A vény mint a kommunikáció eszköze
A vény – eredetileg – a gyógyszert rendelõ orvos közleménye a gyógyszert kiadó vagy elkészítõ gyógyszerész részére. Vajon mennyire hatékonyan használjuk ezt az eszközt? Az alábbi cikk erre a kérdésre keresi a választ.
A sikeres gyógyszeres terápia egyik feltétele, hogy az adó (orvos) és a vevõ (gyógyszerész) között mûködjön valamilyen kommunikációs csatorna, amit legtöbbször a vény testesít meg, évente közel százötven millió, vagyis naponta félmillió alkalommal.
Felmerülhet a kérdés, hogy egyáltalán mi a vény. Recept? Utalvány? Okirat? Dokumentum? Utasítás? Rendelvény? Egyszerre mindegyik, de ami a lényeg: a vénynek kell tartalmaznia a készítmény kiadásához és adagolásához szükséges valamennyi információt.
Az orvos és a gyógyszerész idõben és térben máskor és máshol találkozik a vénynyel. Így az információáramlás jellemzõen egyirányú. A vény egy üzenet, amivel kapcsolatban az adó (az orvos) felelõssége is, hogy a vevõ (a gyógyszerész) megértse annak tartalmát. Ehhez természetesen közös nyelvre van szükség, amit a gyógyszerek rendelésére és kiadására vonatkozó rendeletek tartalmaznak.
Mikor van ennek az eszköznek létjogosultsága? „Az orvos a gyógyszert vényen rendeli” – olvashatjuk a 44/2004 ESZCSM rendelet 7§ (1)-ben. Vagyis az ide vonatkozó jogszabály alapján szinte minden orvos-beteg találkozásnál kellene vénynek születnie. Akkor miért nem rendelnek minden gyógyszert vényen?
Az orvos a diagnózis felállítása után valamilyen terápiát javasol páciensének, amiért dokumentáltan vállalja a felelõsséget. Ebbõl egyértelmûen következik, hogy ezt a terápiás döntést a legegyszerûbben magával a vénnyel lehet dokumentálni. A vény több félreértést is megelõz, általa a beteg és a gyógyszerész számára is egyértelmûvé válik a gyógyszer neve és adagolása.
A gyógyszerek csoportosítása
A közgondolkodásban szinte általános az a vélekedés, hogy a vényköteles gyógyszer rendelkezik tb-támogatással, a nem vényköteles viszont nem. Ez a félreértés két különbözõ szempont szerinti csoportosítás összemosásából származik. A „támogatott” gyógyszert sokszor – helytelenül – a „vényköteles” készítmény szinonimájaként használják, a „nem támogatott” besorolást pedig a „vény nélküli” vagy „OTC” kifejezésekkel veszik egy kalap alá. A fenti szempontok alapján az alábbi mátrix rajzolható fel:
A táblázat két szempontjának egyike szakmai, egészségpolitikai (kiadhatóság), míg a másik támogatáspolitikai, egészség-gazdaságtani. Így aztán, amelyik gyógyszer vény nélkül is kiadható, azt is lehet vényen rendelni; viszont ami nem támogatott, de vényköteles készítmény, azt feltétlenül vényre kell felírni.
Orvos–gyógyszerész partnerség
A beteg kezelése az orvostól indul, a diagnózis felállításával és a terápia elrendelésével. A gyógyszer kiválasztásánál az orvos egyeztet a beteggel, különösen a helyettesíthetõ készítményekkel kapcsolatban. A beteg gyógyulásának egyik feltétele a megfelelõ gyógyszerszedés, amelynek kialakításában elengedhetetlen az orvos és a gyógyszerész, illetve a gyógyszerész és a beteg együttmûködése. Ez csak akkor lehet hatékony, ha a beteggel folytatott kommunikációjuk azonos irányba mutat.
Több felmérés és tanulmány is foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy a rendelõbõl kilépõ betegek hány százaléka emlékszik pontosan a számára felírt gyógyszerre, arra, hogy azt miért „kapta” és hogyan kell szednie.
A vény fontos alaki kelléke a megfelelõ adagolás jelzése is. Mivel a terápia személyre szabott, így ez az az információ, amire az expediáló gyógyszerész rá tud erõsíteni, és aminek révén gondozási munkája keretében javítani tudja a beteg együttmûködését.
Ez viszont csak akkor valósulhat meg, ha a „DS.:” jelzés után ténylegesen a betegnek szánt terápia kerül megjelenítésre, nem pedig valamilyen rutin adagolási séma, ami nem egy esetben az egészségbiztosító kijátszására szolgál.
Gyógyszerész: „Ebbõl a vérnyomáscsökkentõbõl minden nap reggeli után és vacsora után vegyen be egy tablettát!”
Beteg: „Ugyan, gyógyszerész úr, a doktornõ külön papírra írta fel nekem, hogy hogyan kell ezt szednem!”
Az ilyen és ehhez hasonló esetek megelõzésére a jogszabály kifejezetten tiltja a vényen az „utasítás szerint” és a „szükség esetén” megjelöléseket. Ezekbõl ugyanis sem a beteg, sem a gyógyszeradagot a kiadáskor ellenõrzõ gyógyszerész nem tudja meg az adagolást, ami veszélyezteti a beteg biztonságát.
Az Alkotmánybíróság 2009. évi döntése nyomán hozott jogszabály-módosítások értelmében a közfinanszírozott gyógyszer rendelésekor elengedõ csupán a beteg születési évének feltüntetése, ami különösen a csecsemõ vagy a kisgyermek részére szánt gyógyszereknél csökkentheti a gyógyszerbiztonságot, hiszen nehezíti az adag ellenõrzését a gyógyszertárban.
Éppen ezért szakmailag továbbra is fontos lenne a pontos születési dátum megjelenítése a vényen.
A vény a terápia egyik dokumentuma
A ma érvényben lévõ vényformátum több mint harmincféle adatot tartalmaz – közvetlenül, illetve különbözõ módon kódolva – a felíró orvosról, a betegrõl, illetve magáról a gyógyszerrõl. De milyen adat áll a gyógyszerész rendelkezésére a vényen szereplõ készítmény adagolásával kapcsolatban?
Ennek feltüntetésére mindössze egyetlen, szabadszavas lehetõség van. Mivel a vénynek ez a sora nem standardizált, éppen ezért rendkívül különbözõ lehet. Ez lehet az egyik magyarázata annak, hogy ez a megjegyzés mind a mai napig nem kerül rögzítésre. Így egyetlen adatbázisban sem dolgozzák fel, és ezek az egyébként kéznél lévõ értékes adatok sem a beteg egyedi terápiájának menedzseléséhez, sem a gyógyszer-utilizációs vizsgálatokhoz nem használhatók. Többnyire elvesznek a „rendszer” számára, s legjobb esetben néhány diploma- vagy PhD-dolgozat forrásadataivá válnak.
Pedig ismeretükben tervezhetõbbé és ellenõrizhetõbbé válhatna a gyógyszerelés, monitorozhatóvá a gyógyszerrendelési szokások, és egyes alacsonyabb dobozszám-forgalmú gyógyszerek készletezését segítenék a gyógyszertárakban. Emellett a gyógyszerészi gondozási program számára is jelentõs támogatást nyújtana, ha ezek az adatok ilyen részletességgel rögzíthetõk lennének.
A vényen szereplõ adatoknak a biztonságos és hatékony gyógyszerelést kell szolgálniuk, ezért a továbbiakban is fontos, hogy megjelenjenek a vényen. Hiszen minél több adat áll rendelkezésre a gyógyszereléssel kapcsolatban, annál nagyobb biztonságban van a beteg. A kérdés egyik fele innentõl szakmai: kívánjuk-e protokollokkal kódolni ezeket az adagolási sémákat? A másik része technikai: hogyan alakítható kóddá az adagolással kapcsolatos információ, illetve hogyan bõvíthetõ ezzel az extra vonalkód?
A vény a bizalom és a terápiába vetett hit záloga
A páciens számára a kezelõorvosa által egyedileg, recepten rendelt és dozírozott gyógyszer növeli mind az orvosba, mind a gyógyszerbe vetett bizalmat, és növeli a beteg terápiahûségét. Az egyéb módon javasolt gyógyszerkészítmények esetén a betegben felmerülhet a kérdés: miért nem kaptam vényt? Emiatt máshogy pozicionálja a gyógyszert, és számára más lesz az adott készítmény presztízse, mint ahogy azt a gyógyszer forgalmazója, illetve a kezelõorvos tervezte.
A zárt gyógyszerellátási lánc egyik értéke, hogy akár dobozszinten is követhetõ az egyes gyógyszerek útja a gyártótól egészen a betegig. A vény rögzíti azt, hogy az adott terápiát mely szakember javaslatára vagy együttmûködésével alkalmazzák. Ezt a folyamatot katalizálhatja a vényköteles-, illetve a vény nélkül kapható gyógyszerek expediálási protokolljának megjelenése.
Nehezen kezelhetõ az a helyzet, amikor ugyanazon hatóanyagú, ám különbözõ támogatási kategóriába tartozó gyógyszerekre más szakmai és jogi szabályrendszer vonatkozik. A gyakorló gyógyszerész egyre többször szembesül azzal a problémával, hogy szakmailag és az OGYI egyenértékûségi listája alapján is helyettesíthetné a vényköteles, nem támogatott készítményt, de a vényrõl hiányoznak a támogatott gyógyszer kiadáshoz szükséges adatok (BNO kód, tajszám). Így a beteg nem juthat hozzá a számára kedvezõbb árú gyógyszerhez, legfeljebb még további két betegút árán: ha ismét elmegy a felíró orvoshoz, és az új vénynyel visszatér a patikába. Tényleg ez lenne az adott beteg és a társadalom érdeke?
Dr. Horváth-Sziklai Attila
országos ügyviteli vezetõ,
Magyar Gyógyszerészi Kamara