Feloldhatatlan ellentétek?

Év eleji töprengés

Az állam a jövõben az eddigieknél jóval kevesebb pénzt kíván fordítani a gyógyszeres kezelések finanszírozására. Holott a magyar lakosság egészségi állapota ezzel éppen ellentétes irányú beavatkozást tenne szükségessé. Félõ, hogy a szûkös források a jelenleg hozzáférhetõ terápiás lehetõségek szintjén rekesztik meg a hazai egészségügyet.

„Rengeteget költünk gyógyszerekre, a medicinákra kifizetett állami támogatások összegét tekintve világelsõk vagyunk.” „Magyarországon rendkívül kis mértékben járul hozzá az állam a gyógyszerek támogatásához, sereghajtók vagyunk ebben a tekintetben.” Furcsa, de mindkét megállapítás közel jár az igazsághoz. Az elsõ tézis hangoztatói arra a tényre hivatkoznak, hogy az egészségügyi költségvetésen belül nálunk a legmagasabb a gyógyszerbüdzsé aránya (1. ábra).

A második tézis megfogalmazói pedig azon egyszerû tényre hívják fel a figyelmet, hogy az OECD adatai szerint Magyarország a lista végén kullog a gyógyszerekre kifizetett támogatások nagyságát illetõen (2. ábra).

Nyilván nem nehéz kitalálni, hogy a politikai és a gazdasági élet szereplõi közül ki melyik tézisben hisz. Az is teljesen egyértelmû, hogy a Széll Kálmán Terv elõírásainak törvénybe iktatásával melyik irányzat pártfogói kerekedtek felül. Amennyiben teljesülnek az elvárt elvonások, hazánk még jobban lemarad a többi országhoz képest a gyógyszerekre jutó társadalmi kiadások nagyságát illetõen. A lakosság egészségi állapota viszont ezzel éppen ellentétes irányú elmozdulást igényelne, hiszen mind az onkológiai, mind a kardiovaszkuláris megbetegedésekben világelsõk vagyunk, és ezt a szomorú tendenciát nagyon nehezen lehet megtörni.

E megbetegedések incidenciájának és prevalenciájának csökkentésében jelentõs szerepet játszhat a gyógyszeripar az új, innovatív készítmények kifejlesztésével, amit viszont a társadalombiztosításnak is finanszíroznia kell. A források további kivonásával viszont elõre borítékolható, hogy a lakosság egészségügyi állapota nem fog javulni, ami tovább rontja a munkavégzési (ebbõl fakadóan az adó- és járulékfizetési) aktivitást, illetve óhatatlanul maga után vonja a kórházi és a táppénzes napok növekedését, valamint az elvesztett aktív életévek számának emelkedését. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy az elsõ tézisbõl fakadó célkitûzésnek („sokat költünk gyógyszerekre, csökkenteni kell az állami hozzájárulás mértékét”) a végrehajtók maradéktalanul eleget tesznek, így az itt felszabadult forrásokat a költségvetés más területeire lehetne átcsoportosítani.

A vállalati stratégiát befolyásoló tényezõk

Nézzük, milyen költségcsökkentõ módszereket alkalmaznak 2012-ben a hatóságok? Idén lép elõször életbe az úgynevezett bioszimiláris licit. Ez röviden szólva annyit jelent, hogy a biohasonló gyógyszerek esetében az OEP árversenyt hirdet, amelynek keretében kialakítják a preferált biológiai gyógyszerek körét. Ezzel párhuzamosan, az orvosok részére a biohasonló gyógyszerek megfelelõ arányban történõ alkalmazását „ösztönzõ” kvótát vezetnek be. A preferált biológiai gyógyszerekért a betegeknek – a jelenlegi térítési díjhoz képest – nem kell többet fizetniük. Az ennél magasabb árú gyógyszerek esetében viszont maximált térítésidíj-kategóriákat hoznak létre.

Egyes, jelenleg a járóbeteg-ellátás keretében támogatott, reumás eredetû és onkológiai betegségekre alkalmazott gyógyszerek a kórházakon keresztül történõ, úgynevezett tételes finanszírozásba kerülnek át. A készítményekhez való hozzájutás elvileg nem függ az egyes kórházak gazdasági helyzetétõl, mivel beszerzésük központosított formában, az OEP által történik.

Az eredményesség-alapú finanszírozást az egészségbiztosító a gyógyszer forgalomba hozatali engedélyének jogosultjával kötött támogatásvolumen-szerzõdés keretében valósítja meg. A gyógyszerrel történõ kezeléstõl elvárt eredményesség elmaradása esetén a forgalomba hozatali engedély jogosultja köteles megtéríteni a kiadásokat az Egészségügyi Alap számára. A szerzõdésben a forgalomba hozatali engedély jogosultja azt is vállalhatja, hogy a kezelés elsõ idõszakára (például az elsõ három hónapra) ingyenesen biztosítja a gyógyszert.

A takarékos gyógyszerfelhasználás irányába mutató módosításnak tûnt, hogy az orvos egy vényen legfeljebb harminc napra elegendõ mennyiségû gyógyszert rendelhet. Amennyiben az orvos egyes krónikus betegségek esetén külön vényeken többhavi gyógyszert ír fel, a patikában akkor is csupán egy hónapra elegendõ mennyiség adható ki. A betegek tájékoztatását elõsegítendõ, a továbbiakban a gyógyszertárban adott nyugtán a kiváltott gyógyszerrel egyenértékû, kedvezõbb árú referenciakészítmény térítési díját is fel kell tüntetni.

Bevezetik a hatóanyag-alapú felírást, amit – pilot jelleggel – elõször a koleszterincsökkentõk körében hirdettek meg.

Az a beteg, aki nem mûködik együtt az orvosával, és nem hajlandó életmódváltásra, drágábban juthat hozzá eddig is alkalmazott gyógyszereihez, mint öngondoskodásra hajlamos betegtársai.
Teljesen átalakul az intézeti gyógyszerellátás területe. A közbeszerzésekben a GYEMSZI egységes, központi beszerzõvé válik, és a szakmai egyeztetések után hamarosan olyan gyógyszer- és orvostechnikai közbeszerzések indulnak, amelyek révén racionalizálni lehet a kórházak ellátását. Ennek egyik oszlopaként az Országos Gyógyszerterápiás Tanácsra (OGYT) – amely megteremti a közbeszerzések szakmai alapjait – is jelentõs feladat hárul.

Költségcsökkentés kontra új terápiás eljárások

Ezek azok az intézkedések, amelyek hatásaival számolni lehet. A gyógyszeripari tervezésbe sajnos olyan faktorok is bele fognak szólni, amelyek hatásait jelenleg nem lehet megjósolni. Ilyen lesz például az IMF-tárgyalások kimenetele vagy a forint volatilitása. Vagyis az üzleti élet szereplõinek egy még bonyolultabb, kevésbé kiszámítható környezetben kell elkészíteniük rövid és hosszú távú terveiket. A minisztériumi és OEP-szakembereknek pedig végre kell hajtaniuk a törvényekbõl

fakadó kötelezettségeket, amelyek egyértelmûen a költségcsökkentés irányába mutatnak. A magyar lakosságnak viszont szüksége lenne a modern technológiákra, az új terápiás eljárásokra. Csak remélni tudom, hogy e két utóbbi célkitûzés között nem feszül antagonisztikus ellentét, és a Széll Kálmán Terv végrehajtása nem egyenlõ a jelenleg hozzáférhetõ terápiás lehetõségek bebetonozásával.

Dr. Lengyel Gábor
gyógyszerügyi szakértõ