Egy iparág a számok tükrében

2008-ban 6,7 százalékkal, 524,2 milliárd forintra nőtt a magyar gyógyszerpiac értéke, kiegyenlített, 6,8 százalékos patikai és 6 százalékos kórházi forgalom-növekedés mellett. Ezen belül a vény nélkül kapható (OTC) gyógyszerek részesedése kevéssel 10 százalék felett volt. A vállalatok és a gyógyszerek toplistáját továbbra is a sanofi-aventis és No.1 márkája, a Plavix vezeti.
 
2008 nem hozott nagy meglepetést a hazai gyógyszerpiacon. 2007-ben több mint egy évtizedes éves növekedési tendencia tört meg, amikor is négy és fél százalékkal csökkent a gyógyszerforgalom. Az elmúlt évek zömében kétszámjegyű növekedési mutatóihoz képest a tavalyi 6,7 százalékos bővülés is jóval szerényebb teljesítménynek számít, különösen, hogy a tavalyi év patikai forgalma továbbra is a 2006-os szint alatt maradt, nem érve el a termelői árszinten számolt 430 millió forintot.
 
Szintén 2006-hoz viszonyítva, a teljes piac 2008 év végi, 524,2 milliárd forintos eredménye azt jelenti, hogy kétéves növekedése nem érte el a két százalékot. Mivel a piac mérete dobozszámban 2006-ról 2007-re többet csökkent, mint forintban, 2007-ről 2008-ra pedig kevesebbet nőtt, így egy doboz gyógyszer forgalommal súlyozott átlagára továbbra is emelkedett. A forgalmazott gyógyszer-kiszerelések száma mindezek ellenére tovább nőtt, az elmúlt két évben átlagosan évi 4,6 százalékkal.
 
A súlyozott átlagárakat tekintve az egyes gyógyszercsoportok természetesen különböztek egymástól. A referenciacsoportok folyamatos bővítésének és a kikényszerített árliciteknek köszönhetően, a tavalyi évben a gyógyszerpiac 22 százalékát kitevő, fix támogatotti körbe tartozó készítmények súlyozott átlagárai a harmadik negyedévvel bezárólag tovább csökkentek, de a negyedik negyedévre már stabilizálódni látszottak. A fix csoportok forgalma éves szinten ismét visszaesett, és a csoportokon belül a kiemelt támogatással is kiadható készítmények forgalmi aránya is csökkent. Az effektíve nem támogatott (a nulla százalékos támogatás is ide értendő) receptköteles patikaszerek értékbeli forgalmi részesedése három százalékkal nőtt a támogatott készítmények rovására.
 
A 2008-ban a teljes piac 12 százalékát kitevő nem vényköteles (OTC) készítmények éves forgalma 14 százalékkal emelkedett. Mivel ezeknek a termékeknek a költsége eleve a fogyasztókra hárul, a súlyozott egységárak itt a legalacsonyabbak. Az IMS jelenleg nem méri a patikákon kívüli gyógyszerforgalmat, ezért még nincs pontos becslése a patikaliberalizáció OTC-forgalomra gyakorolt hatásait illetően.
 
Magyarország termelői értékben számolt gyógyszerfogyasztásának öt százalékát teszik ki a kizárólag kórházakban alkalmazható szerek. Arányuk az összforgalomhoz képest évek óta nemigen változik. Ugyanez az állandóság jellemzi az OTC-gyógyszerek részesedés-tendenciáját is.
 
A kormányzati intézkedések néhány hatása
 
A tavaly bevezetett megszorító intézkedések megléte mellett a vizitdíj és a kórházi napidíj 2008 második negyedévének elején történt eltörlése az előző negyedévhez képest dobozszámban nem váltott ki emelkedést. Értékben az év során lassú növekedést figyelhetünk meg.
 
2007-ben (más költségcsökkentő intézkedések mellett) az orvosokat a generikumok széles körű alkalmazására ösztönözték. Ennek hatására – kezelési napokban mérve – a generikus gyógyszerek már az első évben megelőzték az originális szereket, és részesedésük 2008-ban is tovább nőtt. Bár forintban számolva még mindig az originális készítmények vezetnek, ám a különbség lassan, érről-évre néhány százalékkal csökken.
 
Továbbra is a Sanofi az élen
 
2008-ban a sanofi-aventis 10,9 százalékos, piac feletti növekedési mutatóval, 52,9 milliárd forinttal ismét az első helyen végzett. Az árbevétele csaknem felét vér- és vérképzőszervi (B csoport), valamint kardiovaszkuláris (C csoport) szerek értékesítéséből nyerő cég a jó eredményt főleg B csoportbeli eladásai 30 százalékos növekedésének tudhatja be. Vezető gyógyszermárkája, az egyébként piacvezető antithrombotikum, a Plavix összesen 17,6 százalékkal járult hozzá a gyártó 2008-as forgalmi eredményeihez.
 
Tavaly átrendeződést figyelhettünk meg a gyógyszerpiac értékének 55 százalékát kitevő vezető gyártók top 10-es ranglistáján. Korábbi ötödik helyéről a harmadikra lépett elő a Teva, ezáltal egy-egy hellyel hátrább tessékelve a Richtert és az Egist, amelyek 2008-ban így már csak a negyedik és ötödik helyet foglalhatták el.
 
A 2007-ben még kilencedik Roche kiemelkedő, 18 százalékos növekedéssel került a hatodik helyre. Teljesítménye elsősorban az L01X csoportba tartozó, daganatellenes készítményei csaknem 55 százalékos éves növekedésének köszönhető. 2008-ra a cég értékesítéseinek már több mint 45 százalékát tették ki ezek a gyógyszerek. A Roche specializációját jól példázza 2001-es bevezetésű, szintén daganatellenes vezető terméke, a Herceptin részesedése, amely tavaly egymaga tette ki a cég forgalmának közel egyötödét, 60 százalékos növekedésének köszönhetően.

Terápiás gyógyszercsoportok
 
Tavaly legtöbbet a daganatellenes szerekre (L01X), a trombózis elleni készítményekre (B01A) és a lipidszintet módosító kardiovaszkuláris gyógyszerekre költöttünk (C10A). Ezeket a gyógyszercsoportokat a peptikus fekély és a refluxbetegség gyógyszerei (A02B) követték, az ötödik helyen pedig az antipszichotikumok álltak (N05B).
 
A vényköteles és az OTC-készítmények mezőnye
 
A vezető 10 vényköteles termék forgalma tavaly a teljes piac kevéssel több mint kilenc százalékát tette ki. Ezen a listán az első két helyen nem történt változás, stabil első és második a Plavix, illetve a Novartis Glivec-je.
 
A két legjelentősebb növekedési mutatót a sanofi-aventis egy másik trombózisellenes gyógyszere, a Clexane, és a korábban már említett Herceptin produkálták. A Clexane a 2007-es kilencedik helyét 2008-ban a harmadikra cserélte fel, a Herceptin pedig még nagyobbat ugrott, huszonkettedikből az ötödik legnagyobb forgalmú készítmény lett.
 
2008-ban az OTC-készítmények toplistáján nemigen történt változás, attól eltekintve, hogy a sanofi-aventis fájdalomcsillapítója, az Algoflex átvette a vezetést a tavaly még első Béres Csepptől. A népszerű magyar készítményt változatlanul a Novartis megfázási tüneteket enyhítő Neocitranja és a Bayer trombózis elleni Aspirin Protectje követte.
 

 
Gyulai Márta Client Services Analyst
IMS Health
mgyulai@hu.imshealth.com
 

Cikkek