Év végi mérleg

„Ha valamely kormányzat elvei egyszer már megromlottak, a legjobb törvények is rosszakká válnak, és az állam ellen fordulnak; amíg az elvek egészségesek, a rossz törvények úgy hatnak, mintha jók volnának; az alapelv ereje mindent magával ragad.” (Montesquieu: A törvények szelleméről)

 

Számolgatom az év végi veszteségeket, nézegetem az árak alakulását; megint változik jó néhány fix csoportban a legelső helyen felírható készítmény, dobhatjuk ki az inkurrenssé vált selejtet, szerezhetjük be a huszadik nevű amlodipint, ramiprilt.
    Gondolkozom, miképpen lehetséges, hogy évek óta szó nélkül tűrjük, hogy a gyártói–biztosítói alkukból, árváltozásokból mindig a gyógyszertárak kerüljenek ki vesztesen, akik nemhogy hatással nincsenek az árakra, de az utolsó pillanatban értesülnek a változásokról. Akkor, amikor már a veszteség mérséklése sem jöhet szóba. Szó nélkül hagyjuk, hogy újabb és újabb értelmetlen, érthetetlen és utolsó percben kitalált feltételhez kösse a saját vállalkozásunk megelőlegezett pénzéhez való hozzájutást az OEP. Minden tartalékunkat feléltük, perspektíva a versenyképesség javulására, remény a helyzetünk konszolidálására még nyomokban sincs.

 

Ellenérdekeltség és kényszerszövetség

A lehetőség nyitva állt a jelenlegi kormánypárt előtt, hogy korrigálja óriási tévedését a liberalizált patikapiacról, ám mégsem az Európában többségben lévő megoldást választotta. Néhány apró korrekció kivételével helyben hagyta a liberális megoldást. Sejtjük, hogy ez a költségvetést megszavazó liberálisok egyik alapfeltétele volt a támogatásért cserébe.
    A patikaláncok tulajdonosai már így is eléggé idegesek, hogy nem elég családi és gyógyszerészi tulajdonú patika ment tönkre; ráadásul a láncoknak a piacszerzéshez nagyobb forrásokat kellett bevetniük, mint amire számítottak, mert a lakosság valamiért mégiscsak ragaszkodik a régi patikájához. Ezért aztán már nyíltan és minden etikai megfontolás nélkül, tescói magasságokba emelkedve licitálnak a vényekre; érthetetlen, hogy az egészségügyi kormányzat nem látja, hogy minden egyes, promóciós célból felirt vény a gyógyszerkasszát is érinti.
    Érdemi korrekció tehát nem történt. Holott a cél csakis a teljes koncepció megváltoztatása lehet: a közforgalmú gyógyszerellátás újfent egészségügyi tevékenységgé nyilvánítása, a gyógyszerészi tevékenység megfelelő díjazása (tanácsadás, generikus program, magisztrális gyógyszerkészítés), a valódi költségek korrekt számbavétele (készletezés), a patikák kizárólagos gyógyszerészi tulajdonba való visszahelyezése teheti a helyére a szakágazatot, teheti lehetővé a közjóhoz, a költséghatékony és betegközpontú gyógyszerellátáshoz való visszatérést.
    Koncepcionális hibának tartom az egészségügyi szolgáltatás és a kereskedelmi tevékenység összemosását, csupán azért, mert a patikában vannak hagyományos értelemben vett termékek is, és pénzforgalom történik. A gyógyszer ugyanis különleges áru. Bármely árucikk és szolgáltatás forgalmazója lehetőség szerint fogyasztást generál, a sikeres csábítóból sikeres vállalkozó lesz, a sikertelen tönkremegy, vagy kivonul a piacról.
    Ám a szabadpiac játékszabályait korlátozni kell akkor, ha következményei egyénileg és közösségileg károsak lehetnek, vagy szükségtelen igényeket keltenek. A gyógyszerek esetében ez azt jelenti, hogy megfizethető és hatékony kezeléseink legyenek betegség esetére, de csak a szükséges és elégséges mértékben, ugyanakkor elejét kell venni a szerekkel való visszaélésnek és a túlzott fogyasztásnak is. Emiatt kell az államnak fenntartania a szabályozott piacot, és kizárólag olyan független szakemberekre bíznia az ellátást, akik felelősséget vállalnak a fentiekért, akik korlátozni tudják vállalkozói, fogyasztásra serkentő énjüket. Ehhez az önmérséklethez viszont komoly támogatást kell kapniuk az államtól, éppen az ellátandó feladat, az ellátandó betegek miatt.
    Alapvető, hogy a gyógyszertár-alapítási és -működtetési szabályok megváltoztatása mellett olyan jogszabályokat kell teremteni, amelyek harmonikussá teszik az állam és a gyógyszerészi tevékenység érdekeltségi rendszerét. Nem várható el még a gyógyszerésztől sem, hogy saját vállalkozásának a kárára működtesse a rendszert. Ha a generikus gyógyszer árrése nem fedezi az azzal kapcsolatos tevékenységek és a készletezés költségeit, akkor korrigálni kell az érdekeltségi rendszert. A fix csoportoknál például évek óta szorgalmazzuk a fix árrés vagy a helyettesítési díj bevezetését.
    A gyógyszerész olyan szakember, aki tudásából, képzettségéből adódóan gyógyszer- vagy egyéb termék eladása nélkül is képes bizonyos kisebb jelentőségű tünetekkel járó panaszokra tanácsot, eljárást ajánlani. Ma ezt nem finanszírozza a rendszer, így aztán a patikákban is a kereskedelemi eszközök, akciók és promóciós tevékenységek uralkodtak el. Miután a legtöbb gyógyszertárnak nincs forrása önmaga reklámozására, csapatok, láncok, szövetségek alakulnak, amelyekben pont az vész el, ami a lényegünk: a SAJÁT patikánk. A privatizáció előtt számok voltunk, az állam ilyen és ilyen számú gyógyszertára, most meg szimpatikus, gyöngyös vagy mosolygó tagjai egy-egy nagyobb közösségnek. Vajon meddig lehet bírni a versenyt önmagunkra hagyva? Kell-e ragaszkodnunk a saját imázsunkhoz, vagy mindazok elavultan gondolkodnak, akik hisznek az egyediség és a függetlenség hosszú távon is megmaradó értékében?

 

A rossz törvények következményei

Egy csónakban evezünk – mondják sokan –, fogjunk össze. De hogyan lehet összeegyeztetni a különböző gazdasági érdekeket? Hogyan lehet egyensúlyozni a gyártók hihetetlenül erőteljes, főként az orvosok felé irányuló promócióját? Hogyan lehet racionálisan készletezni egy olyan piacon, ahol havonta, negyedévente változhat az előirt és szankció nélkül felírható termék, ahol nincs remittenda, csak gyűlik az eladhatatlan, selejtre váró termék? Micsoda pazarlás folyik ebben az országban! Ha nekem van olyan gyógyszerem, ami Albertfalván nem fogy, Borsodban viszont hiánycikk, nem adhatom át, nem adhatom el, mert a jelenlegi szabályok tiltják. Inkább maradjon gyógyszer nélkül a borsodi beteg, vagy vonatozzon Pestre, de az előírásokat be kell tartani!
    Itt az ideje, hogy megváltoztassuk a rossz törvényeket és szabályokat, hogy megszűnjenek a kiskapuk. Ma 19 megyében 19-féleképpen értelmezik és szankcionálják a szakmai szabályokat. Rémtörténetek jutnak el hozzánk egyes megyékből a hatóság ellenőrzési módszereiről, patikalétesítési eljárásairól. Szerintük nekünk még arra sincs jogunk, hogy ügyfélként betekinthessünk a tőlünk 50 méterre épülő, gyorsengedélyezési eljárásban részesülő gyógyszertár alapítási irataiba. Milyen demokrácia az, ahol egy telektulajdonosnak több joga van, mint egy gyógyszertárat vezető és tulajdonló gyógyszerésznek?
    Sokan vagyunk, akik még mindig hiszünk a minőségi, szakmailag és etikailag korrekt patikaműködtetés jövőjében. De mit gondoljunk arról a helyzetről, hogy alig van olyan gyógyszertár, amelyik húsz darab aranyeres kúpot elvállalna, mert annak az elkészítési költségei, munkaerőigénye messze meghaladja a kalkulált árat, miközben az egy mozdulattal expediálható gyógykozmetikum ennek a többszörösét hozza a konyhára? Ki az okosabb és ügyesebb: aki érettségizett eladókkal expediáltat, kijátszva a törvényeket és az ÁNTSZ alultervezett ellenőrzési kapacitását, aki nem készletez alapanyagokat, aki válogat a vények és a termékek között aszerint, hogy mit érdemes elkészíteni, készletezni, kiadni?

 

Egyenlőtlen feltételek

Amikor Csehák Judit először engedélyezte a magángyógyszertárak alapítását, és a parlamenti pártok mindegyike támogatta a privatizációt, bíztunk abban, hogy kis tőkével, de rengeteg és nélkülözhetetlen tudással, a gyógyítás iránti elkötelezettséggel hosszú távra tervezhetünk. Befektettünk, felújítottuk a patikákat, és javítottunk a gyógyszertári tevékenység minőségén. Sok mindenen kellett volna még változtatni, alakítani, de talán nincs még egy olyan terület, ahol ennyire javult volna az ellátás színvonala.
    Tíz év után azonban változott a koncepció, a befektetők már nem elégedtek meg a gyógyszergyárakkal és a nagykereskedésekkel: a patikák, a patikai piac meghódítására szövetkeztek a politikával. A bukásunk biztos volt, csak az idejét nem láttuk előre. Sokáig álltunk ellen, de a szocialisták politikai stabilitásához kellett az SZDSZ és szavazatai, akiknek – ezért cserébe – szívfájdalom nélkül passzolták át az egészségügyet. Versenyt hirdettek, annak jótékony hatásait ecsetelték, pedig tudható, hogy a verseny akkor előnyös minden résztvevő számára, ha a piacon levők közel azonos fejlettségűek. Ennek hiányában a gazdaságilag erősebb fél tönkreteszi a gyengébbet, megakadályozza annak fejlődését.
    Ez történt velünk is: a gyenge, tőkeszegény, kistelepülési családi patikák versenybe állítása a multinacionális láncok ellenében céltudatosan az előbbiek tönkretételét szolgálta.

 

Uniós iránymutatás

Ma már látjuk, hogy a gyógyszerpiaci törvények liberalizálására irányuló, minden más egészségügyi reformot megelőző sietség sem volt véletlen. Tudható volt az is, hogy az osztrák, a német és az olasz patikarendszer ellen indított intervenciók előbb-utóbb az EU bírósága elé kerülnek. Sejthető volt a majdani döntés tartalma is, hiszen a tapasztalatok mind azt mutatták: annál hatékonyabb, a közjó és a függetlenül hozott terápiás döntések szempontjából ideálisabb konstrukció nincs, mint a gyógyszerészi tulajdonú közforgalmú gyógyszertár, szigorú szabályrendszerrel, korlátozott létesítési szabályokkal, egzisztenciális felelősséggel. Mindezt meg is erősítette a tavaly májusi ítélet, amely meglepően határozott érvrendszerrel állt ki a gyógyszerészi tulajdonú patikák kizárólagosságának létjogosultsága mellett:

„Az EU szabályrendszere nemhogy nem ellentétes a gyógyszerészekre bízott patikai rendszerrel, hanem éppen hogy kívánatos a betegek érdekében. Miután a gyógyszerész által adott tanácsnak semlegesnek, szakszerűnek és tárgyilagosnak kell lennie, a gyógyszerkiadás és -forgalmazás minősége szoros összefüggésben áll azzal a függetlenséggel, amelyet feladata gyakorlása során a gyógyszerésznek tanúsítania kell, s amit mentesíteni kell a gyógyszergyártók és a nagykereskedők külső befolyásolásától. A vállalkozása, munkaeszközei felett teljes ellenőrzéssel rendelkező gyógyszerész a szabadfoglalkozásokra jellemző függetlenséggel gyakorolhatja a szakmai tevékenységét, ügyelve arra, hogy a gazdasági követelményeket közegészségügyi megfontolásokkal ellensúlyozza, ami megkülönbözteti őt az egyszerű befektetőtől.”

    Mindezek után kíváncsian várom az elkövetkező időszak fejleményeit: vajon az új politikai kurzus felszámolja-e, korrigálja-e az elmúlt időszakban történteket? Képes-e, hajlandó-e reális, szakmailag, jogilag megalapozott segítséget nyújtani az egészségügyi és a gyógyszerellátó rendszer újjáalakításához? A szétvert-szétesett szakmai szervezetek képesek-e még összefogni, az alappillérek és értékek meghatározásában konszenzusra jutni, és azt a tárgyalások, egyeztetések alatt is megtartani? A MGYGYSZ már készíti azt a javaslatot, amely a gyógyszerellátás liberalizálása előtti időszak fontos és időtálló szabályozását ötvözi azokkal az elemekkel, amelyek a XXI. század igényeinek és formáinak is megfelelhetnek. E dokumentum alapértéke a betegekért érzett felelősség, az etikus, magas színvonalú, nem a kereskedelem értékeihez közeledő ellátás. Mindennek egy olyan egészségügy részeként kellene megvalósulnia, amelyben a betegségek gyógyítása, az életminőség, a megelőzés és az egészség megtartása is érték. Ahol a beteg nem teher és nem kidobott pénz, ahol a gyógyító munka elismert és megbecsült tevékenység.

 

Hávelné Szatmári Katalin gyógyszerész,
a Magyar Gyógyszertár-tulajdonos Gyógyszerészek Szövetségének elnöke