Légy szerény, mint a teljesítményed!
A számokat tekintve: nyugati szintű orvosi és kórházi ellátottság, s hozzá a fekete-afrikai országokéval megegyező halálozási mutatók. Téved, aki azt hiszi, hogy pusztán több pénzzel nagyobb hatékonyság érhető el. A szemléletmód és a hazai egészségügyi rendszer gyökeres átalakítására van szükség.
A magyar egészségügy a legrosszabbul a hatékonyság területén áll. Ki merem mondani, hogy – figyelembe véve a ráfordított hatalmas pénzösszegeket és a hadrendbe állított humánerőforrást – a magyar egészségügy teljesítménye elégtelen. Az elmúlt évtizedek és a jelen egészségügye is lobbiérdekek és korrupciós láncok mentén alakult olyanná, amilyenné. Ebben mindenkinek szerepe volt (természetesen akadnak kivételek, de nagyon kevesen), és mindenki így vagy úgy haszonélvezője ennek a struktúrának (kivéve a betegeket). Ez a rendszer önmagától soha nem változik meg, minden tisztulási és racionalizálási folyamat ellen tíz körömmel fog küzdeni.
A magyar egészségügy pont olyan, mint a magyar közalkalmazotti világ. Legalul gürcöl néhány szerencsétlen, a felső kétharmadnak viszont esze ágában sincs semmin változtatni. Egyet tudnak: még több pénzt kérni, ami aztán ugyanúgy eltűnik a sok bába között, ahogyan eddig. Azoktól, akik még mindig a „legyen úgy, mint régen volt” vágyát fogalmazzák meg, szeretném megkérdezni, hogy a saját egzisztenciális érdekeiken kívül milyen pozitívumot tudnak felhozni a tíz, húsz, harminc vagy negyven évvel ezelőtti magyar egészségügy védelmében?
Egy egészségügyi rendszer hatékonyságát egyetlen dologgal lehet igazolni: a rá bízott betegek egészségi állapotával. Minden más érv csupán parasztvakítás. Most pedig, miután reményeim szerint mindenki kellően felháborodott, nézzük a számokat!
Remélem, mindenkinek feltűnt, hogy a listán szereplő országok két nagy csoportra oszthatók: egy részük Afrika legelmaradottabb térségei, másik részük az európai volt szocialista országok (Afganisztán valószínűleg a folyamatos háborúk miatt került e nem éppen illusztris társaságba). Ha a sort tovább folytatnánk, egészen a 38. helyig kizárólag afrikai és volt szocialista országokat találnánk.
Mielőtt még bárki is azt a téves következtetést vonná le ebből, hogy lám-lám, még több pénzt kell a magyar egészségügybe pumpálni, még több orvosra, kórházra, gyógyszerre van szükség, mert akkor majd minden megváltozik, azt mondom, erre a rendszerre egy fillérrel sem szabad több pénz áldozni!
Nézzük meg, hogyan állunk az orvosok létszáma és a kórházi ágyszám tekintetében a nemzetközi porondon, és ezzel a háttérrel milyen egészségügyi mutatókat értünk el! Lássuk először néhány volt európai szocialista ország paramétereit!
Elmondható, hogy a fenti országokban a kórházi ágyszám és az orvosok száma is imponáló, mégis nagyon gyengék az egészségügyi mutatók: ahogy azt az első táblázatban is láttuk, sikerült elérnünk Fekete-Afrika szintjét. Gratulálok a résztvevőknek ehhez a teljesítményhez!
Nézzünk néhány harmadik világbéli országot, amelyek lakosaiknak a miénkhez hasonló vagy annál magasabb várható élettartamot tudnak biztosítani, jóval kisebb ellátórendszerrel.
Tisztelt döntéshozók, érdekel önök közül valakit, hogy ezekben az országokban hogyan működik a rendszer? Ha mást nem, hát a háttérintézmények valamelyikét érdekelhetné.
Nézzük meg néhány fejlett ország adatait is, amelyek jóval alacsonyabb orvosi létszámmal és kórházi ággyal is nagyságrendekkel jobb minőségű ellátást tudnak biztosítani.
Hogy is van ez? Mégiscsak a rendszerrel van a baj? Fel kellene végre ébredniük a tisztelt magyar egészségügyben dolgozóknak, és belátniuk, hogy hatékony működés híján csupán egy önjáró pénznyelő dinoszaurusz túléléséért küzdenek. Amíg senki nem lesz érdekeltté téve a hatékony gyógyításban; amíg az OEP szó nélkül kifizet mindent, amit valaki „kibulizott”; amíg nincs megoldva a beteg-monitorozás; amíg a beteg arra van „idomítva”, hogy örüljön, ha egyáltalán kap valamit; amíg a beteg nem érzi a saját zsebén is a betegségének a súlyát, és ezzel együtt a megelőzés fontosságát; amíg nincs szektorsemleges finanszírozás – és a sort még hosszan folytathatnánk –, addig kár egyetlen fillért is erre a rendszerre vesztegetni.
Hol hasznosult a hazai egészségügyre eddig áldozott pénz? Hol van a rengeteg, jól képzett egészségügyi szakember? Mit tudunk felmutatni? Senkit nem zavar, hogy halálozás tekintetében Ruandával vagyunk egy szinten? Tisztelt döntéshozók! Mi gátolja meg önöket abban, hogy valami előremutatót is cselekedjenek?
Hogy egy képletes hasonlatnál maradjak: ha a tízszeresére emelnénk a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak a fizetését, attól vajon mi lennénk a világbajnokok? Aki azt állítja, hogy a magyar egészségügy sokkal jobban működne pusztán attól, ha a mostaninál kétszer több pénzből gazdálkodhatna, nem ebben az országban él. A mai magyar egészségügy jellemzői a megalománia, a handabandázás, a korrupció, valamint a rettegés az átláthatóságtól, a konkurenciától és a változástól.
A tisztelt egészségügyi vezetők számára lenne egy jó tanácsom: ha már nem tudják megakadályozni a változást, akkor álljanak az élére!
Dr. Vásárhelyi Csaba
