Gyártó, fizess!

A gyógyszertámogatások csökkentésének következményei – 1. rész

A kormányzat az elkövetkezõ három évben drasztikusan megkurtítja a hazai gyógyszerkiadásokon belül az állami hozzájárulás mértékét. Mivel a gyógyszerfogyasztás ettõl várhatóan nem fog visszaesni, a büdzsébõl hiányzó összeget szinte teljes egészében a gyártóknak kell kipótolniuk. Kétrészes cikkünkben ennek rövid és hosszabb távú hatásait elemezzük.

 

A Gyógyszer-gazdaságossági törvény (Gyftv.) életbe lépése óta eltelt idõszakot a gyógyszertámogatási rendszer nagymértékû átszabása jellemezte, amelynek alapvetõ célja az állami finanszírozás csökkentése volt. Ugyanakkor ebben az idõszakban – csakúgy, mint az azt megelõzõ csaknem két évtizedben – a támogatási rendszer a makrogazdasági kényszer hatására, s nem egy hosszú távú, szakmai alapokon nyugvó stratégia részeként módosult. Ez a vonulat a Széll Kálmán Tervben teljesedik ki, amely a pénzügyileg szûkmarkúan támogatott egészségügyi ellátórendszerrel arányosan a gyógyszerkasszát is drasztikusan alul kívánja finanszírozni. Ennek gyakorlati megvalósítása érdekében a kormány példátlan mértékû megszorítást hajt végre a gyógyszertámogatás rendszerében; az ellátás színvonalának és a lakossági térítési díjak szintjének tervezett fenntartása mellett a kiesõ költségeket gyakorlatilag teljes egészében az iparággal fizetteti meg.

 

Költségcsökkentés: eszköz helyett cél

Az utóbbi években véghezvitt gyógyszerpiaci „reformok” során kialakult túlszabályozott rendszer eredményeként jelentõsen csökkentek a támogatott gyógyszerárak. Az Európában legmagasabbnak számító, iparág-specifikus extraadók és hozzájárulások következményeként pedig a gyógyszeripari vállalatok befizetései 2012-ben már több mint a negyedét fogják adni a gyógyszerkasszának. A jelentõs állami forráskivonás miatt a gyógyszeripari vállalatok extrém magas refinanszírozása épphogy csak elég lesz a gyógyszerellátás színvonalának a fenntartására, az innovatív gyógyszeres terápiákhoz történõ optimális hozzáférés biztosításához viszont érdemben már nem tud hozzájárulni.

 

 

     A korábban a költséghatékonyság megvalósításának eszközeként aposztrofált költségcsökkentés ma már maga lett a cél. A döntéshozók a kiadások csökkentését tekintik legfõbb eredményüknek, ennek fontosságát hangsúlyozzák, ugyanakkor az újabb és újabb költségcsökkentõ intézkedéseknek a lakosság gyógyszerfogyasztására és egészségi állapotára gyakorolt hatását illetõen a mai napig nem készültek megfelelõ számítások. Ezen túlmenõen drámaian lelassult az új, innovatív gyógyszerek befogadása, s a gyógyszeripar zsugorodásának negatív következményei az egész egészségügyi ellátórendszer, valamint a nemzetgazdaság szintjén is érzékelhetõvé válnak.

 

 

     A Gyftv. 2007. évi bevezetésével az állami gyógyszerkiadások növekedési trendje megtört, s ugrásszerûen elkezdett növekedni a gyógyszeripart sújtó extraadókból, támogatásvolumen-szerzõdésekbõl és orvoslátogatói díjakból adódó iparági befizetések összege és mértéke. A gyógyszerkassza egyértelmûen „tarthatóvá” vált, az egy fõre esõ tb-támogatás szintje megfelelt a régiós átlagnak, s érdemben az államadósság növekedéséhez sem járult hozzá.

 

 

Politikai szempontok és szociális érzékenység

A Széll Kálmán Terv keretében megvalósuló kiadáscsökkentés módszertanának megértéséhez tisztában kell lennünk azzal, hogy a megtakarítás mellett további kitûzött célként jelent meg a gyógyszerellátás színvonalának fenntartása és a lakossági terhek növekedésének az elutasítása. Ez utóbbi sokkal inkább pártpolitikai, semmint támogatáspolitikai szempont, ám napjainkban ez mindenképp méltányolandó. Tüzetesebben megvizsgálva a KSH 2009. évi fogyasztási adatait, azonnal szembeötlik, hogy az egy fõre jutó lakossági gyógyszer- és gyógyárukiadás nem számít kiemelkedõnek, sõt még a szeszes italra és cigarettára fordított kiadások összegét sem éri el (4. ábra).

 

 

     Az igazsághoz természetesen az is hozzátartozik, hogy a lakossági felhasználás nem egyenletes, s egy nem elhanyagolható réteg számára valóban súlyos napi problémát jelent a gyógyszerek kiváltása, ám
a szociális nehézségek kompenzálása nem a gyógyszertámogatási, hanem a közgyógyellátotti rendszer feladata kell, hogy legyen. E megfontolás alapján a közgyógyellátotti rendszer kiszélesítése a rászorulóknak nagyobb védelmet, a kormányzati oldalnak pedig nagyobb mozgásteret adna a térítési díjakat is érintõ, minden eddiginél átfogóbb szerkezeti átalakítás megvalósításához. 

 

Dávid Tamás,
az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatóhelyettese

(folytatjuk)