Támogat, és távol marad

Az állam szerepvállalása a patikaműködtetésben – 1. rész

Több százra tehető a veszteségesen működő gyógyszertárak száma, s ők együttesen több tízmilliárd forintos tartozást görgetnek maguk előtt. Veszélyben van-e – különösen vidéken – a lakossági gyógyszerellátás, s ha igen, szükség van-e az állami beavatkozásra?

A sajtóban rendre napvilágot látnak a hazai gyógyszer-kiskereskedelem pénzügyi helyzetével foglalkozó írások, közlemények: egy részük a rendszer közeli összeomlását vizionálja, míg mások elbagatellizálják az egyébként nem túl rózsás állapotokat. Mi azt szerettük volna megtudni, hogy az érintettek, illetve a piacot jól ismerők szerint szükség van-e fokozottabb állami szerepvállalásra, konkrétan a veszteségesen működő patikák állami tulajdonba vételére. Továbbá, jogilag lehetséges-e ez a lépés; s ha igen, milyen következményekkel jár? S végezetül: milyen egyéb alternatívák képzelhetők el a konszolidációra?

Több mint negyven személyt, illetve intézményt kerestünk meg azzal, hogy osszák meg velünk – s így olvasóinkkal is – a témával kapcsolatos gondolataikat. Listánkon éppúgy ott szerepelt az Egészségügyért Felelős Államtitkárság és a Magyar Gyógyszerészi Kamara, mint a gyógyszer-nagykereskedő, az egészségügyi közgazdász és a patikavezető gyógyszerész. A megkérdezettek csaknem fele válaszolt is a feltett kérdésekre. A téma érzékeny volta miatt a legtöbben ragaszkodtak inkognitójukhoz, sőt, többen kizárólag élőszóban voltak hajlandóak megnyilatkozni. Az így összegyűjtött információkat most induló cikksorozatunkban tesszük közzé.          

Jobban élünk, mint két éve

„A magyar gyógyszertárak zöme a lét és a nemlét határán mozog” – festett drámai képet a 2012-es állapotokról a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége, éves siófoki kongresszusa záródokumentumában. S valóban: a folyamatosan csökkenő patikai árréstömeg mellett több száz gyógyszertár adósa, sokszor igen nagy összeggel a nagykereskedőknek. Törvény írja elő a gyógyszerészi többségi tulajdon határidőre történő megszerzését, ami számos szakembert nem kívánt hitel, s így újabb anyagi terhek felvételére kényszerít.   

Mennyire kritikus a helyzet? Az Egészségügyért Felelős Államtitkárság, a Magyar Gyógyszerészi Kamara és a gyógyszer-nagykereskedők egybehangzóan állítják: az eddigi negatív tendencia megfordult, a gazdasági mutatók egyértelmű javulásról árulkodnak. Ennek legfőbb oka egyrészt, hogy az idei évben nem csökkentik tovább a gyógyszerkasszát, másrészt 2012/2013 folyamán körülbelül 10 milliárd forint pluszforrás érkezett/érkezik az ágazatba.

A patikák támogatott gyógyszerekre eső árréstömege 2011-ben 50,3 milliárd forint volt, ami a tavalyi évben 46,9 milliárd forintra csökkent. S minthogy a teljes árréstömegnek körülbelül a felét teszi ki a támogatott gyógyszerekre eső rész, elmondható, hogy 2012-ben hozzávetőlegesen 7 milliárd forinttal zsugorodott a patikai árréstömeg.

„Ehhez képest az idei évben a gyógyszertárak a következő többlethez jutnak, döntően külső forrásból – sorolja dr. Feller Antal, a Hungaropharma Zrt. vezérigazgatója –: 3,6 milliárd forint generikus ösztönző, 4,5 milliárd forint szolgáltatási díj, 700 millió forint vissza nem térítendő támogatás a kis patikáknak; illetve – még az engedmények csökkentése után is – csaknem egymilliárd forint marad náluk a nagykereskedőktől hozzájuk átcsoportosított árrésből. Ez összesen körülbelül 10 milliárd forint – ami túlkompenzálja a piac csökkenését.

„A gyógyszertárak a szektor egyetlen olyan szereplői, amelyek veszteségeik után kompenzációt kapnak – teszi hozzá dr. Feller Antal. – Ha ehhez még hozzávesszük azt, hogy a patikák száma csökken, akkor a fajlagos mutatók (az egy patikára jutó éves árréstömegek) még látványosabban javulnak!”

„A nagykereskedők teljes gyógyszertári kintlévősége 2010 végén már a 68-69 milliárd forintot is megközelítette. A 2011-ben bekövetkezett változások közül talán az a leginkább szembeötlő, hogy a szállítók felé fennálló kötelezettség 10,5 milliárd forinttal csökkent, s a 2012 végi előzetes adatok alapján ez az összeg tavaly tovább mérséklődött” – olvasható dr. Hankó Zoltán, dr. Torma Árpád és dr. Sohajda Attila e témában készült összefoglalójában (Hogyan tovább, patikák? Budapest, 2013. február 28.). Mindezt a Hungaropharma vezérigazgatója is megerősíti, még ha az ő számai némiképp el is térnek a kamara adataitól.

A kintlévőségek csökkenésének alapvetően két oka van. Az egyik, hogy az időközben megszűnt gyógyszertárak tartozását a nagykereskedők kénytelenek voltak veszteségként leírni, így ez a negatív előjelű összeg eltűnt a rendszerből. A másik, hogy az ebben partner patikai vállalkozásokkal a Hungaropharma olyan törlesztési stratégiát dolgozott ki és valósított meg, amelynek eredményeképpen a tartozás összegét szép lassan csökkenteni lehetett.

Feller Antal megjegyzi: a gyógyszerész nem csupán a gazdasági körülmények áldozata, az ő helyzetfelismerésén és modellváltásán is múlik, hogy patikáját tudja-e gazdaságosabban működtetni. A nagykereskedőknek nem érdekük „bedönteni” a nekik tartozó gyógyszertárakat, hiszen így a kintlévőség egy az egyben veszteséggé válik. Ameddig lehet, kivárnak, és az adóssal közösen igyekeznek megoldást találni a problémára.

Míg a veszteséges gyógyszertárak száma 2006-ban az 5 százalékot sem érte el, 2008 és 2010 között a patikák több mint negyede, legalább 600 egység működött negatív szaldóval. Arányuk 2011-re 16,6 százalékra csökkent, sőt az is tudható, hogy a negatív adózott eredményről beszámoló 344 vállalkozás összesen mintegy 400 gyógyszertárat működtetett. „Ha a veszteséges patikák településszerkezeti összefüggéseit elemezzük, elmondható, hogy azok jellemzően nagyvárosokban, városokban működnek, s az őket működtetető gazdasági társasági formák közül kiemelkedő a kft.-k aránya” – közölte velünk az Egészségügyért Felelős Államtitkárság. Azaz a mérlegadataik szerint elsősorban nem a kistelepülések patikái kerültek bajba, nem nekik van szükségük működési célú támogatásra…

Az állam dönti el, hogy mi elég és mi kevés

Akár érzik ezt a saját bőrükön, akár nem, a számadatok azt mutatják, hogy a gyógyszertárak ma összességében jobb helyzetben vannak, mint két-három évvel ezelőtt. Ezzel együtt természetesen a jövőben is fog megszűnni patika, és válik nehezebbé ez által egy adott közösség gyógyszerhez jutása. S azt ugyan még a szaktárca és a kamara sem tudja megmondani, mi lesz a sorsuk azoknak a patikáknak, amelyek újdonsült többségi tulajdonosai nem tudják fizetni a felvett hitel törlesztőrészleteit, s így eladósodnak az államnak, de a lakossági gyógyszerellátás szempontjából ez a lehetőség is potenciális veszélyforrást jelent.

Dr. Feller Antal egy további problémára is felhívja a figyelmet. „A leggazdaságosabban az tudja működtetni a gyógyszertárát, aki ezt a saját ingatlanjában teheti meg. Vidéken számos helyen idős kollégák állnak a patikák élén. A generációváltás azzal is jár majd, hogy egy fiatalabb szakembernek kell odaköltöznie, akinek bérbe kell vennie a helyiségeket, ráadásul saját lakást is fent kell tartania. Mindez már önmagában is veszteségessé tehet egy vállalkozást, így kérdés, lesz-e olyan, aki ilyen feltételek mellett is vállalja majd a gyógyszertár üzemeltetését.” 

És itt felmerül a következő kérdés: mikor kell az államnak beavatkoznia annak érdekében, hogy biztosítsa polgárai gyógyszerhez való biztonságos hozzájutását?

„Az államnak vannak egyetemes ellátási kötelezettségei, ide tartozik a gyógyszerellátás is. Lakosainak pedig ehhez kapcsolódóan joguk van a társadalombiztosítási jogviszonyukból adódó állampolgári joguk érvényesítésére – közölte velünk dr. Firniksz Judit ügyvéd, a PricewaterhouseCoopers tanácsadó cég munkatársa. – Az alapvető kérdés, hogy mi az a szolgáltatási szint, ami minimálisan elégségesnek nevezhető. Közforgalmú gyógyszertár esetében az adott hosszúságú nyitvatartási idő, vagy a feladat ellátásához egy mobilpatika is elegendő? Maximum 20 kilométeren belül legyen elérhető a gyógyszer, és az legyen is raktáron? Mindez meghatározott infrastruktúrát és szakértelmet igényel. Márpedig ez költségekkel jár… Ki viseli ezeket? Ha az állam azt mondja, hogy ő, akkor támogatja a patikai vállalkozásokat, de akár ő maga is beléphet a piacra. A helyzet fonáksága, hogy miután az elégséges szolgáltatások szintjét az állam határozza meg, ezzel azt is ő dönti el, hogy mikor kell beavatkoznia.”

Tóth Tamás

(folytatjuk)