Depresszióról gyógyszerészeknek – 1. rész
A depresszió komoly népegészségügyi probléma, a társadalom és a családok számára is nagy megterhelést jelent. Az ellátásban az orvosok szerepe kulcsfontosságú, de a gyógyszerészek is sokat segíthetnek. A patikusoknak szerepük lehet a gyógyszertárba érkező beteg tüneteinek felismerésében, és az orvoshoz irányításban. Nyomon követhetik a páciensek gyógyszerkiváltását, meggyőzhetik őket a terápia folytatásáról, illetve kiegészítő termékeket is ajánlhatnak nekik.
A depressziót a hangulati és az érzelmi élet zavara, a gondolkodás, a cselekvés meglassúbbodása, valamint az aktivitás csökkenése jellemzi. Gyakoriak a saját csökkentértékűséggel kapcsolatos vélekedések, emellett jellemzőek az öngyilkossági gondolatok és késztetések, sőt a beteg eljuthat az öngyilkosságig is. A depressziós ember az életét sivárnak, a feladatait megoldhatatlan problémának látja.
A felmérések szerint a depresszió gyakorisága az egyes országokban eltérő, Európában például a skandináv országokban a leggyakoribb. Általánosságban elmondható, hogy minden tízedik ember élete során legalább egyszer súlyos fokú depresszió tüneteit mutatja.
Anyagcserezavar és öröklöttség
A depresszió mint betegség értelmezésére számos elmélet született. A biológiai megközelítés a neurotranszmitterek szempontjából értelmezi a kérdést. A vizsgálatok során ugyanis kiderült, hogy a depresszió kialakulásában a szerotonin és a noradrenalin játszanak fontos szerepet. Ezeknek az anyagoknak az idegsejtek közötti résben tapasztalható koncentrációja, az optimálistól való eltérése depresszióra jellemző tüneteket hoz létre. Az alacsony szerotoninszint és a depresszió kapcsolata egyértelmű.
A hormonális tényezőket tekintve a pajzsmirigyfunkciót és a mellékvese működését fontos megemlíteni. A pajzsmirigy-alulműködés depressziós tüneteket okozhat, és az esetleges gyógyszeres kezelés is sikeretlen lehet, amennyiben a pajzsmirigy normális funkcióját nem állítjuk helyre. Depresszióban a kortizol emelkedett szintjét is megfigyelték, ami gyakran a depresszív állapotok egy részét megelőző erős stresszhelyzetek következménye.
A depressziós személyek családjában nagyobb az esély a betegség kialakulására, amiben ugyanakkor örökletes és tanult tényezők is közrejátszhatnak. Ikervizsgálatok igazolták a genetikai hátteret, de a depresszív család a gyerekek gondolkodásmódjának befolyásolásában is fontos tényezőnek számít.
A depresszió tünetei
A depresszió elsődleges tünete a rossz hangulat, bár a betegben többnyire nem tudatosul e kettő kapcsolata. A páciens
- arca gondterhelt, a homloka ráncos, szájzugai lefelé hajlanak;
- fejét lehatja, a földet nézi, nem, vagy csak nehezen veszi fel a szemkontaktust;
- mimikája szegényes, ha rámosolyognak, nem, vagy csak enyhén mosolyog vissza, s a mosoly ilyenkor rövid ideig tart;
- hangja gyenge, erőtlen;
- az érzelmeit firtató kérdésre („Mi a baj, olyan szomorúnak látszik?”) könnyen elsírja magát;
- életét kilátástalannak érzi;
- önértékelése alacsony szintű;
- önmagát értéktelennek gondolja, úgy véli, a legegyszerűbb dolgok elvégzésére sem képes;
- nem érez magában energiát a feladatai ellátására, motivációja minimális;
- érdeklődése a külvilág iránt jelentősen csökken;
- gondolkodása lelassul, nem képes döntést hozni.
A beteget mindezek mellett általában csökkent étvágy jellemzi, testsúlya is csökken, ám ennek az ellenkezője is előfordulhat. Az alvás-ébrenlét ritmusa is megváltozik: van, aki órákkal többet alszik a megszokottnál, míg más nehezen alszik el, és olyan is akad, aki az éjszaka közepén vagy kora hajnalban ébred.
Diagnózis: pillanatnyi állapot és ismétlődés
A betegség diagnózisa a fent ismertetett tünetek révén lehetséges. Ugyancsak fontos feladat a depresszió társbetegségeinek – a magas vérnyomásnak, a szívinfarktusnak, az agyvérzés utáni állapotnak, a hipotireózisnak vagy a cukorbetegségnek – a felismerése, illetve kizárása. A depresszióhoz egyéb lelki bajok is társulhatnak, például pánikbetegség vagy egyéb szorongásos zavarok.
Az orvos az adott tüneteket értékelve jut a keresztmetszeti képhez (a pillanatnyi állapot megítéléséhez), de a betegségnek létezik egy hosszmetszeti képe is, ami arra ad választ, hogy az évek során milyen gyakran, milyen súlyossággal tér vissza a depresszió. Vannak-e a betegségnek felhangolt (hipomániás, mániás) időszakai? A betegséget jellemzi-e bármilyen szezonalitás? Esetleg ez egy speciális időszak az illető életében (például szülés utáni depresszió)?
A depresszió diagnosztikájában többféle önkitöltő kérdőívet is használnak. Ezeket a gyógyszertári officinában is érdemes elhelyezni, hiszen a beteget vagy a hozzátartozóját is ráébreszthetik a problémára. Olyan eset is előfordulhat, amikor a depresszió tünetei csak részben állnak fenn, ilyenkor distimiáról, azaz lehangoltságról beszélünk.
Dr. Kohári György, pszichoterapeuta
(folytatjuk)
