Sikerre vihető-e a generikus program? – 2. rész
A kormányzat ma még finanszírozási protokollok bevezetésével próbálja elérni, hogy az orvosok az olcsóbb készítményekkel kezdjék a gyógyszeres terápiát. A hatóanyag-alapú gyógyszerrendelés bevezetésével azonban kikerül a vényírók kezéből a varázstoll. A patikusok jelenleg saját kárukra helyettesítenek, az ez irányú tevékenységük díjazására elkülönített költségvetési tétel ugyanis a gyógyszerkassza túlköltése miatt nem használható fel.
„A generikus gyógyszerek népszerűsítésében a gyógyszeripar és a kormányzat öszszehangolt kommunikációjára, cselekvésére volna szükség” – véli a Generikus Gyógyszergyártók és Forgalmazók Magyarországi Érdekvédelmi Egyesülete. Mint írják, az orvosok és a gyógyszerészek szakmai továbbképzésén túl a generikus termékek használatát transzparensen és kiszámíthatóan ösztönző rendszer bevezetése is szükség lenne. „Bár ez irányban – a közelmúltban módosított jogszabályokban – már elkötelezte magát az egészségügyi kormányzat, a jelenlegi szabályozás nem ösztönzi megfelelően az orvosokat és a gyógyszerészeket a beteg és a társadalombiztosítás számára egyaránt megtakarítást hozó, kedvezőbb árú készítmények használatára.”
A Generikus Gyógyszergyártók szerint a betegek többsége máig nincs tisztában az originális és a generikus gyógyszerek közötti különbséggel. Számukra csupán annyi a fontos, hogy a felírt készítmény hasson és lehetőleg minél kedvezőbb árú legyen. Vagyis az, hogy a generikum van-e olyan hatásos, mint az originális termék, elsősorban a szakemberek dilemmája. Az utángyártott készítmények minél szélesebb körű alkalmazására elsősorban őket kellene rávenni.
„A generikus szerek között vannak kevésbé hatásosak, és olyanok is, amelyeknek jóval több mellékhatásuk van, mint az originális készítményeknek” – írta korábban Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke a Nemzeti Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkárának címzett levelében. Mint látható, a gondolkodás átformálását „legfelül”, a receptírók szintjén szükséges megkezdeni. Ám addig is, amíg ez megvalósul, a kormányzat a törvény erejével kényszerítené, illetve anyagilag ösztönözné az orvosokat a lehető legolcsóbb szerek felírására, a gyógyszerészeket pedig azok kiadására.
Ki miért felelős?
„A gyógyszerellátás szereplői a felíró orvos, az expediáló gyógyszerész, a beteg, a gyógyszergyártó és az állam. Kérdés, hogy a szabályok értelmében közülük ki miért felelős, és közöttük miképpen oszlanak meg a terhek – mondja Molnár Márk Péter, a Budapesti Corvinus Egyetem projektvezetője. – Az állam felelős azért, hogy egy konkrét terméket támogat-e, milyen árat fogad el, milyen összegű támogatást állapít meg, illetve összesen mennyi pénzt fordít gyógyszerekre egy adott időszakban. Az orvos azért felelős, hogy hatásos és olcsó – vagyis hatékony – gyógyszert válasszon. A patikusnak a beteg számára rendelt hatóanyag ismeretében a leginkább költséghatékony gyógyszert kell kiadnia, illetve minden pirulához szolgáltatnia kell a szükséges információkat. A beteg azért felel, hogy beszedi-e az orvosságot, s követi-e az orvos utasításait. A gyógyszergyártótól pedig az kérhető számon, hogy a gyógyszere tudja-e azt, amit állít róla.”
„Nyilvánvaló, hogy a felsorolt elvi feladatok elmulasztása esetén az adott szereplő számon kérhető. Jelenleg az érezhető, hogy a kormányzat a felsorolt felelősségeket a lehető legtöbb ponton igyekszik anyagi felelősségre váltani – véli az OEP Ártámogatási Főosztályának volt vezetője. – Az utóbbi időszakban a gyógyszergyártók és a betegek esetében is felmerültek a közvetlen anyagi következmények, míg a patikusok és az orvosok esetében – legalábbis elvi síkon – a pozitív anyagi ösztönzésről szólnak a szabályok.”
„Fontos azonban hangsúlyozni, hogy egy kezelés eredménytelensége nem kizárólag a betegen múlik, különösképpen akkor, ha a páciens betartotta az orvos utasításait – jegyzik meg Molnár Márk Péter. – Ilyenkor vagy a termék nem volt elég hatásos, vagy az orvos választott nem megfelelő terápiát. Logikai alapon ilyenkor akár az orvosra is lehetne terhelni az eredménytelen kezelés anyagi felelősségét, ami persze a többmilliós onkológiai kezeléseknél meglehetősen abszurd felvetés volna.”
Finanszírozási protokoll és elvárt ár
Egyes szakértők számításai szerint az orvosok gyógyszerfelírási szokásainak felülvizsgálatában is legalább 5–10 milliárd forintos tartalék van. A kormányzat hárommilliárd forintot különítene el erre a célra, amivel a korábbi szankciók helyett most anyagilag ösztönözné a háziorvosokat, hogy vegyenek részt az úgynevezett indikátorprogramban. Utóbbival az egészségügyi szolgáltatások minőségét kívánják mérni és értékelni. Az eredmények közzétételével az Országos Egészségbiztosítási Pénztár az érintett szolgáltatókat kívánja ösztönözni „gyakorlatuk megváltoztatására és a hazai ellátórendszerben meglévő praxisvariációk szélsőséges értékeinek megszűntetésére”. Magyarul, a költséghatékonyabb működésre.
Másrészt, az OEP egyes betegségcsoportok (például asztma, prosztatadaganatok, COPD) esetében elkezdte a finanszírozási eljárásrendek, az úgynevezett protokollok kidolgozását.
A finanszírozási protokollokban meghatározzák azokat a gyógyszerkészítményeket, amelyeket az adott betegség kezelésére, a beteg állapotától és a betegség előrehaladottságától függően alkalmazni lehet. Az egyes terápiás lépcsők kialakításakor a gyógyszer hatékonysága mellett finanszírozási szempontokat is figyelembe vesznek. A sorrendet az orvos csak abban az esetben kerülheti meg, írhatja felül, ha az adott beteg esetében az előbbre rangsorolt gyógyszer valamilyen okból kevéssé vagy egyáltalán nem hatásos.
Az idei évtől az OEP köteles a finanszírozási protokollban érintett gyógyszerek esetében egy úgynevezett elvárt árat meghatározni. A gyógyszergyártók és -forgalmazók észrevételezését követően aztán ezekből lesznek a végleges elvárt árak, amelyek kialakítása után további 30 nap áll a forgalmazók rendelkezésére az árcsökkentés beadására.
Az így kialakított új árak alapján határozzák meg, hogy a finanszírozási protokollban egy-egy betegség kezelésére szolgáló, szakmai szempontból azonosnak tekintett medicinák közül – finanszírozási szempontból – melyik hányadik helyet foglalja el a sorban. A finanszírozási eljárásrendben az adott csoportban legkedvezőbb árú készítmény kerül az első helyre, azaz a protokoll kihirdetését követően ezt a medicinát kell majd az orvosoknak a leggyakrabban alkalmazniuk. A legköltségesebb készítményt csak abban az esetben finanszírozza majd az OEP, ha az adott beteg esetében az elsősorban alkalmazandó készítmények nem nyújtják az orvosilag elvárható hatást.
„A szigorúan ár alapján történő technikai besorolás hatására még az is előfordulhat, hogy jelentősen megnőnek az állam kiadásai – véli Molnár Márk Péter. – Megeshet ugyanis, hogy az orvosok ilyen szabályok mellett akkor is egy olcsóbb szert alkalmaznak, ha annak hatástalansága igen nagy valószínűséggel előre jelezhető. Aminek következtében az olcsóbb szer ugyan számszerűen olcsóbb, de teljesen értelmetlenül fizet utána a biztosító, ha az adekvát választás csúszása okán még egyéb, nem várt költségek is előállhatnak.”
Haszontalan igyekezet
A háziorvosi és szakorvosi rendelők után a patikai tárák jelentik az újabb terelőt az olcsóbb gyógyszerek alkalmazásának irányába. Ám ahogy az orvosok, úgy a gyógyszerészek esetében is működik az anyagi ellenérdekeltség: előbbieknél a gyártói/orvoslátogatói ösztönzők, míg utóbbiaknál a drágább készítmények eladásából származó nagyobb haszon. (És akkor még nem beszéltünk a szakmai meggyőződésről.) Amíg az állam által nyújtott pénzügyi ösztönzés mértéke felül nem múlja a már említett érveket, a törvényi előírások ellenére sem számíthatunk jelentős áttörésre.
Már a 2006 végén elfogadott Gyógyszer-gazdaságossági törvény (Gyftv.) is előírta a patikusok számára, hogy – amenynyiben az orvos nem zárta ki a helyettesíthetőséget – tájékoztassák a gyógyszert kiváltó személyt a rendelkezésre álló azonos hatóanyagú, olcsóbb készítményekről, illetve, hogy a beteg egyetértése esetén kötelező jelleggel szolgáltassák ki számára a kedvezőbb térítési díjú gyógyszert.
Hosszú idő telt el, míg végre az idei költségvetésben el is különítették azt az összeget, konkrétan egymilliárd forintot, amivel a kormányzat a patikusok ez irányban tett erőfeszítéseit díjazza. Pontosabban díjazná, ha a körülmények együttállása ezt lehetővé tenné.
De nézzük a játékszabályokat! A Gyftv. 44. paragrafusa szerint „a közforgalmú gyógyszertárat működtető vállalkozás, valamint a közvetlen lakossági gyógyszerellátást végző intézeti gyógyszertár kormányrendeletben foglaltak szerint – az E. Alap éves költségvetésének e célra megjelölt előirányzata terhére – juttatásban részesülhet, amennyiben az orvos által felírt gyógyszert
• hatóanyag-alapú fix csoport esetén a referenciatermékre vagy a referenciatermék napi terápiás költségével megegyező, illetve annál alacsonyabb napi terápiás költségű termékre;
• vagy amennyiben fix csoport még nem került megképezésre, alacsonyabb napi terápiás költségű termékre helyettesítve szolgáltat ki, amennyiben az az orvos által felírt gyógyszerrel egyenértékű és helyettesíthető.”
A helyettesítések eredményeinek értékelése és a kifizetések háromhavi rendszerességgel történnek. A gyógyszertáraknak együttesen adható juttatás az adott naptári negyedévben megtakarított társadalombiztosítási támogatás 20 százaléka, de legfeljebb a rendelkezésre álló előirányzat 25 százaléka lehet. A generikumok patikai preferálásának díjazására első ízben – a 2011. január-márciusi forgalmi adatok alapján – 2011. május 20-ig kerülhetett volna sor.
A feltételes mód kétszeresen sem véletlen. A törvény ugyanis csupán lehetőséget ad a kifizetésre. Másrészt, az egymilliárd forint időarányos részét csak akkor lehetne a gyógyszertárak között a kedvezőbb árú helyettesítések arányában szétosztani, ha a gyógyszerkassza előirányzatait sikerül betartani. Tekintettel azonban arra, hogy a gyógyszertámogatásra szánt keretet 2011 első negyedévében jelentősen túllépték, az erre félretett összeg jelenleg nem használható fel – tudtuk meg az OEP sajtóosztályától.
Hatóanyag-alapú gyógyszerrendelés?
Mint láthatjuk, az állam pillanatnyilag több fronton próbál eredményeket elérni az olcsóbb készítmények minél szélesebb körű alkalmazása érdekében. Ha elfogadjuk alapigazságként, hogy az orvosok rutinból írják a nemegyszer drága gyógyszereket, hogy meghatározóan rajtuk múlik a támogatás-kiáramlás mértéke, könnyen belátható, hogy a generikus programban és a marketingben is radikális változást jelentene a hatóanyag-alapú gyógyszerrendelés bevezetése. Annyiban mindenképpen, hogy a kormányzatnak és a gyártóknak onnantól elég lenne csupán a gyógyszerészeket presszionálniuk – előbbinek a minél olcsóbb, utóbbiaknak az ő termékeik előnyben részesítése érdekében.
A hatóanyag-alapú gyógyszerrendelés bevezetésének előnyeiről és hátrányairól, az egyes piaci szereplők ehhez való viszonyáról, az egyes európai országokban meghonosodott, ez irányú gyakorlatról lapunk következő számában írunk.
Tóth Tamás