A kamara szerepe és feladatai
Amióta ismert a kormány szándéka, hogy felülvizsgálja az egészségügyi szakmai kamarák jelenlegi szabályozását, megszaporodtak a különbözõ szervezetek és magánszemélyek megnyilatkozásai arról, hogy a változtatást jónak tartják-e vagy sem.
Vannak, akik a kötelezõ kamarai tagság és a kamara etikai jogköreinek remélt helyreállításától egy csapásra szakmai, etikai és vállalkozásvezetési problémáink megoldódását várják. Az ellenzõk viszont a kamara korábbi „viselt” dolgait hánytorgatják fel, a tagdíjrendszerrel kapcsolatos kifogásokat fogalmaznak meg vagy a „személyi jogosok” érdekvédelmi szervezeteként tekintenek a kamarára. Olyan véleményt is hallani, miszerint „nekem senki ne szóljon bele abba, hogy a patikámban ki hogyan dolgozik”. Pedig a tisztázó vita hasznos lenne. Egyrészt amiatt, hogy a várható szabályozás-változásra ne egy „életérzés” alapján készüljünk fel, és a félelmeket, valamint a túlzó várakozásokat a helyükre tegyük; másrészt azért, hogy a kamara is szembesülhessen az elé állított elvárásokkal és fel tudjon készülni az elkövetkezõ feladataira. Ehhez a közös gondolkodáshoz szeretnék néhány adalékkal szolgálni egy hosszabb elemzés néhány gondolatának – terjedelmi korlátokhoz szabott – közreadásával.
Önkormányzat és érdekvédelem
Elõször is azt érdemes tisztázni, hogy a kamarák érdekvédelmi és önszabályozó szervezetek, amelyek kereskedelmi, ipari és hivatásrendi köztestületek lehetnek. A köztestület jogi személy, amely önkormányzattal és nyilvántartott tagsággal rendelkezik; tagságához, illetve a tagsága által végzett tevékenységhez kapcsolódó közfeladatot lát el; és a létrehozását törvény rendeli el. A Kamara tehát nem egy tulajdonosi lobbiszervezet, nem is az alkalmazottak szakszervezete, hanem a gyógyszerészet és a gyógyszerészek szakmai önkormányzataként és szakmai érdekvédelmi szervezeteként kell mûködnie.
Nyilvánvaló, hogy adott történelmi helyzetben az egyik vagy másik szakmai terület ügyeivel való foglalkozás – mint amilyen például a patikaprivatizáció volt a ’90-es években – vagy egy adott probléma megoldása a kamara tevékenységében átmenetileg hangsúlyosabbá válhat. Azonban a jogokat és a kötelezettségeket illetõen nem tehet különbséget a tagjai között, illetve nem tévesztheti szem elõl a hivatás érdekeit, és nem hagyhatja figyelmen kívül a gyógyszerészek és a különbözõ szakterületek objektív érdekeit sem. Különösképpen fontos ennek az elvnek az érvényesítése a kötelezõ tagságot elõíró kamarai szabályozás esetén.
Autonómia és közérdek
Gyakran hangzik el a kérdés: kinek az érdeke a kamara köztestületi jogosítványainak és a kötelezõ tagság intézményének a helyreállítása? Szerintem egyaránt jó ez a szakembernek, a társadalomnak és a politikának.
2006-ban, a korábbi kamarai szabályozás hatályon kívül helyezésével a kormányzat hatalmi eszközökkel állt bosszút azért, mert a gyógyszerészek (és az orvosok) nem támogatták a gyógyszerpiaci liberalizációt (és a kormány egészségpolitikáját). Nyilván jól jött a kamarák lenullázása azért is, mert ezáltal jelentõs mértékben sikerült csökkenteni a gyógyszerészi (és az orvosi) hivatás ellenállásának társadalmi súlyát. Mégis elmondható, hogy az egészségügyi szakmai kamarák meghatározó pozíciója a saját hivatásterületükön – a politika kifejezett szándéka ellenére – ezekben a nehéz években is megmaradt, felelõsen viselkedtek és takarékos gazdálkodást folytatva a mûködõképességük is biztosított.
Az elmúlt évek tapasztalatai megerõsítették, hogy az egészségpolitika már középtávon sem mûködhet hatékonyan, ha az orvosi és a gyógyszerészi hivatás képviselõinek (és a többi egészségügyi dolgozónak) a permanens ellenállásával kell szembesülnie. Ráadásul az elmúlt években bebizonyosodott, hogy a jelenlegi rendszer rossz: a kamarák általános etikai normaalkotó, ellenõrzõ és szankcionáló funkciójának hiányában a kívánatos szakmai és etikai színvonal nem biztosítható. Nem bontakozhat ki megfelelõen az önkormányzatiság és nem érvényesül a szubszidiaritás elve sem, pedig ezek a modern európai demokrácia alappillérei.
Mindezek hiányában alig érvényesül az állam és a szakma közötti felelõsségmegosztás elve, pedig a jogszabályi rendelkezésekre és a hatósági normákra támaszkodva egyik hivatásterület sem mûködtethetõ hatékonyan, továbbá a szakmai progresszió is csak a hivatás gyakorlóinak pozitív hozzáállásával bontakoztatható ki. A hivatásrendi köztestületnek elõ kell segítenie, hogy az adott hivatás tagjai képesek legyenek közösségi feladataikat ellátni és a közjót szolgálni, de a szakmának is érdeke egy jogköreiben megerõsített és a hivatás valamennyi gyakorlóját tömörítõ köztestület léte, mert az mindenkinél hatékonyabban tud fellépni a szakma mûködési feltételeinek a megteremtéséért és presztízsének növeléséért.
Kétségkívül nem könnyû egy olyan egyensúlynak a megteremtése, ahol egyfelõl biztosítani kell a hivatásrend autonómiáját az államhatalommal szemben, másfelõl a közhatalmi rendszer részeként mûködve garantálni szükséges különbözõ jogi, szakmai és etikai normák érvényesülését. Azonban ez megoldható, és szükséges is ezt megtenni, hiszen a szakma, a betegek és az állam jogos érdekei közötti egyensúly hiányában valamennyi szereplõ – így a szakma is – súlyos sérüléseket szenved.
Feladat- és felelõsségmegosztás
Az állam, a gyógyszerész és a kamara közötti feladat- és felelõsségmegosztás elve 2006-ot megelõzõen még érvényesült. A liberalizáció során azonban az állam nemcsak a gyógyszerész és a kamara jogosítványait nyirbálta meg, hanem – öncsonkítást végezve, a kisebb állam szlogenjével – saját jog- és feladatkörét is megkurtította. Csupán utalni szeretnék például a patika-létesítés szabályozásának változására, vagy az ÁNTSZ szervezeti átalakítására és jogköreinek szûkítésére. Ma már látható, hogy ennek a szemléletnek számos negatív következménye van, amelyek felszámolása indokolt. Míg azonban egy elhibázott intézkedés az egyik pillanatról a másikra meghozható, a következmények eliminálása hosszú idõt vesz igénybe és nehézkes. Nemcsak a hibás jogszabályokat kell megváltoztatni, hanem a szemlélet lassúbb átalakulásával is számolni kell. Ez szoros együttmûködést feltételez az államhatalmi szervek, a kamara és a szakma gyakorlói között. Mindezek miatt a kamarai szabályozás korrekciójának szükségszerûen ki kell terjednie – a tagsági viszonnyal járó változtatásokon túl – a kamara szervezeti struktúrájára, valamint a jog- és feladatkörére is.
Az olyan szakmai szolgáltatások esetén, mint a gyógyszerészet, jogi keretek között szabályozottak a hivatásgyakorlás elõfeltételei, a piacra lépés lehetõségei, a szakmai tevékenység szabályai és a normák megsértésének a következményei. Ezért elvileg mindezeken a területeken indokolt lehet az állam és a kamara közötti feladat- és felelõsségmegosztás jelenlegi rendjének a felülvizsgálata. A tagsági viszony vonatkozásában a kamara elsõdleges közfeladatai közé tartoznak a szakmai tevékenységhez kapcsolódó etikai-fegyelmi jogkörök (amelyeket a Molnár Lajos-féle szabályozás az elsõk között iktatott ki a rendszerbõl). Ezen felül pedig körültekintõ mérlegelés indokolt annak a tisztázására, hogy a kamara mely területeken élhet például a véleményezés, az egyetértés és az önálló ügyintézés jogával.
Olyan megoldásokra van szükség, amelyek elõsegíthetik a kialakult anomáliák gyors rendezését, és – a szubszidiaritás elvének érvényesítésével – a kamarához delegált jogkörök alkalmasak az önkormányzatiság erõsítésére, figyelembe véve a gyógyszerészi hivatás speciális jellemzõit. Ennek megfelelõen – a három egészségügyi szakmai kamara korábban kialakított állásfoglalása szerint – a hivatásrendi kamaráknak részt kell venniük
– az adott hivatással összefüggõ politikai döntések elõkészítésében és végrehajtásában;
– az adott hivatás szakmai normáinak kialakítására és változtatására vonatkozó döntések elõkészítésében és végrehajtásában;
– az adott hivatás mûködési feltételeit meghatározó döntések elõkészítésében;
– a képzés és a szakképzés feltétel- és követelményrendszerének kialakításában, a kötelezõ továbbképzések szabályozásában és lebonyolításában;
– az adott szakterület szakmai és minõségi követelményeinek kialakításában és ellenõrzésében.
Dr. Hankó Zoltán,
a Magyar Gyógyszerészi Kamara alelnöke