Milyen gyógyszerpolitikára lenne szükség?

Remélhetőleg mindenki okult az elmúlt három év tapasztalataiból

Ma már kimondható: a patikapiaci liberalizáció cél volt, és nem a problémák megoldásának eszköze. Az eszközökről folytatott vita viszont értelmezhetetlen a célok pontos meghatározása, illetve a megoldandó probléma pontos ismerete nélkül.

 

Megszületése után néhány évvel újraolvasva a Molnár Lajos egykori egészségügyi miniszter által jegyzett „Zöld könyv” gyógyszerellátással kapcsolatos fejezetét, elgondolkodtató, hogy milyen érvek mentén fogott hozzá a szabaddemokrata egészségügyi kormányzat a gyógyszerellátás liberalizációjához. Szó esett benne arról, hogy a fiatal gyógyszerészek nem tudnak gyógyszertárat nyitni, ezért ezt lehetővé kell tenni (mint ahogy Bécsben is lehetővé vált a magyarok számára a cukrászdanyitás az uniós csatlakozáskor!). A Zöld könyv rossznak ítélte a vidéki gyógyszerellátást, amely – szerzői szerint – a liberalizáció után javulni fog, sőt az ügyeleti ellátás problémáit is a piac felszabadításával (!) kívánta megoldani. Célként fogalmazta meg a gyógyszertárak közötti verseny növelését (bár tudjuk, hogy a közösségi szolgáltatásoknál a verseny önmagában sem a hatékonyságot, sem a minőséget nem garantálja). Cél volt továbbá a patikák gyógyszerforgalmazási monopóliumának megtörése (hogy a benzinkutaknál is hozzájuthasson a gyógyszereihez az autós), ráadásul a kormány az uniós bizottság eljárását is el akarta kerülni, mivel – szerinte – az akkori magyarországi szabályozás ellentétes volt az uniós alapnormákkal. A kormányzati alapvetések a gyógyszerkassza állandósult túlköltéséért is (részben) a „tohonya” gyógyszerellátó rendszert tették felelőssé.

 

Tisztázatlan célok, alkalmatlan eszközök

Mivel érdemi szakpolitikai és társadalmi vitára a törvényelőkészítés szakaszában nem került sor, sőt a köztestületet is parkolópályára helyezték (holott ekkor különösen a demokrácia egyik alapintézményeként kellett volna funkcionálnia), megvonható a mérleg: a Zöld könyv nem volt más, mint tisztázatlan célok és alkalmatlan eszközök sajátos keveréke. A piaci liberalizáció cél volt, és nem a problémák megoldásának eszköze. Az eszközökről folytatott vita viszont értelmezhetetlen a célok pontos meghatározása, illetve a megoldandó probléma pontos ismerete nélkül. A korábbi háromszereplős modellt a tulajdonos-, illetve profitközpontú liberalizált modell váltotta fel, amelyben mindhárom nevesített és számon kérhető felelősségű szereplő (az állam, a gyógyszerész és a szakmai önkormányzat), valamint az objektív betegérdek is háttérbe szorult, s az így üresen hagyott erőtérben megerősödött a tulajdonosi pozíció, és a profitérdek dominál. Az már a sajátos hazai viszonyokat jellemzi, hogy társadalmi, politikai és szakmai konszenzus hiányában, elemzések és hatásvizsgálatok, valamint átmeneti idő beiktatása nélkül kapta meg a liberalizációs törvény a parlamenti többség szervilis támogatását.

 

Az alapvetéstől a megállapodásig

A néhány évvel ezelőtt történteket sokféleképpen elemezték már. Most azonban különösen aktuális, hogy feltegyünk két olyan kérdést, amelyek eddig nem álltak a közgondolkodás középpontjában: milyen gyógyszerpolitikára lenne szükség, illetve milyen eszközökkel garantálható, hogy ne fordulhasson elő ismét ilyen jogalkotás?
   1. Először is tisztázni kell az alapvetéseket. Eszerint a gyógyszerellátás az egészségügy része, és nem kereskedelem (1997. évi CLIV. tv. 102. §), amelynek lényegében közszolgáltatásként kell funkcionálnia, és a közjót kell szolgálnia. Az európai kulturális és társadalmi értékek mentén érvényesülnie kell a szolidaritás, az igazságosság és a szubszidiaritás elvének. Ehhez a szükségletalapú ellátásszervezést kell előtérbe helyezni. A gyógyszerellátásért az államot alkotmányos felelősség terheli (677/B/1995. AB hat.), a felelősséget pedig az államnak a gyógyszerellátás szereplőivel megosztva kell viselnie. Szem előtt kell tartani, hogy a gyógyszerellátást döntően betegek veszik igénybe, akik „vásárlási” döntéseik során jórészt mások döntéseit (orvosok) hajtják végre, s nem képesek teljes körűen tájékozódni a vásárolt termék/szolgáltatás szükségességéről, jóságáról és árának reális voltáról. Egészségi állapotuk miatt érzelmileg elfogódottak, és döntési képességük korlátozott. Mindezek miatt a gyógyszertári/gyógyszerészi szolgáltatások bizalmi jellegűek, a beteg a döntéshozatal során
segítségre szorul, és a betegjogok érvényesítésére is fokozottan figyelni kell. A gyógyszerellátás megszervezése és működtetése során törekedni kell a hatékonyság és a takarékosság érvényesítésére, egyrészt a betegek védelme érdekében, másrészt a közfinanszírozás (közösségi pénzek) magas aránya miatt. Nem hagyhatók figyelmen kívül az Európai Közösség Bíróságának 2009. május 19-i döntései sem, amelyek szerint az unióban a letelepedés szabadságának és a tőke szabad mozgásának elvénél erősebb az élet és az egészség védelme, valamint a közegészségügyi érdek. A liberális gyógyszerellátás nem biztonságosabb és nem hatékonyabb a szabályozott rendszereknél. A biztonság, a minőség és a hatékonyság garanciája a szakmailag és egzisztenciálisan független gyógyszerész, és ez a függetlenség a gyógyszerpiac többi szereplőjével szemben (gyárak, nagykereskedők, orvosok) különösen fontos. A gyógyszerésztől megkövetelhető a betegérdekek érvényesítése és a költségtakarékosság, s vele szemben hivatásetikai követelmények támaszthatók.
   2. Tisztázni kell a gyógyszerpolitikai célokat. A legfontosabb a hatásosság (eredményesség), a (költség)hatékonyság és az igazságosság érvényesítése. Ennek keretei között kell megoldani a gyógyszerbiztonság (jó minőségű, hatásos gyógyszer; megfelelő választási és alkalmazási információk; hamisítás kizárása stb.) és a gyógyszertári szolgáltatás-minőség (például öngyógyszerelés, gyógyszerészi gondozás, betegérdek) követelményeit. A gyógyszer-kereskedelemben egyformán szükséges a termelési hatékonyság biztosítása és az allokációs hatékonyság (a hatáshoz igazodó árú gyógyszerek alkalmazásával). Az igazságosság részeként kell érvényesíteni a szolidaritáselvet, a szükséglet-alapú hozzáférés pedig az esélyegyenlőséget biztosítja. A gyógyszerpolitika foglalja magában az ellátásbiztonságot (azonos esélyű hozzáférés térben és időben). Mindezek mellett további politikai célok is megfogalmazhatók, így például a támogatáspolitika, az iparpolitika és a gyógyszerellátási politika összhangjának igénye, bizonyos társadalom- és családpolitikai célok (szegények ellátása, demográfiai problémák kezelése stb.) érvényesítése, illetve a nemzeti keretek biztosítása.
3. A problémák feltárása után a gyógyszerpolitika számára beavatkozási lehetőséget jelentő eszközök között meghatározó a forrásteremtés és a forrásallokáció, a jogi szabályozás és a hatósági tevékenység, továbbá a szakmai, minőségi, etikai normák meghatározásában való részvétel. Ha az alapvetésekben és a célokban egyetértés van, a gyógyszerpolitika számára rendelkezésre álló eszközökről, az intézkedések ütemezéséről és a feladatok végrehajtásáról az érintettekkel értelmes megállapodás köthető. Az eszközök alkalmazásáról a gyógyszerpiac szereplőivel és valamennyi érintettjével folyamatos diskurzusra van szükség, amiben kitüntetett szerepe lehet – mint köztestületnek – a Magyar Gyógyszerészi Kamarának.

 

„Hogy rólunk többé soha ne dönthessenek nélkülünk!”

Ez év március 16-án, a Magyar Gyógyszerészi Kamara székházában tartott sajtótájékoztatón adta át Horváth Tamás, a testület elnöke Soltész Miklósnak, a Fidesz-KDNP népjóléti kabinete vezetőjének azt a 12 pontból álló dokumentumot, amely a Mit kíván a magyar gyógyszerész? címet viseli. Az egykori márciusi ifjak követeléseire rímelő petíciót az MGYK februári programalkotó vándorgyűlésén alkották meg az ott jelen lévő gyógyszerészek.
Horváth Tamás elmondta, korszakhatárhoz ért a hazai gyógyszerésztársadalom, ezért érezték szükségét annak, hogy a debreceni rendezvényen összegezzék a gyógyszerellátással kapcsolatos teendőket.
Soltész Miklós szerint a Fidesz a liberalizáció során és azóta is folyamatosan kiállt a kamara és a gyógyszerészek mellett. Pártja a Magyar Gyógyszerészi Kamarát stratégiai szövetségesének tartja, és az elkövetkező években is a korábban kialakult együttműködés szellemében kívánja fenntartani a kapcsolatot a köztestülettel.
A képviselő hozzátette: a gyógyszerészek 12 pontjának többsége összeilleszthető a Fidesz-KDNP pártszövetség célkitűzéseivel, hiszen kormányra kerülve egyik központi programjuk a családi kisvállalkozások megerősítése, ami igaz a gyógyszerellátás területére is.

 

Hankó Zoltán,
a Magyar Gyógyszerészi Kamara alelnöke

Szóljon hozzá!

(Kötelező.)

(Kötelező - nem jelenik meg.)

(Nem kötelező.)

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>