Egészségcsoportok: eltérő aktivitás, megkülönböztetett bánásmód
Az emberek különböző mennyiségű energiát hajlandók mozgósítani saját egészségük megőrzése érdekében. A gyártóknak és az egészségügyi szolgáltatóknak is ennek megfelelően kell viszonyulniuk hozzájuk.
Miközben az egészség egyre hangsúlyosabb szerepet kap a lakosság mindennapos döntéseiben, és az emberek egyre többet költenek az egészségükre, az egészségügynek azzal kell szembesülnie, hogy egyre nehezebben találja meg a hangot a páciensekkel. Mind többen és többen fordulnak el az állami egészségügytől, és közülük sokan nem a magánegészségügy ügyfeleinek számát gyarapítják, hanem alternatív megoldásokat keresnek. Ezért aztán az egészségügyben dolgozóktól a leggyakrabban azt hallhatjuk, hogy embereknek egyre kevesebb pénzük van az egészségükre.
Ezt az ellentmondást nehezen tudjuk feloldani az orvosi szolgáltatások hagyományos megközelítésével, hiszen a betegek helyett ma már állampolgárokként kell gondolnunk az egészségügyi szolgáltatások ügyfeleire. S bár következetesen egészségügyről beszélünk, a rendszer maga a betegségekkel foglalkozik, aszerint szervezi meg magát, és e gondolkodás jegyében alkotja meg a fogalmait. Az ügyfél továbbra is beteg, a szervezeti egységeket a betegségek szerint alakítják ki, és az útmutatók egy része is a betegtájékoztató nevet viseli. Aki belép egy egészségügyi intézmény kapuján, azonnal megkapja az általános betegazonosítót. Nincs ez nagyon másképp a magánegészségügyi intézményekben sem. Annak ellenére, hogy minden alkalmazott udvariasabb, sok helyen talán még a beteg szót is kerülik, a szolgáltatás szelleme alapvetően mégis betegségközpontú, és itt is betegeket látnak el.
Eszköztelen orvosok, támasz nélküli páciensek
Ugyanakkor mindannyiunk személyes igénye sokkal inkább az egészséghez kötődik. Alapvetően jól akarjuk érezni magunkat. Az egészségügy és a gyógyszeripar bizonyos problémákat, állapotokat szívesen medikalizál, amelyeket aztán bevonhat a betegségek körébe, ám a lakosság jelentős része ezt erős kritikával fogadja. A betegséget mindenképpen el akarjuk kerülni, akár még azon az áron is, hogy halogatjuk a szembesülést, és nem fogadjuk el a negatív beazonosítást, a beteggé nyilvánítást. Különösen akkor, ha nincsenek meg az eszközeink a gyógyulásra, vagy nem remélhetünk támogatást a nehézségekben. Ezzel magyarázható többek között a rákszűrések tartósan alacsony részvételi aránya. Sokan azért nem mennek el, mert úgy érzik, egy esetleges pozitív tesztet követően magukra maradnának, nem tudnának megbirkózni azzal a helyzettel, hogy nincs, aki támogassa őket a rendkívül nehéz időkben.
Az eszköznélküliség mind az orvos, mind a páciens oldalán a betegséggel való szembesülés elkerüléséhez vezet. Kutatásaink azt mutatják, hogy sok esetben az orvosok sem diagnosztizálnak egy-egy olyan betegséget, amelyre nincs terápiás megoldásuk. Ez természetesen nem szándékos: sokkal inkább arról van szó, hogy ez a tudás kikopik a gyakorlatukból. Abból a gyakorlatból, amit a mindennapokban a rutinszerű megoldások sora jellemez.
Az egészség és a betegség kérdése más keretek között, más határokkal és viszonyítással jelentkezik az egészségügyben, mint a páciensek életében. Az orvoslásban egy-egy életfunkció jól körülírt eltérése alapján lehet meghatározni, hogy betegségről van szó, a páciensek viszont sokkal inkább a saját tapasztalataikból kiindulva döntenek. Leginkább közvetlen érzések vagy észlelések, súlyos betegségek vagy a betegség „híre” alapján.
Szembenézők és struccpolitikusok
Mindezek mellett jelentős különbségeket is megfigyelhetünk az egyes lakossági csoportok között abban, hogy azok tagjai mit tesznek a saját egészségük érdekében. Az egészséghez való viszony alapján négy nagy csoport figyelhető meg, s e kategorizálás szerte a világon érvényesnek tűnik. A legnagyobb különbség abban mutatható ki az egyes csoportok között, hogy mennyi energiával rendelkeznek az egészséges életvitelhez, és ezt az energiát honnan nyerik. Általánosságban: akiknek szorosabbak a személyes kapcsolataik és erősebb az őket körülvevő szociális háló, azoknak több az energiájuk, egészségesebbnek érzik (és tartják) magukat.
Egészségben élő
Ő a legkiegyensúlyozottabb, aki sok erőfeszítést tesz egészsége megőrzése érdekében. Nála folyamatos az egészség érdekében tett erőfeszítés, s őt rendszeres fizikai aktivitás és előrelátás jellemzi. Az egészséghez számára harmónia társul. Személyes, önerősítő tapasztalata, hogy „mindent megtettem, amit tudtam”. Ez a jellemzően pozitív spirál folyamatos sikerélményt és energia-utánpótlást biztosít számára. Igen erősek a személyes kapcsolatai, sok emberre számíthat maga körül. Elsősorban hiteles tájékoztatást vár el, a haszon mellett a kockázatokat is pontosan akarja látni. Az orvosi ellátást az átlagosnál gyakrabban veszi igénybe, és ilyenkor egyre inkább a magánegészségügyi szolgáltatások közül választ.
Egészségtrendi
Az egészségközpontú viselkedést divatként követi, és teszi mindennapjai fontos részévé. Úgy érzi, az „egészségközösség” tagjaként a legjobbat hozza ki magából. A saját maga számára fontos közösséget a sporton és az egészségdivaton keresztül teremti meg. Ezzel együtt személyes kapcsolatai közepesen erősnek mondhatók. Az egészségügyi ellátórendszert viszonylag ritkán veszi igénybe, kerüli a gyógyszerek szedését, számára sokkal inkább az egészségtrend követése a fontos.
„El kellene kezdeni”
Sokkal többet tud az egészséges életvitelről, mint amennyit a mindennapokban megvalósít belőle. Ismeri a rizikófaktorokat, és tudja, mit kellene tennie, de többnyire csupán beszél erről. Időről időre elhatározza, hogy többet tesz az egészségéért, a legtöbbször azonban valami megakadályozza őt ebben. Ennek legfőbb oka, hogy alacsonyabb energiaszintje miatt kevés erőfeszítést tud tenni saját egészsége érdekében, és inkább az élvezeteket keresi. Esetében az erőfeszítések megkönnyítésére lenne a legnagyobb szükség.
Lemondóan szemlélődő
Passzív az egészségért tett erőfeszítések tekintetében, s bár folyamatosan aggódik az egészségéért, a cselekvésig nem jut el. Az ellátórendszertől várja a megoldást, ám ha felszólítják a cselekvésre, az inkább ellenállást vált ki belőle. Jellemzően kényszerként éli meg az egészséges életvitelt és annak elemeit. A támogató szociális háttér esetében szinte teljesen hiányzik, ezért igen alacsony a saját, egészségért mozgósítható energiája. Mindemellett, ha erős támogatással mégis sikerül valamit tennie az egészsége érdekében, az nála is nagy felszabadító erővel jelentkezik.
Ezek az eredmények is mutatják, hogy a betegek/páciensek elsősorban civil emberek, akik ügyfélként személyes támogatást igényelnek. A négy egészségcsoport tagjait különbözőképpen kell megszólítani, más támogatásra, eltérő információkra és tájékoztatásra, különböző tartalmú kapcsolatokra van szükségük a szolgáltatóktól és a gyártóktól. Egyvalami azonban mindegyikükre jellemző: el akarják kerülni a betegséget. Igaz, van, aki úgy, hogy szembenéz vele, és van, aki inkább a homokba dugja a fejét…
Dr. Lantos Zoltán, a GfK Global termékigazgatója
