Csökkenő kereslet

Sikeres gyógyszerészből munkanélküli?

Míg 2008-ban alkalmazottat kereső patikák hirdetéseivel voltak tele az állásközvetítő oldalak, 2011-re a munkát keresők kerültek többségbe. Hogyan jutottunk idáig?

 

„Nincs még egy ilyen szakma, mint a gyógyszerészeké: a végzett hallgatóink átlagosan 3–4 állás közül választhatnak Magyarországon, bombázzák őket a cégek, patikák, intézetek és gyógyszergyártók, az uniós lehetőségeik pedig gyakorlatilag korlátlanok. Nincs munkanélküli diplomás gyógyszerész, ráadásul már pályakezdőként is jó kereseti lehetőségek várják a fiatalokat” – mondta Gáspár Róbert, a Szegedi Tudományegyetem docense 2009-ben.

     A helyzet mára nemcsak hogy változott, hanem egyenesen a fenti kijelentések ellentétébe csapott át. Szinte végeláthatatlan azoknak az okoknak a listája, amelyek együttesen azt eredményezték, hogy a gyógyszerészek közül sokan hónapokra munkanélküliek lettek, az asszisztensek közül pedig többen arra kényszerülnek, hogy végleg elhagyják a pályát.

 

A kiváltó okok

Nézzük meg, milyen tényezők vezettek el a gyógyszerészi állások csökkenéséhez! Elsőként említendő a patikák anyagi helyzetének beszűkülése, ráadásul a sokat emlegetett árrés-kérdést a Széll Kálmán Terv megvalósítása várhatóan csak rontani fogja; a forráskivonás további árréscsökkenést eredményez, ami ahhoz vezethet, hogy újabb munkahelyek szűnnek meg. A gyógyszertárak csődbe jutnak, a veszteséges láncokat felszámolják, új patikát azonban nem sok helyen nyitnak. Olcsóbb munkaerő jelent meg („gyorsképzett” asszisztensek), akik ugyan ma már egyre nehezebben tudnak elhelyezkedni, a képzési helyek és a végzett hallgatók száma viszont még ma is növekszik. Ide köthető még a munkaidő maximális kihasználása, az extrém túlórázás, valamint a munkaidő „lecsúsztatása” is (a bérpótlék kifizetése helyett).

     Ezt a problémát valószínűleg még elviselte volna a gyógyszer-kiskereskedelem, ha nem esett volna egybe a gyógyszeripari leépítésekkel. 2011-ben a forgalmazó cégek is megszorításokra kényszerültek: – főként a rájuk kiszabott, személyenkénti tízmillió forintos látogatói adó miatt – itt is elbocsátásokra került sor. A bajt tetőzte, hogy náluk is lehetőség nyílt olcsóbb munkaerő (főiskolai végzettségűek, sőt már asszisztensek) alkalmazására.

     Az állami szektor is inkább csökkenti, semmint bővíti alkalmazottai számát: a hatóságoknál létszámstop lépett érvénybe, a kórházak és klinikák pedig rossz anyagi helyzetük miatt képtelenek létszámot növelni. Mindehhez hozzá kell venni azt a tényt, hogy az állami szektor is alkalmaz a gyógyszerészek mellett, helyett asszisztenseket.

 

A számok tükrében

Sajnos nem ismeretlen jelenség, hogy gazdasági válság idején még egy olyan sikeres és kiszámítható pálya is, mint a gyógyszerészi, tragédiákba torkollik. Az 1929-es válságot követően csaknem minden megyében a felére csökkent az alkalmazottak száma. 1947 második felében a 3000–3500 gyógyszerészből már 300 munkanélkülit tartottak számon. A munkanélküliség területi megoszlása ráadásul erősen aszimmetrikus volt: míg Budapesten sok volt az állás nélküli patikus, az apró falvak változatlanul munkaerőhiánnyal küzdöttek, s a kereslet-kínálatot szinte lehetetlen volt kiegyenlíteni.

     Igaz, hogy az államosítás számlájára több negatív hatás is írható, de tény, hogy az államosítás egy időre megoldotta a munkanélküliség problémáját. A privatizáció idején talán kiegyensúlyozott volt a helyzet, hiszen az újonnan nyíló gyógyszertárak a bezáró központok dolgozóit alkalmazásba tudták venni. Ne felejtsük el azonban, hogy a rendszerváltáskor, a bomló szocializmus és a kialakuló „kapitalizmus” zavaros időszakában is voltak munka nélkül maradó gyógyszerészek és asszisztensek, akiknek helyzetén a Gyógyszertári Dolgozók Szakszervezete igyekezett segélyosztással javítani.

     Ha összehasonlítjuk a Phoenix weboldalán (www.mypin.hu) található apróhirdetéseket, akkor válik igazán szembeötlővé napjaink problémája. Míg a 2008-as álláshirdetésekben többnyire a liberalizációban egyre-másra nyíló patikák kerestek alkalmazottat, 2011 végére viszont már az állást keresők kerültek többségbe. A hirdetések szövegébe többen a „Minden megoldás érdekel!”-fordulatot is beleírják, ami a jelenlegi helyzet kilátástalanságára utal.

 

 

Ki tudja a választ?

A legnagyobb kérdés természetesen a helyzet megoldásának mikéntje. A Fiatal Gyógyszerészek Klubja (www.figyok.org) az egyik lehetséges alternatívaként a munkaerő-kölcsönzést javasolta; hiszen mind a munkavállaló, mind a munkáltató számára előnyös lenne ez a forma, s adójogi szempontból is legálisan oldaná meg a foglalkoztatást. A Klub „állást keres/kínál” rovatot, illetve levelezőrendszert is működtet, megjegyezve, hogy a munkaerőpiac mostanság nem kényezteti el a gyógyszeripar szereplőit.

     Ezzel szemben a Magyar Gyógyszerészi Kamara honlapján (www.mgyk.hu) még csak utalást sem találunk arra, hogy észlelték volna a gyógyszerész-munkanélküliség problémáját. A portálon arra sem kapunk egyértelmű választ, hogy mekkora kamarai tagdíjat fizessen egy álláskereső gyógyszerész, bár az Alapszabály szerint – bizonyos feltételek mellett – a munkanélküli gyógyszerészek kérhetnek tagdíjmentességet, nyilatkozatukat az MGYK egyénenként bírálja el.

     A kamarával kapcsolatban az is kérdés, vajon miért nem tett lépéseket a beosztott gyógyszerészek pozíciójának megvédésére. Hiszen ma egy beosztott gyógyszerész munkaköre szinte semmiben nem különbözik az expediáló szakasszisztens munkakörétől; így nem meglepő, hogy a munkáltatók ahol csak tudják, az olcsóbb, de kevésbé magasan képzett asszisztenseket alkalmazzák, s talán ez a tény is hozzájárulhatott a gyógyszerészi munkanélküliség ugrásszerű növekedéséhez.

    Az állásnélküliek számára megoldást jelenthet(ett volna) a létszámrendelet, de bevezetésének kitolása lassan magának a jogszabálynak a létjogosultságát is megkérdőjelezi, a kompetenciakörök tisztázásával pedig továbbra is adós a kamara és a törvényhozás.

  Ebben a témában a Magángyógyszerészek Országos Szövetségének weboldalán (www.magangyogyszereszek.hu) sem találunk megoldási javaslatokat. Sőt arra sem kaptunk tőlük választ, hogy milyen lépéseket kívánnak tenni a gyógyszerészet presztízsének visszaállítása érdekében.

     Megoldási javaslattal a Hálózati Gyógyszertárak Szövetségének (www.hgysz.hu) oldalán sem találkozhattunk még, bár érdekes, hogy a honlapjuk szerint „gyógyszerészeink valóban a szakmával foglakoznak” – azt viszont nem tudjuk meg, hogy a kijelentés mit is takar valójában. Hiszen az expediálás során a hálózati gyógyszertárakban is szép számmal történik (szak)asszisztens-beteg találkozás; erős túlzás lenne azt állítani, hogy csak gyógyszerészekkel adatnak ki. A hálózati gyógyszertárakban az is bevett szokás, hogy a nyitva tartási időben műszakonként csupán egy gyógyszerész érhető el.

     A gyógyszeriparban tapasztalható növekvő munkanélküliséget a nagyobb fejvadász cégek is észlelték. Mint az az egyik ilyen témájú weboldalon is olvasható, a gyógyszeripari cégek nyereségessége drámai mértékben romlott, ezért ők is lépéskényszerbe kerültek. A profitabilitás fenntartását elsősorban költségeik lefaragása, működésük optimalizálása, a hatékonyság növelése révén próbálták meg elérni. Hozzákezdtek gyógyszerismertetői rendszerük átalakításához, módosítják az orvoslátogatók alkalmazási feltételeit, munkaszerződéseiket, időbeosztását. Igyekeznek az adótörvények által nyújtott, eddig esetleg figyelmen kívül hagyott lehetőségeket is kihasználni. Jelentősen csökken a szakmai rendezvényekre, konferenciákra fordított támogatások összege, és a promócióban is eltolódnak a hangsúlyok az online marketing felé. Ez utóbbi azonban szintén munkaerő-felszabadulással jár, ami az állásnélküliek újabb hullámát indíthatja el.

 

Életbevágó kérdések

A legnagyobb dilemma azonban az, hogy a helyzet nem fog-e feloldhatatlan ellentéteket szülni, s ezáltal tragédiába torkollni? Ráadásul a munkanélküliség felesleges költségeket is generál: a segélyek kifizetése, az átképzések előbb-utóbb az állam és az adófizetők kiadásaivá válnak. A kérdés azonban tovább folytatható: meddig tarthatóak fenn az egyetemi képzőhelyek, mennyi gyógyszerészt kell még képezni, s miért kell őket kiképezni, ha sok helyen asszisztensek látják el a feladatukat? Mi fog történni, ha megindul az állami pénzen kiképzett gyógyszerészek külföldre vándorlása? Hogyan alakul hosszabb távon a gyógyszerészetben dolgozók bére? Végezetül pedig: lehet, hogy sikerült 2011-ben egy sikerszakmát túlképzettséggel és munkanélküliséggel küzdő ágazattá silányítani?

 

a szerző szakgyógyszerész
(név és cím a szerkesztőségben)

Szóljon hozzá!

(Kötelező.)

(Kötelező - nem jelenik meg.)

(Nem kötelező.)

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>