méltatlanul besározzanak, vagy a közösséget önös érdekek mentén verjék szét.

    Az egyén és a közösség viszonyának másik eleme a véleményalkotás és -nyilvánítás gyakorlata. Két kérdésre kell választ keresni: hogyan biztosítható a kisebbségi vélemény artikulálásának és képviseletének mechanizmusa, illetve hogyan védhetõ meg a demokratikus úton kialakított többségi álláspont egy „anarchista” véleménnyel szemben? A szervezeti struktúrának kell garantálnia, hogy minden valós érdekcsoportnak legyen lehetõsége a véleményalkotásra, és az etikai rendszer részeként kell biztosítani, hogy a megszólalás szabadsága mellett a bizonyítható destruktivitással szemben fel lehessen lépni. Mert a szabadság nem torkollhat anarchiába.

 

A szakmai magatartási-etikai normákról

A kamarát törvény kötelezi a szakmai magatartási-etikai normák (kódex) megalkotására és a normasértõkkel szembeni etikai eljárások lefolytatására. A törvény rögzítette az etikai vétség fogalmát és a kiszabható büntetéseket, azonban a gyógyszerészekre bízta, hogy mely szakmai magatartási és etikai viselkedésformákat állítják követendõ normaként, illetve melyeket tekintik etikailag kifogásolhatónak.

    A kódex elsõdleges feladata nem a gyógyszerészek „kordában tartása” vagy szankcionálása. A kódexet elsõdlegesen azzal a céllal kell megalkotni, hogy rögzítsük: mit várunk el önmagunktól és társainktól, illetve a beteg és a társadalom mit várhat el a gyógyszerészektõl.

    Miután elindult az új kódex elõkészítése, csupán néhány téma került az érdeklõdés középpontjába – meglehetõsen egyoldalú értelmezésben. Ilyen például, hogy a kamara a magánéletében is megfigyeli, és súlyos pénzbüntetésre ítéli azt, aki nem az általános erkölcsbõl levezethetõ normákat követi. Egy másik vád szerint a kamara „besúgórendszert” akar létrehozni az etikai forródróttal, hogy a neki nem tetszõ gyógyszerészeket (gyógyszertárakat) ezen keresztül vegzálhassa. Egy harmadik szerint a kamara el akarja törölni a szabad véleménynyilvánítást, és büntetni fogja a kisebbségi vélemény képviselõjét, holott a vitára bocsátott tervezet és a jelenlegi szabályozás sem ezt tartalmazza.

    Vannak, akik csupán tájékozatlanok, és vannak, akik különbözõ sérelmekre hivatkozva, vagy a kamarával szembeni bizalmatlanság okán félnek a kódextõl. Van, aki hónapok óta az „igazság” nevében, állítólagos fenyegetettségére hivatkozva névtelenül (!) vádaskodik, és van, aki – például egy tulajdonosi érdekvédelmi szervezet vezetõje – piedesztálra emeli és a szavai mögé bújva (?) terjeszti az „igazság” eme névtelen harcosának tévhiteit. Ezek a destruktív törekvések az elõítéleteket és a kibeszéletlen félelmeket kihasználva szeretnék megakadályozni a gyógyszerészet szakmai és morális megújulását.

    Ahhoz, hogy ez ne sikerüljön, háromrészes sorozatomban olyan szempontokat kívántam bemutatni, amelyek alapját képezhetik a gyógyszerészet morális megújulásának, és lefordíthatók az etikai kódex nyelvezetére is. Hiszem, hogy az eskü és a felismert igazság minden gyógyszerészt kötelez.

 

dr. Hankó Zoltán,
a Magyar Gyógyszerészi Kamara alelnöke

* I. rész: A normakövetés normája, Pirulatrend, 2011. július-augusztus, 8–9. oldal; II. rész: A normakövetés normájáért, Pirulatrend 2011. szeptember, 8–9. oldal

Szóljon hozzá!

(Kötelező.)

(Kötelező - nem jelenik meg.)

(Nem kötelező.)

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>