Mi a baj a gyógyszerekkel?

Minden piaci szereplõ kényszerhelyzetben van

Amíg a gyógyszereknek nem a valós terápiás értéke, hanem az ára kerül elõtérbe, amíg az optimális felhasználás helyett a minél jobb eladhatóság dominál, a gyártó, az orvos és a beteg is frusztrációt él meg a köztük lévõ interakció kapcsán.

 

Mi a baj a gyógyszerekkel? – teszem fel a címben a kérdést. Alapvetõen semmi, ha önmagáról a termékekrõl beszélünk. A készítményekrõl, amelyek mindegyikének megvan, meg lehet a maga helye a terápiában. Azonban rengeteg negatívum kötõdik hozzájuk. A legtöbb ember szerint a gyógyszerek drágák. A fogyasztók jelentõs része, mintegy 40 százaléka gyógyszerellenes; a többség fél a mellékhatásoktól; a krónikus betegek, ha csak lehet, szabadulnak a gyógyszerszedéstõl. A politikusok szerint túl sokat költünk gyógyszerre, és a gyógyszergyáraknak még mindig nagyon sok a pénzük. A gyógyszeriparról az az általánosan kialakult kép, hogy a cégek a profit érdekében semmitõl sem riadnak vissza, a háttérbõl manipulálnak. A pénzzel sok minden el tudnak érni, ez a világ egyik legnagyobb üzlete, amelyben nem a gyógyulás, hanem a pénzkeresés áll a középpontban.

 

A fogyasztó szemszögébõl

Pedig a jól felhasznált gyógyszer óriási értéket képvisel. És itt van a lényeg. Csak a jól felhasznált gyógyszer képvisel olyan értéket, amelyet a fogyasztók a készítmény technológiai tudásának megfelelõen észlelnek. Márpedig a gyógyszeripar és annak felhasználási közege, az egészségügy eddig nagyon keveset foglalkozott a fogyasztók elvárásaival, gondolkodásával, igényeivel, szokásaival. Mindkettõ technológiaközpontú volt. Szemléletmódjuk a Ford T-modelljének megalkotóiéhoz hasonlítható, akik ugyancsak valós szükségleteket elégítettek ki. A fogyasztók jelentõs részének a szemében mindez így néz ki: „kitaláltam az új technológiát, tudom, mi kell nektek az egészségetekhez, legyártom és használhatjátok. Tudományos vizsgálatokkal be is bizonyítottam, hogy ez nektek jó. Egy kötelességetek van: beszedni a gyógyszert úgy, ahogy az orvos mondja. Legyen jó a compliance, vagyis engedelmeskedjetek.” Azonban a fogyasztók jelentõs részének ez már nem tetszik. Lényegében fellázadtak a sablonos egészségügyi megoldásokkal szemben. Nem akarnak engedelmesek lenni, azt várják, hogy az egészségük érdekében kiszolgálják õket. Pontosan tudni akarják, hogy mit és miért tesznek. Csak azt vásárolják meg és veszik be, aminek a hasznáról meg vannak gyõzõdve. A veszélyeket el akarják kerülni, vagy legalábbis a minimális szintre akarják csökkenteni. Az ígéretek egyre kevésbé érdeklik õket – a tapasztalatok, az eredmények számítanak. Márpedig az interneten szinte minden gyógyszercsoportról található személyes tapasztalat, és aki ért angolul, még több információt tud összegyûjteni. A betegek végfelhasználóként sokkal erõsebben élik meg a mellékhatások veszélyeit, mint a hatásból származó hasznokat, ráadásul a gyógyszerekhez jóval nehezebben lehet hozzáférni, mint a fogyasztási cikkekhez és az egyéb egészséget támogató termékekhez. Mindennek következtében óriási különbség van a hivatalos, engedélyezett és kontrollált információk, valamint a személyesen megélt tapasztalatok között. A komoly erõforrásokat felemésztõ vizsgálatok ígéretes eredményeivel szemben a valóságban az ügyfelek jelentõs része az akadályokat, a nehézségeket és a veszélyeket érzékeli jobban. Ez az ellentmondás az egyik probléma a gyógyszerekkel kapcsolatban, ami nagyon rontja a hitelességüket.

 

Az állam helyzete

Az állam és a finanszírozó számára a gyógyszerek egyre drágábbak, ráadásul egyre kérdésesebb az értékük. A mindennapi gyakorlatban e készítmények korántsem hasznosulnak úgy, mint azt a klinikai vizsgálatok mutatják. Erre a legutóbbi hazai példa, Dózsa Csaba és munkatársai elemzése szerint, hogy ugyan egyre többet költünk az onkológiai gyógyszerekre, azonban a rákhalálozás – a befogadott korszerû gyógyszerek ellenére – hosszú évek óta nem csökken. Ez szomorú példa arra, hogy rosszul használjuk fel ezeket a gyógyszereket. Míg a gyógyszeripar szereplõi általában a saját érdekeiket képviselik (vagy ahogy az orvosok és a döntéshozók fogalmazni szoktak: mindenki a saját lovát dicséri), a használatból származó valós érték, a gyakorlati hasznosulás nincs a helyén. Mivel nem mûködik a gyakorlati hasznosulás mérési rendszere, nehéz azt biztosítani, hogy csak akkor használjanak egy gyógyszert, ha az eredményes terápiában hasznosul. 
Az input alapú finanszírozás logikájának ostora a gyógyszeriparon csattan a legerõsebben. A rendszer elégtelen mûködésének egyik komoly vesztese éppen az iparág, ami nem tud jól teljesíteni. Ebben a közegben az egyéni érdekek nemes és nemtelen eszközökkel történõ képviselete csak a zajt növeli, a tisztánlátást nem. Így az erõ pozíciójából az állam joggal mondja, hogy „az eredménytelenség csökkentése érdekében tessék több erõfeszítést tenni, költséget átvállalni.” Ezért is lenne fontos az ipar minden szereplõjének összefogása a gyógyszerek valós helyének biztosítása érdekében. Ma nemcsak az egészségügy „ígéri túl magát” az emberek felé, hanem a gyógyszeripar is. Az egészségügy széles körû ingyenessége nem tud megvalósulni, a gyógyszer a gyakorlatban pedig vagy használ, vagy nem, ami elég gyenge lábakon álló „selling proposition”. Ez is baj a gyógyszerekkel.

 

A sales modell végnapjai

Az orvosok egyre csekélyebb különbségeket látnak az egyes gyógyszerkészítmények között, és egyre nehezebben tudják meggyõzni pácienseiket a rendszeres gyógyszerszedésrõl. Egyre több terápiás területen jelennek meg közlemények arról, hogy a gyakorlati terápiás siker szempontjából végeredményben nincs is különbség a hatóanyagok között. A készítmények és a hatóanyagok a mindennapi gyakorlatban sok esetben ugyanazt tudják. A gyógyszergyárak pedig mindent megtesznek, hogy a saját gyógyszerük kerüljön a receptre, vagy a gyógyszertárban az õ készítményüket kapja a beteg – mindegy, hogy mi van a recepten. Az eredeti érték, a gyógyítás a háttérbe szorult. A gyógyszerek kapcsán mindkét oldalon legnagyobbrészt kereskedés folyik. Senki nem szereti, de a többség – önérdekbõl – nem tud kiszállni az ördögi körbõl. A gyógyszereknek legtöbbször nem az értékteremtõ képessége kerül az elõtérbe, hanem az ára és az árfolyama. Hasznos gyógyítási eszközök helyett árucikké válnak, ami az egyformaságukat erõsíti. Ez még nagyobb baj a gyógyszerek esetében.
Összességében: az eddig jól mûködõ sales alapú üzleti modellben az ügyfelek egyre kevésbé értékelik a gyógyszergyárak által nyújtott értéket, aminek következtében az iparág nyereségtermelõ képessége folyamatosan csökken. Ami egyben a sales modell végét is jelenti.
A gyógyszerkémia technológiai életgörbéje a végére ért, a legtöbb gyógyszer tömegcikké, tucatáruvá vált. Még a hasonló hatóanyagok is helyettesíthetõk egymással. A terápia eredményességét sokkal nagyobb mértékben befolyásolja a beteg tájékozottsága, bevonása a terápiába, az ár és az egészségügyi rendszer összehangolt mûködése, mint hogy az orvos melyik hatóanyagot választja. Ebben a közegben egy-egy gyógyszer eladásának az erõltetése minden szereplõ számára komoly frusztrációt okoz. És e negatív érzés vált a jelenlegi bajok legfontosabb gyökerévé.

 

dr. Lantos Zoltán

egészséggazdasági szakértõ,
Budapesti Corvinus Egyetem 
Marketing és Média Intézet

Szóljon hozzá!

(Kötelező.)

(Kötelező - nem jelenik meg.)

(Nem kötelező.)

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>