Érvek és ellenérvek

A hatóanyag-alapú gyógyszerrendelés sem csodaszer – 1. rész

A gyógyszertámogatási rendszert érintõ megszorítások kapcsán többször is felröppent, hogy a kormányzat a hatóanyag-alapú gyógyszerrendelés bevezetését tervezi, ám e gondolat minden alkalommal el is tûnt a süllyesztõben. Az elképzelés jelenleg a koleszterincsökkentõk esetében van napirenden – kísérleti jelleggel –, a végsõ döntés azonban még nem ismert. Ezzel együtt érdemes röviden áttekinteni, hogy mire alkalmas ez a támogatáspolitikai eszköz, és mire nem. Látni fogjuk, hogy a hatóanyag-alapú gyógyszerrendeléstõl nem lehet csodát várni, technikai bonyodalmat azonban bõven okozhat.

 

A hatóanyag-alapú gyógyszerrendelés – szabatosabb nevén: nemzetközi szabadnéven történõ gyógyszerrendelés (INN prescribing) – lényege, hogy a páciens számára gyógyszert felíró orvos a vényen nem a készítmény márkanevét, hanem a hatóanyag megnevezését tünteti fel. A beteg számára ezt követõen a gyógyszerész választja ki – az egymással versengõ, azonos hatóanyagú gyógyszerkészítmények közül – a ténylegesen expediálásra kerülõ gyógyszert.

     A hatóanyag-alapú gyógyszerrendelésre való átállástól a finanszírozók azt remélik, hogy a piaci kizárólagosságukat veszített hatóanyagok versengõvé vált (csúnya szóval: „genericizálódott”) piacain csökken a kezelõorvosok felé irányuló marketingtevékenység, azáltal, hogy a készítményválasztás joga a gyógyszerészekhez kerül át. Márpedig, ha ez megtörténik – szól az elmélet –, úgy a marketingráfordítások nem jelennek meg a generikus gyógyszerárakban, így azok olcsóbbá válnak, és a gyógyszerkaszszában forrás szabadul fel.

     A másik elérendõ támogatáspolitikai cél az volna, hogy elejét vegyék az egymással helyettesíthetõ generikus készítmények túlburjánzásának, különösen annak, hogy marginális forgalmú készítmények forgalmazói bonyolítsák a nagykereskedelmi és kiskereskedelmi logisztikai folyamatokat. Ha a gyógyszerészek döntenek az expediálandó készítményrõl, akkor a termékféleségek száma is ésszerû szintre csökkenhet. Elsõ látásra – és fõszabályként – mindkét logikai okfejtés helyénvaló lehet, ám látni fogjuk, hogy a fõszabályok alól meglehetõsen sok a kivétel.

 

Európa: tűrnek vagy tiltanak

A hatóanyag-alapú gyógyszerrendelés „puha” változata régtõl fogva létezik: eszerint a kezelõorvosok nemzetközi szabadnevet használva is írhatnak recepteket. Ebben semmi újdonság nincs, a legtöbb nemzetközi gyógyszertámogatási rendszer ezt a gyakorlatot ab ovo megengedi (kivételek is vannak, például Ausztria és Dánia). Ezzel együtt, a tapasztalatok szerint az orvosok elenyészõ hányada választja ezt a lehetõséget; túlnyomó többségük a márkanév-alapú felírás mellett dönt, mivel az számukra kézenfekvõbb és természetesebb.

     A „közepesen szigorú” változatban a hatóanyagnév feltüntetése kötelezõ ugyan, ám a vényen nem tiltják a márkanév ezzel párhuzamos megjelenítését (például Portugáliában vagy Litvániában). Gyakorlatilag ez sem jelent semmiféle korlátozást a gyógyszert rendelõ orvosra nézve.

     Valódi támogatáspolitikai beavatkozást tehát csupán a „kemény” változat bevezetése jelent, amikor is megtiltják a márkanév feltüntetését, és a vényen kizárólag csak a nemzetközi szabadnév (hatóanyagnév) szerepelhet. Nagy-Britanniában a piaci kizárólagosságukat vesztett hatóanyagok nemzetközi szabadnéven történõ rendelését olyan aktívan ösztönzik, hogy az már-már kötelezõnek mondható, ám ettõl eltekintve a „kemény” rendszer a világban csupán elvétve mûködik. A következõkben áttekintjük, hogy ennek mi lehet az oka. (Csak a „kemény” modellel foglalkozunk, hiszen ez jelent valódi támogatáspolitikai beavatkozást.)

 

Pozitív hozadékok

A hatóanyag-alapú gyógyszerrendelés nagy valószínûséggel átrendezi az erõviszonyokat a gyógyszerpiacon belül, hiszen az orvos készítményválasztásban játszott szerepe csökken, a gyógyszerészé viszont számottevõen nõ. Ezáltal a patikus státusza is megváltozik az orvoshoz képest: a gyógyszerész az alapellátás háziorvossal egyenjogú szereplõjévé válik, a gyógyszerészi gondozás fogalomkörébe tartozó szolgáltatások pedig szinte azonnal valódi jelentõségre tesznek szert. A hatóanyag-alapú gyógyszerrendelés bevezetése megköveteli a gyógyszerésztõl, hogy minden egyes beteggel érdemben foglalkozzon; a gyógyszertári betegkiszolgálás pedig egy szigorú protokollokat követõ, az eddigieknél komplexebb szakmai tevékenységgé válik. Ez mindenképpen pozitívumnak tekinthetõ.

  A támogatáspolitikai koncepció szerint a gyógyszerészi gondozás megerõsödésével párhuzamosan a gyógyszergyártók marketingtevékenysége az orvosoktól a gyógyszerészek felé terelõdik át, ami két okból is a készítmények árának csökkenését eredményezi. Egyfelõl a gyógyszertárak száma alacsonyabb, mint az orvosoké, azaz olcsóbban látogathatók, s így a marketinghez és az értékesítéshez kapcsolódó tranzakciós költségek is alacsonyabbak. (Ez a gyengébb érv, ráadásul nem is minden országra igaz.) Másfelõl a kiskereskedelmi funkciót betöltõ gyógyszertárak – az orvosokkal ellentétben – explicit pénzügyi érdekeltségekkel rendelkeznek, ami nagymértékben leegyszerûsíti a marketing-eszköztárat. Ellentétben az orvosokkal, akiket a gyakorlatban a szakmai tartalmak és a pénzügyi juttatások kombinációjával kell „lekötelezni”, a gyógyszertárak – közvetlen kereskedelmi szerepük okán – elsõdlegesen az árengedményekben (rabattban) lesznek érdekeltek. Az egymással versengõ készítmények közül jó eséllyel az lesz a befutó, amit a patikák a legalacsonyabb effektív áron tudnak megvásárolni, s amin maximális a tényleges árrés. A szakmai tartalmak természetesen itt sem lényegtelenek, ám bizonyosra vehetõ, hogy egy igényes, gyógyszerészeknek szánt promóciós anyag nem fogja tudni ellensúlyozni azt a versenyhátrányt, ha egy gyógyszert a patika kétszer annyiért tud beszerezni, mint egy másik, vele egyenértékût.

  Mielõtt azonban a különféle engedménykonstrukciókra egyszerûsítenénk a hatóanyag-alapú gyógyszerrendelés során alkalmazott marketing szerepét, figyelembe kell vennünk egyfelõl azt, hogy a konkrét hatások nagyban függnek az árrés-szabályozás módjától, másfelõl pedig azt, hogy a patikák – az orvosokkal ellentétben – a páciensek megtartásában érdekeltek (hiszen ez közvetlen forgalmat generál a számukra). Így a hatóanyag-alapú gyógyszerrendelés bevezetésétõl a terápiamenedzsment-programok, valamint a beteg-együttmûködést fokozó programok szerepének erõsödése várható. Ezt is pozitív hozadéknak tekinthetjük.


A gyógyszermarketing-költségek alakulása

Kérdés azonban, hogy a hatóanyag-alapú gyógyszerrendelés bevezetése valóban képes-e csökkenteni a gyógyszermarketing-költségeket. Ezzel kapcsolatban igen sok kétely merül fel. Bizonyos, hogy a kereskedelmi tevékenység átalakulása terápiás területenként, sõt olykor hatóanyagonként eltérõen zajlana le. Ezt szem elõtt tartva, kizártnak mondható, hogy megszûnne az orvosok felé irányuló termékpromóció. Egyfelõl, hiába jut a gyógyszerész meghatározó szerephez a készítményválasztásban, a páciens elõször az orvosával találkozik, meghallgatja annak ajánlásait, nagyban támaszkodik a véleményére, s ez vélhetõen még sokáig így is marad. A hatóanyag-alapú gyógyszerrendelés a „külön cetlis” megoldásokat nem tudja tiltani, így az orvos továbbra is erõteljesen tudja orientálni a betegét bizonyos márkanevek felé. A gyógyszergyártóknak tehát nem feltétlenül érdekük, hogy teljes mértékben kivonuljanak az orvoslátogatásból. Ráadásul azokon a terápiás területeken, ahol a verseny nem elsõsorban egy adott hatóanyagpiacon belül, hanem a hatóanyagok között zajlik, a hatóanyag-választás okán az orvos szerepe megkerülhetetlen és alapvetõ marad. Ide tartozik minden, piaci kizárólagossággal rendelkezõ hatóanyagpiac (ezek manapság fõként a szakorvos által rendelhetõ gyógyszerek), ezen felül pedig számos olyan népbetegség kezelése is, ahol több analóg hatóanyag (vagy kombináció) versenyez egymással.

    Végeredményben tehát elképzelhetõ, hogy a hatóanyag-alapú gyógyszerrendelés nem hozza magával az orvosokra irányuló marketingtevékenység olyan arányú zsugorodását, mint amilyen arányban a gyógyszerészeket célzó marketing költségei nõnek, s így az új rendszerben az öszszes marketingráfordítás iparági szinten magasabb lesz. Ez nem vehetõ biztosra, de nem is zárható ki teljesen.

 

Dankó Dávid
Budapesti Corvinus Egyetem,
Vezetéstudományi Intézet

(folytatjuk)

Szóljon hozzá!

(Kötelező.)

(Kötelező - nem jelenik meg.)

(Nem kötelező.)

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>