Egy csengetés – 375 forint?

A patikai ügyeleti rendszer problémái

A gyógyszertári ügyelet „rendeltetésszerû” célja a sürgõsségi gyógyszerellátás. A patikák általában úgy biztosítják betegeik számára az ügyeleti szolgáltatást, hogy ahhoz semmiféle állami vagy önkormányzati anyagi támogatást nem kapnak. Ugyanaz a munkajog vonatkozik rájuk is, mint a többi egészségügyben dolgozóra, de a feladat elvégzését maguknak kell finanszírozniuk. A betegek viszont sok esetben sokallják az ügyeleti díjat.

 

A jelenlegi gyógyszer-gazdaságossági törvény ezen a téren sem váltotta be a hozzáfûzött reményeket: folyamatos nyitva tartást vagy állandó ügyeletet szinte senki nem vállalt, és az egyidejûleg ügyeletet ellátó gyógyszertárak száma az elmúlt egy év alatt nem változott. A növekvõ szakemberhiány azonban már itt is kikezdte a szolgáltatások színvonalát. Felmerül a kérdés: az egyre növekvõ patikaszám mellett éppen a nem mûködõ ügyeleti rendszer miatt van szükség egyéb gyógyszerárusító helyekre is? Vagy éppen ellenkezõleg: a túl sok piaci szereplõ miatt az egyre veszteségesebb vállalkozások nem tudják kitermelni a ráfizetéses szolgáltatást, ezért válik örök problémává a gyógyszertári ügyelet?

 

Ellentmondásos jogszabályi háttér

Az egészségügyi tevékenységet folytató munkavállalók esetében az ágazatra vonatkozó külön törvény az ügyeletnek és a készenlétnek a Munka Törvénykönyvében foglalt szabályaitól eltérõen is rendelkezhet.
Hasonlóan az orvosok és az egészségügyi szakdolgozók által biztosított ügyeleti ellátáshoz, a gyógyszerészek helyzete is meglehetõsen méltánytalan ezen a téren. A patikusok éjszakai és hétvégi kötelezõ ügyeleti rendje, különösen a kistelepüléseken, a szórványfalvakban csupán úgy oldható meg, hogy egy-egy gyógyszerész havonta 240–480 órás szolgálatot végez, vagy több ezer forintot fizet a helyettesítésért. Így többször felmerült már a munka mennyiségének és minõségének megfelelõ pihenõidõhöz való alapjog (Alkotmány 70/B. §) sérelmének a gyanúja. Az alkotmányos jog szerint „minden dolgozónak joga van olyan jövedelemhez, amely megfelel végzett munkája mennyiségének és minõségének”, valamint „mindenkinek joga van a pihenéshez, a szabadidõhöz és a rendszeres, fizetett szabadsághoz”.
A gyógyszertárak mûködési, szolgálati és nyitvatartási rendjérõl szóló 41/2007. (IX. 19.) EüM rendelet azonban nem tisztázza egyértelmûen a készenlét és az ügyelet speciális sajátosságait, hiszen a jogszabály csupán úgy rendelkezik, hogy a gyógyszertár mûködtetõjének olyan létszámban kell biztosítania a szakszemélyzetet, hogy az egyes szaktevékenységet végzõ személyek heti összes, munkavégzésre fordított munkaideje megfeleljen a jogszabályok munka- és pihenõidõre vonatkozó elõírásainak. A gyógyszertárakban ügyeleti szolgálatot ellátó gyógyszerészek a Munka Törvénykönyvében meghatározott túlmunkát lényegesen meghaladó mértékben kötelezettek túlmunkavégzésre, tekintettel arra, hogy az ügyeleti kijelölés során nem veszik figyelembe az egyes gyógyszertárakban alkalmazott gyógyszerészek létszámát és a gyógyszertárak eltérõ teherviselõ képességét (ügyeletben csak gyógyszerész dolgozhat, asszisztens nem).
Ugyanezen EüM rendelet alapján ez idõ szerint valamennyi közforgalmú gyógyszertár kötelezhetõ ügyeleti szolgálat ellátására. E kötelezettség teljesítése azonban a gyakorlatban számos visszásságot eredményez. Ezek egyike, hogy – jogszabályi felhatalmazás hiányában – az ügyeleti szolgálatot elrendelõ szerv nem rendelkezhet az egészségügyi szolgáltató által nyújtott ügyeleti szolgálat anyagi ellentételezésérõl.
A hatályos jogszabályi elõírások alapján a közforgalmú gyógyszertárakat terhelõ kötelezettségek függetlenek a tulajdoni formától és a mûködtetõtõl, illetve a jogi szabályozás nem alkalmas arra, hogy az ügyelettel kapcsolatos követelmények teljesítését a gyógyszertárak teljesítõképességéhez igazítsa. Az állampolgári jogok országgyûlési biztosának véleménye szerint a gyógyszertári ügyeletben részt vevõ gyógyszerészek számára nem biztosított sem a megfelelõ pihenõidõ, sem pedig a készenléti szolgálattal járó, a megterheléssel arányos ügyeleti díj.
Az is érdekes ellentmondás, hogy az egészségügyi törvény értelmében az ügyeletet teljesítõ gyógyszerész közfeladatot ellátó személynek minõsül, így bántalmazása, fenyegetése a Btk.-ba ütközõ cselekedet. Ha azonban közfeladatot lát el, akkor a javadalmazása miért nem válik közérdekké?

 

Ki fizeti a révészt?

2004. szeptember 1-jén lépett életbe az az ESZCSM rendelet, amely egyebek mellett határozatot hozott a gyógyszertári ügyeleti díj emelésérõl is. Elõírja, hogy a gyógyszertár szolgálati idejét követõ ügyeleti vagy készenléti szolgálat alatt a gyógyszerek és egyéb termékek kiadásáért – az indokolt igénybevétel kivételével – azok mennyiségétõl és a tételek számától függetlenül legfeljebb 300 forint számítható fel, amely a szolgáltatást terhelõ általános kulcs szerinti forgalmi adót nem tartalmazza. (A korábbi, 100 forintos díjat 1994-ben állapították meg, azaz az összeg háromszorosára emelésével a jogalkotó egy évtizedes elmaradást korrigált.)
Indokolt igénybevételnek minõsül a gyógyszer kiadása olyan orvosi vényre, amelyen az orvos a „cito”, a „statim” vagy a „periculum in mora” jelzést is feltüntette, és amelyet az ügyeleti (készenléti) szolgálat megkezdésének napján, illetve annak idõtartama alatt állított ki.
Az ügyelet költségeit általában messze nem fedezi a „csöngetési díjból” befolyó összeg. A lakossági gyógyszerellátás biztosítása és finanszírozásának költségei a gyógyszertár mûködtetõjét terhelik. A magánvállalkozások általában kis létszámmal mûködnek, és kevés az emberük arra, hogy éjjelre, a 20–25 ezer forintos éjszakai bérért gyógyszerészt alkalmazzanak, ráadásul ehhez még az egyéb dologi kiadásokat is hozzá kell számítani. Elvben persze senkit nem lehetne kötelezni arra, hogy egy várhatóan veszteséges ügyeletet mûködtessen…

 

„Gyógyszert, de rögtön!”

Miközben gombamód nõnek ki a földbõl az új gyógyszertárak (hiszen a patikatörvény egyetlen kikötése, hogy egy épületben csak egyetlen ilyen vállalkozás mûködhet), a betegek éppen a legkiszolgáltatottabb helyzetükben döbbennek rá, hogy nem vehetik hasznát ennek a „túltermelési válságnak”. Több város esetében is megfigyelhetõ volt, hogy egy patika – ismertségét növelendõ – felvállalta az ügyeleti szolgálatot, ám az éjszakai forgalom legtöbbször annyira alacsonynak bizonyult, hogy a gyógyszertár nem sokkal késõbb bejelentette: nem kívánja tovább folytatni a feladat ellátását.
Mivel egy városban a gyógyszertárak között váltott ügyeleti rend is lehetséges, az ÁNTSZ elvileg bármelyik közforgalmú gyógyszertárat kijelölheti az ügyeleti feladat ellátására. A problémát az okozza, hogy a rotációs rendszer egy nagyobb
városban teljesen mûködésképtelen, aggályos azonban az is, ha csak bizonyos gyógyszertárakat jelölnek ki a feladatra, vagy ha a patikáknak kell anyagilag hozzájárulniuk az ügyelethez.
A 2006-ban elfogadott gyógyszer-gazdaságossági törvény egyik célkitûzése a szolgáltatások színvonalának emelése volt. Sajnálatos ellentmondás, hogy míg a lakosság elvárja a közforgalmú patikai hálózattól az ügyeleti rendszer fenntartását, az egyre csökkenõ forgalomból és árrésbõl lassan képtelenség annak üzemeltetése. Aggályos az is, hogy a betegek nincsenek tisztában az ügyelet valódi rendeltetésével. (Statisztikai felmérés támasztja alá, hogy az indokolatlan csengetések száma néhány helyen a 60–70 százalékot is eléri!) Akinek valóban „sürgõs”, hogy patikaszerhez jusson, joggal választhatja a benzinkutak ilyen jellegû, nonstop szolgáltatását is. A 22-es csapdáját idézõ szituáció azonban önmagát gerjeszti: pont ezzel a „megoldással” gyengülhet tovább a közforgalmú rendszer.
Az ügyelet vitatott kérdései idõrõl idõre elõtérbe kerülnek, megoldásukat pedig már nem lehet sokáig halogatni. A rendszer alapvetõ hiányosságainak ismételgetése (pénzhiány, szakemberhiány) pedig biztos, hogy nem hoz gyökeres változást és helyes megoldást a közeljövõben.

 

Mit mond a munkajog?

A munkavállaló számára egy hónapban, illetve négyheti idõszakban legfeljebb 168 óra készenlét rendelhetõ el. A kollektív szerzõdés eltérõ rendelkezésének hiányában nem rendelhetõ el készenlét a heti pihenõnap, illetve heti pihenõidõ tartama alatt, ha a megelõzõ 168 órás, megszakítás nélküli idõszakban a munkavállaló a heti pihenõnapján, illetve heti pihenõideje alatt készenlétet teljesített. Az ügyelet és a készenlét elrendelését annak megkezdése elõtt legalább egy héttel korábban és egy hónapra elõre közölni kell.
Az ügyelet idõtartamára a munkavállalót személyi alapbére 40 százalékának, készenlét esetén személyi alapbére 20 százalékának megfelelõ munkabér illeti meg. Ha a munkavállaló az ügyelet vagy a készenlét alatt munkát végez, az rendkívüli munkavégzésnek minõsül, és annak idõtartamára a rendkívüli munkavégzés szerinti díjazás illeti meg.

 

Dr. Molnár Zsuzsa
szakgyógyszerész